Véletlenül nem váltál emberré ennyi év alatt?

Korán érkezett a tavasz, kócos hajjal, kissé maszatos sminkkel, pajkos tekintetében ismeretlen szenvedély tüze lángolt. A világ annyit érzett mindebből, hogy porviharok, zivatarok, jégeső és áprilisi strandszezon köszöntött be. Többen örültek, az öregebbek, akik még emlékeztek az évszakok változására, bizony csak fejüket csóválták. Az Útvesztő menedék előtti fenyőfán, vadgalamb melengette tojásait. Lódarazsak jöttek korhadt fát gyűjteni, rigók szedegették elemózsiájukat, hajnalonként apró szürke madarak csettegtek, este más tollasok fütyülték világgá égi boldogságukat.
Útjelző derűsen kortyolta kávéját, La Morte társaságában, csendben ültek, fél szavakkal megértették egymást.
- Legalább a hajnalok hűvösek, ahogy illik. – aznap La Morte nagyon angolosra vette a figurát, időjárásról kezdett beszélni. A tévé híreit ő is unta – Inkább lettem volna kertész, most virágokat ültetnék, a világ feledné a kaszát, az aratást, talán nagyobb sikerem lenne.
- Ősöreg barátom, ne keseregj, hisz dolgod végzed Te is, én is. Mert mi végre születik az ember, ha nem arra, hogy megismerje az Önmagát, majd másokat vigasztaljon? Mi végre létezel Te magad, ha nem arra, dolguk végeztével segíts az embernek megpihenni kis időre?
- Annyira félreértenek! Annyira félnek tőlem! Annyi torz mese szövődött körém!
- Látod a vadgalamb anyát? Ő hallgat, lát téged, mégsem fél.
- Ugyan mit tudhat rólam egy madár? Egy pillangó, a virágok, fák, halak és zsongó-bongó bogarak billiói? Mit számít, hisz míg nem embernek születnek, értelmük ennyi: enni, lenni, elmenni. Számukra a lét így kerek, bezzeg az emberek, nyekeregnek szüntelen: Jaj elmegyek! Jaj a holnap! Jaj nekem ezerszer, megszülettem, mi történik, hopp vége van!
- Mond haláli barátom! Véletlenül nem váltál emberré ennyi év alatt? Talán valami kórság vette el tisztánlátásod! Része vagy a Létnek, mint mi mindannyian. Emberként vakon, süketen lézengünk, míg egy nap, tisztul elménk homálya, meglátunk Téged, és…
- És visítotok, mint téli hajnalokon…
- Na, ne már Öreg Cimbora! Meglátunk Téged és így sóhajtunk: Végre! Hisz mosolyod haláli, kávéd forró, kell-e több?
- Ne is mond, a buddhisták rögtön azzal kezdik: Om La Morte! Tea nincs?
- Haladhatnál a korral…
- És a kávésok ezzel jönnek: Én édesítőszerrel iszom, de ne szacharinos legyen, hanem sztíviás!
- De akkor miért nem…
- És vannak, akik sem teát, sem kávét nem isznak, ők engem is körbe nevetnek…
- Igen, ismerem őket…
- Én ezt nem bírom tovább! Valaki váltson le! Választásokat akarok! Veszíteni akarok a választáson és kérem, küldjenek nyugdíjba!
- Ó Morty, nagy a baj… talán a kora tavaszi nyár égette meg tar fejed, mit tehetek érted?
- Ölelj meg kérlek… ülj mellém, add kezed…
Így ült egymás mellett a két ős öreg barát, egymás kezét fogva, nézték a napnyugtát, forró kávét kortyoltak, igazi cukorral és igazi tejszínnel, melléjük telepedett kócos hajával, lázálmaival a Tavasz, a világ pedig visszazökkent egyensúlyába.
A világvége, bizonytalan időre el lett napolva, újra.

Előző életekről:

Előző életekről:
Hirtelen bevillanó emlék, vagy meditációban kúszik be, ritkán álomban, de ott álomnak is tartjuk továbbra is.
Bármi kiválthatja az emlékezést, leginkább az, hogy valamiért segítségedre lesz az emlék. Ki lehet erőszakolni, például hipnózissal, ettől azonban óva intek mindenkit. Az éretlen személyiség számára az emlékezés őrületet hozhat.
A képzelettől azt különbözteti meg, hogy halálos bizonyossággal tölt el, ez bizony emlék. A hatása is leginkább ahhoz hasonlít, amikor a cunami körbecsókol, a lavina átgörget a közeli fenyvesen, vagy amikor a taposó akna megvilágosodik a kezeid között.

Igazából ön is a pillanatoknak él?

" - Igazából ön is a pillanatoknak él?

- A kérdés értelmetlen. Divat azt mondani a pillanatnak élünk. Élünk, mert ez a dolgunk. Tesszük kötelességeink. Ahol elrontjuk, az a vágyak kergetése."

