Zúzmarával díszítette ünnepi díszbe világát, a reggel. Cicó örült a napfénynek, a télen is
döngicsélő legyeknek, az álmatlan békáknak és kedvenc székének, ahol
délelőttönként arról álmodott, hogy Útjelző meséket dörmög neki, méteres
csirkemájakról, selymes szőrű cicalányokról, simogatásról, dorombolásról…
Cicó álomba ringatózott, meleg, puha, selymes álomba. Nyár volt, esteledett. Az ég alján már látszott a telehold sajtszerű teste, hatalmas, ementáli lyukakkal, a fűben kabócák zizegtek, egérifjoncok futkároztak, a közeli tábortűz mellett Obata szan üldögélt.
Öreg volt már, szakálla fehér, varkocsba font haja ősz, tekintete kék zafír, mint a hópárducé. Kardjára tűzte előző életeit, érzéseit, gondolatait, minden tapasztalatát. Ezt sütögette a lemenő Nap és kelő Hold fényében. A vacsora zsírja sercegve hullt a lángok közé, füstje emlékködbe borította a kis, hegyi rétet, ahol Obata szan kunyhója állt. Sok életet megért, sok életet kioltott, ő volt a Kilenc Titkos Gyilkos Ninja Klán feje. Érezte halhatatlanságának súlyát, érezte lelkében a titkok mélységét, érezte a vágyat, hogy végre megpihenjen, a nirvána ölelésére vágyott. Cicó hegyezni kezdte fülét, érezte zsigereiben, a pillanat varázsát, érezte Quan Yin boddhiszattva lágy érintését, hallotta Birman Kisasszony közeledő, lepkeszárny lépteit, ahogy alig érintve a füvet,suhant Obatához, mert érezte, itt valami különleges történik…
A füst meglebbent, az istenek elhallgattak a mennyekben,figyelmük a halandóként álmodó halhatatlanra szegezték.
- Szép estét, te lókötő! – köszönt illőn Birman Kisasszony.
- Szebbet…- sóhajtott Obata szan, majd így szólt: Szeretnék terhes lenni és gyereket szülni. Anyává lenni, cukornak lenni a kávéban, feloldódni, szertefoszlani, szellőként szaladni rétek felett, csobogó patakként rohanni, fák lombjának susogásaként szólni a vándorokhoz.
- Obata, te hülye vagy.
- Igen, vagy inkább bolond. Öreg vagyok már, emlékeim sütögetem éppen, szamuráj kardomra tűzve.
Cicó álomba ringatózott, meleg, puha, selymes álomba. Nyár volt, esteledett. Az ég alján már látszott a telehold sajtszerű teste, hatalmas, ementáli lyukakkal, a fűben kabócák zizegtek, egérifjoncok futkároztak, a közeli tábortűz mellett Obata szan üldögélt.
Öreg volt már, szakálla fehér, varkocsba font haja ősz, tekintete kék zafír, mint a hópárducé. Kardjára tűzte előző életeit, érzéseit, gondolatait, minden tapasztalatát. Ezt sütögette a lemenő Nap és kelő Hold fényében. A vacsora zsírja sercegve hullt a lángok közé, füstje emlékködbe borította a kis, hegyi rétet, ahol Obata szan kunyhója állt. Sok életet megért, sok életet kioltott, ő volt a Kilenc Titkos Gyilkos Ninja Klán feje. Érezte halhatatlanságának súlyát, érezte lelkében a titkok mélységét, érezte a vágyat, hogy végre megpihenjen, a nirvána ölelésére vágyott. Cicó hegyezni kezdte fülét, érezte zsigereiben, a pillanat varázsát, érezte Quan Yin boddhiszattva lágy érintését, hallotta Birman Kisasszony közeledő, lepkeszárny lépteit, ahogy alig érintve a füvet,suhant Obatához, mert érezte, itt valami különleges történik…
A füst meglebbent, az istenek elhallgattak a mennyekben,figyelmük a halandóként álmodó halhatatlanra szegezték.
- Szép estét, te lókötő! – köszönt illőn Birman Kisasszony.
- Szebbet…- sóhajtott Obata szan, majd így szólt: Szeretnék terhes lenni és gyereket szülni. Anyává lenni, cukornak lenni a kávéban, feloldódni, szertefoszlani, szellőként szaladni rétek felett, csobogó patakként rohanni, fák lombjának susogásaként szólni a vándorokhoz.
- Obata, te hülye vagy.
- Igen, vagy inkább bolond. Öreg vagyok már, emlékeim sütögetem éppen, szamuráj kardomra tűzve.
- Nincs jobb dolgod? Pont a kardoddal? A mindent legyőző
karddal? A valóságot vajként szelő, sárkányvérrel, átitatottal? Ezért kaptad?
Vacsorához nyársnak használod? Te tényleg bolond vagy!
- 535 éves vagyok…
- Az nem valami sok. 25600 evet mondanak, hogy addig él a lélek.
