A hajnal az én időm,
A bánat édes-bús ideje,
Enyhülést hoz a hajnal
Selymes-lágy hidege.
Szavaidból szőtt hálót a bánat,
Talán Te szeretted apádat?
Kárhozatok szomorú atyja.
Sorsod szenvedés, utadon eltemet,
Sírásód, bár szeretnéd, nem leszek,
Csak maroknyi port hintek
Lábaid nyomára, a sárba.
Mikor utoljára láttalak
Cinikusan halálom kívántad,
Megbántad?
Keserű könnyeimre a táj
Őszi köd leple szitál,
Fátylat.
Vajon látlak-e még
Mielőtt eljön érted a vég,
A bánat.
Rád hajtom szemfedélként
Az ősz tájat, emlékedet,
Elfelejtem.
Melletted ért a hajnal,
Nap cirógatta hamvas
Orcád bűvölete ragyogta
Be álmos, ősz lelkem.
Melletted vagyok élő,
Csöpp kezed érintése
Eltörli arcom bús ráncait
Egyek vagyunk, csendesen.