A gondok tapasztalást szülnek

A gondok tapasztalást szülnek, majd megértést, majd derűt. Sok-sok munka, erőfeszítés árán, hittel abban, hogy van értelme a tengernyi szenvedésnek.

Mondott valaki olyat, hogy a végére érünk?

"- Nagyon hosszú az út, de ha egyszer netán elérnénk a végére, akkor beleolvadunk. Gondolom én .
- Mondott valaki olyat, hogy a végére érünk? Bizonyára, hisz annyi mindent mondanak. Azt is mondják, hogy beleolvadunk.
Azt mondom, emberi értelmünk kevés ahhoz, hogy biztosra tudjuk, meddig tart, van-e vége, beleolvadunk vagy örökös létezőként helyet foglalunk jobbján ( vagy balján, esetleg mellette, de mindenképp a társaságában). Amit tehetünk, a fejlődés, tanulás, támogatás. Aztán majd meglátjuk."

A gyűlölet vakká tesz

A gyűlölet vakká tesz, megmérgezi gondolataid, érzéseid és környezeted. Nézd csak meg a világot? Ahol a gyűlölet felüti a fejét, pusztításba kezd. 
Könnyű lenne azt mondani, hogy szeress, hogy bocsáss meg. 
Annak is eljön az ideje. Most annyit mondok: nézz magadba. Van benned gyűlölet? Ha igen, akkor ne tápláld, így elsorvad magától. Ha pedig nincs, akkor növeld magadban a szeretet lángját, hogy a gyűlölettől átfázott lelkek megmelegedhessenek melletted.

Az igazi lelki szerelem

Az igazi lelki szerelem, elégeti a szamszára kerekét.

Aki változást szeretne

A kinti világ, melyet magad körül látsz, emberek, életek, körülmények, belső világod árnyékai. Aki változást akar, az bizony sokszor a kinti világot igyekszik átalakítani, persze hasztalan, látszateredmények után rádöbben, „nyugaton a helyzet változatlan”.
Aki változást szeretne, utána néz, majd rádöbben, belső világát kell reformálnia, hogy változzon a külvilág, hogy árnyak helyett tükörképpé alakuljon.

Te mit kezdesz magaddal?

"- Te mit kezdesz magaddal?
- Semmit. Hisz mit is kezdhetnék? Nagy csapda ám, folyton magunkkal kezdeni valamit. Ez a mindig kezdeni valamit azt jelenti, hogy okosabbnak érezzük magunkat a világ teremtőjénél. Persze, hogy minden valamihez kezdésünk kudarcba fullad."

Jézus imájában így hangzik el, a tökéletes válasz

Amikor azt mondod egy másik embernek: tedd ami neked jó vagy azt, legyen neked jó, az bizony még mindig kereskedő szemlélet.

Látod? Ennyire gyarló az ember. A másiknak legyen jó.

Ez is még gyarlóság, hiszen titokban abban reménykedik az ember, hogy ha másnak jót kíván, akkor neki is jó lesz valahol.

Az illúzió ereje hatalmas, könnyen vesz fel bármilyen formát, arcot, bújik valamilyen mélynek tűnő érzés álcája mögé.

Jézus imájában így hangzik el, a tökéletes válasz:

Legyen meg a Te akaratod Uram!

Ezt így kimondani, a legnehezebb, még nehezebb megvalósítani. Van aki azt mondja, lehetetlen, hiszen mennyi ezer évek teltek el Jézus élete óta. Az ember azonban mit sem változott belül. Szerencsére, ha mondhatok ilyet, hisz a szerencse ugyan mi? Az ember belső változatlansága adja a háborúkat, a szenvedést, az örömöt és a boldogság keresését egyaránt. E nélkül a kettősség nélkül, bizony az emberiség létezése értelmét vesztené. A kettősség adja a földi élet lehetőségét. Az, hogy ez végül mire is jó, annak megválaszolását rád bízom.

Mit akarok?

Mit akarok? Ez a kérdés,a leglényegtelenebb az univerzumban. Ugyan ki vagyok én, hogy akarjak bármit is? Mit számít a létezés szempontjából, akarok-e vagy sem?

Vajon mit értünk meg a szavak nélküli csodákból?

Mennyi üzenet érkezik mindenhonnan, hát nem?

Egy kéknyi égből, a kapált föld illatából, ahogy rád néz egy cica. Megannyi csoda. Vajon mit értünk meg a szavak nélküli csodákból?

a szellemi út nem lóverseny

Kedvenc hasonlatommal élve, a szellemi út nem lóverseny. Haladunk a magunk adta ütemben, a legtisztább szavak kevesen vannak, ezek a szavak, legyenek bár a legegyszerűbbek, nem formájukban fontosak, hanem ahogy érezzük őket.