- Lehetséges, mit tudtatom én ezt, egyszerű ninja mesterként csupán ahhoz értek, hogy segítsek másoknak békére lelni, nyugalomra lelni…
Néhány nap is milyen nehéz, megterhelő.
- 535 éves vagyok…
- Az nem valami sok. 25600 evet mondanak, hogy addig él a lélek.
- Lehetséges, mit tudtatom én ezt, egyszerű ninja mesterként csupán ahhoz értek, hogy segítsek másoknak békére lelni, nyugalomra lelni…
Néhány nap is milyen nehéz, megterhelő.
Mennyi öröm és bánat belefér egyetlen
percbe, mennyi fér bele 25600 évbe?
Csoda-e, ha bolond lesz a végére valaki?
- Bolond vagy Obata. Nagy, nagy bolond. Vagy inkább egy csoda!
- A csodák, jelen vannak. Örökké jelen vannak. Ez a titok. Az ember kiesik a jelenből, azért érzi úgy, hogy múlik. De nem múlik. Sosem. Mindig jelen van.
Obata elmerengett saját szavain. Honnan érkeztek, hová szálltak?
Felnézett, az égen írás jelent meg, egyik titkos társa üzent a felhőkkel, a széllel, Hold fényével:
” Minden felesleges e világon, mert a halál tesz pontot mindenre, idd ki az élet poharát!”
Hmmm… hümmögött Obata, a tűzbe pottyant vacsora zsír, mint valami mágikus felhő vette körbe az agg ninja mestert, látomása volt. Látta régmúlt életek sokaságát és látta az eljövendő életek sokaságát. Rátört az önsajnálat, úgy érezte, mivel senki sem látja éppen, elmorzsolhat néhány könnycseppet szeme sarkából. Cicó megrendülten figyelt félig hunyt pillái alól. Quan Yin ezer kezében papír zsebkendőt nyújtott halhatatlan barátjának. A Klán tagjai titokként vették körbe együtt érzően, és persze, mint már mondtam, titokban drukkoltak neki.
- Kapaszkodj meg a semmiben! – dörrent rá Szun Vu Kung!
Obata, magához tért. Álom? Valóság? A nyúl ürege? Mi van?
Egy bátortalan nyuszi tűnt fel a fűben. Orra fel-alá járt, tapsi füleivel fürkészte a rétet, de Obatától nem félt. Érezte, hogy mellette simogatáson kívül, répát kaphat még, de kardélre nem fog hányni már semmit, hacsak nem a vacsoráját.
- Jó estét Ninja Úr! Zavarhatok?
Nahát, egy beszélő nyúl! Mi jöhet még? Rettegett bajtársam már megint füvet csempészett a tüzembe… na csak találkozzak vele!
- Hall engem Ninja Úr? Hahó!
- Szia nyúl! Mit szeretnél tudni? – majd mindjárt kiderül, miféle álom ez, ha csokis kekszet kér, akkor álmodom, ha füvet, akkor Rettenetes társam ad neki.
- Kérem szépen, én azt szeretném tudni, vajon milyen mély a nyúl ürege?
A vén ninja mester kikerekedett szemekkel bámult, ajka szólásra nyílt, hang nem hallatszott, Cicó maga alá esett a döbbenettől. Még Birman Kisasszony is elnémult…egy pillanatra.
Lassan összeszedte magát, örült, hogy végre azért mondhat valami vérengzőset is, ennyi idill után.
- Milyen mély a nyúl ürege? Megmondom. Nagyon mély. Sokáig tart, míg lefejted hagymahéjaid és közben könnyezel, sírsz, toporzékolsz, és könnyedén elveszíted eddigi ismerőseid, szeretteid. Akarod még tudni, milyen a mélység? Légy bátor. Ezen az úton,a lázadók jutnak előre.
- És előző életemben is nyúl voltam?
- Előző életek? Vannak. Ennyi elég is. Mikor hasznossá válik számodra előző életek emléke, akkor megjelennek. Lehet hamarabb is kutakodni, mint a gyerekek, karácsony előtt. De a szekrényben, néha mumus lakozik. Óvatosan az előző életekkel, könnyen az őrületbe vezethet az idő előtti tudás róla.
- Te szent nyúlcomb! Itt sem vagyok! Ez borzalmas!
Már megint egyedül vagyok, kesergett magában. Amint mondok valami hasznosat, elmenekülnek.
Annyi ember között is annyira magányos vagyok. Pedig isten egy furcsa poénjaként, megáldott-megvert koldusa vagyok a létnek, átkoztam már a napot, mikor világra jöttem, érzem emberek százainak-ezreinek álmát, vágyát, gyönyörét és bánatát, és mégis, magányban gyökerezik létem. A magány, ajándék. A földben szunnyadó mag, egyedül éli meg önnön halálát, mikor virággá alakul, a virág illata is magányos, mikor elszáll szirmok kelyhéből, hogy Istenben feloldódva, a magányos létezés csodája legyen.
A világ elmosódottá vált, a ragyogás átitatta a teret. Isten vacsorát sütögetett, egyedül volt. Néha elmerengett, gondolatai képekként vetültek ki a semmi vetítővásznára. Leült kedvenc foteljébe, ölében pop corn, pohár bor. Élvezte a mozit. Ma este egy öreg ninja mesterről szóló film ment, Obata és a lyukas lábas volt a címe. Látta már többször, mégsem unta, Titokban várta a következő részt, Útjelző meséi, hirdették a reklámokban.
- Bolond vagy Obata. Nagy, nagy bolond. Vagy inkább egy csoda!
- A csodák, jelen vannak. Örökké jelen vannak. Ez a titok. Az ember kiesik a jelenből, azért érzi úgy, hogy múlik. De nem múlik. Sosem. Mindig jelen van.
Obata elmerengett saját szavain. Honnan érkeztek, hová szálltak?
Felnézett, az égen írás jelent meg, egyik titkos társa üzent a felhőkkel, a széllel, Hold fényével:
” Minden felesleges e világon, mert a halál tesz pontot mindenre, idd ki az élet poharát!”
Hmmm… hümmögött Obata, a tűzbe pottyant vacsora zsír, mint valami mágikus felhő vette körbe az agg ninja mestert, látomása volt. Látta régmúlt életek sokaságát és látta az eljövendő életek sokaságát. Rátört az önsajnálat, úgy érezte, mivel senki sem látja éppen, elmorzsolhat néhány könnycseppet szeme sarkából. Cicó megrendülten figyelt félig hunyt pillái alól. Quan Yin ezer kezében papír zsebkendőt nyújtott halhatatlan barátjának. A Klán tagjai titokként vették körbe együtt érzően, és persze, mint már mondtam, titokban drukkoltak neki.
- Kapaszkodj meg a semmiben! – dörrent rá Szun Vu Kung!
Obata, magához tért. Álom? Valóság? A nyúl ürege? Mi van?
Egy bátortalan nyuszi tűnt fel a fűben. Orra fel-alá járt, tapsi füleivel fürkészte a rétet, de Obatától nem félt. Érezte, hogy mellette simogatáson kívül, répát kaphat még, de kardélre nem fog hányni már semmit, hacsak nem a vacsoráját.
- Jó estét Ninja Úr! Zavarhatok?
Nahát, egy beszélő nyúl! Mi jöhet még? Rettegett bajtársam már megint füvet csempészett a tüzembe… na csak találkozzak vele!
- Hall engem Ninja Úr? Hahó!
- Szia nyúl! Mit szeretnél tudni? – majd mindjárt kiderül, miféle álom ez, ha csokis kekszet kér, akkor álmodom, ha füvet, akkor Rettenetes társam ad neki.
- Kérem szépen, én azt szeretném tudni, vajon milyen mély a nyúl ürege?
A vén ninja mester kikerekedett szemekkel bámult, ajka szólásra nyílt, hang nem hallatszott, Cicó maga alá esett a döbbenettől. Még Birman Kisasszony is elnémult…egy pillanatra.
Lassan összeszedte magát, örült, hogy végre azért mondhat valami vérengzőset is, ennyi idill után.
- Milyen mély a nyúl ürege? Megmondom. Nagyon mély. Sokáig tart, míg lefejted hagymahéjaid és közben könnyezel, sírsz, toporzékolsz, és könnyedén elveszíted eddigi ismerőseid, szeretteid. Akarod még tudni, milyen a mélység? Légy bátor. Ezen az úton,a lázadók jutnak előre.
- És előző életemben is nyúl voltam?
- Előző életek? Vannak. Ennyi elég is. Mikor hasznossá válik számodra előző életek emléke, akkor megjelennek. Lehet hamarabb is kutakodni, mint a gyerekek, karácsony előtt. De a szekrényben, néha mumus lakozik. Óvatosan az előző életekkel, könnyen az őrületbe vezethet az idő előtti tudás róla.
- Te szent nyúlcomb! Itt sem vagyok! Ez borzalmas!
Már megint egyedül vagyok, kesergett magában. Amint mondok valami hasznosat, elmenekülnek.
Annyi ember között is annyira magányos vagyok. Pedig isten egy furcsa poénjaként, megáldott-megvert koldusa vagyok a létnek, átkoztam már a napot, mikor világra jöttem, érzem emberek százainak-ezreinek álmát, vágyát, gyönyörét és bánatát, és mégis, magányban gyökerezik létem. A magány, ajándék. A földben szunnyadó mag, egyedül éli meg önnön halálát, mikor virággá alakul, a virág illata is magányos, mikor elszáll szirmok kelyhéből, hogy Istenben feloldódva, a magányos létezés csodája legyen.
A világ elmosódottá vált, a ragyogás átitatta a teret. Isten vacsorát sütögetett, egyedül volt. Néha elmerengett, gondolatai képekként vetültek ki a semmi vetítővásznára. Leült kedvenc foteljébe, ölében pop corn, pohár bor. Élvezte a mozit. Ma este egy öreg ninja mesterről szóló film ment, Obata és a lyukas lábas volt a címe. Látta már többször, mégsem unta, Titokban várta a következő részt, Útjelző meséi, hirdették a reklámokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése