2015. november 11., szerda

Mi van?



Útjelző kissé fáradtan sétálgatott.
-Mibe fáradt bele? A harcokba? A munkába? A Valóságba?
-A röhögésbe fáradt bele, mivel az Élet nagyszínpadán, ifjú előadó művészként, sikerült alaposan megnevettetni...
-A közönséget?
-Dehogy! Azok észre se vették. A Valóságon röhögött.
-A Valóság, ugye megsértődött?
-Igen, kissé, mert annyira komolyan vette magát, amennyire komoly lehet a valóság.
Csöpp Cica a szomszéd szobából viharzott elő, átgázolva a Valóságon, a Létezés 77 árnyalatán és az Érzékek 108 tévedésén.
-Mit nézel? Csúnyán nézel! –ugrott neki Útjelzőnek.
-Azt, ami van. -Felelte csendesen, huncut szemekkel Útjelző.
Csöpp Cica, a maga tizenhárom évével, elég bölcs volt, úgy általában, hogy kikerülje Útjelző csapdáit, a mai nap viszont, a Bölcsesség, szentbeszédet tartott a pókoknak, molylepkéknek és egyidőben meggyóntatta a pókhálóban szenvedőket, némi vigaszt nyújtva nekik.
-Bazd meg! Majd én megmondom mi van! És mi lesz! – Csöpp Cica sírósra vette a figurát, hisz élete első önálló bölcseleten mondatát sikerült megalkotnia.
Talán meghatódott mély együttérzésemtől, gondolta Útjelző.
Hülye köcsög, gondolta Csöpp Cica, és elviharzott rejteket adó szobájába, majd éktelen bömbölésbe kezdett, mikor a Valóság rákérdezett nála imigyen:
-Mi van?
Csöpp Cica, a maga tizenhárom évével úgy érezte, ez egy hatalmas összeesküvés, álomvilága és rózsaszín felhői ellen.
A Valóság aznap roppant hisztis volt, Csöpp Cica is hisztis volt.
A Valóság komoly arccal figyelte az eseményeket és ráébredt, önnön mérhetetlen értelmetlenségére, hihetetlen egyszerűségére, és arra, hogy az Élet, benne az emberrel, csupán egy poén.
És nevetni kezdett, röhögni kezdett, Útjelzővel összeborulva, egymás hátát csapkodva fuldokoltak a röhögéstől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése