A lyukas lábas

Lassan osonó árnyak tűntek fel a kisváros deszkakerítései mögött. A kutyák vadul ugattak, a tücskök elfelejtették hegedűművészetük, a kerti békák maguk alá csináltak, a Hold elsápadva tekintett le a magasból. Kóbor Cicó vinnyogva szaladt, menedéket keresett a meggyfa alatt, próbált a komposzt halom alá bújni, de hatalmas hasa beszorult a kidobott tojáshéjak és retek levelek közé.
- Hová szaladjak? Hová meneküljek? Osonó árnyak, a sápadt Hold fényénél, szörnyű démonok! Jaj nekem! Jaj szegény Cicónak! Isznak véremből, kitépik szívemet, mi lesz velem!
Útjelző a falat bámulta. A csend paplanja odébb csúszott kissé.
- Jöjj Cicó, itt menedékre lelsz.
- Útjelző! Köszönöm, hogy menedéket adtál a szegény cicának… kaja is van?
- Ma krumpli, holnap csokis keksz. 
- Menj a fenébe vén bolond! Mi vagy te? Valami zen izé? Vagy mi?

- Bocsánat Cicó, csak valami hasznosat szerettem volna adni neked, mielőtt az árnyak utolérnek téged.
- Jaj! Félek!
- Itt biztonságban vagy. Elmesélek egy történetet, ami hasznos lehet számodra. Élt egyszer egy öreg ninja, Kochi tartományban, Obata volt a neve. Legyőzhetetlen harcos volt, a gyilkolás mestere, jöttét senki sem látta, lépteit senki sem hallotta. Osonó halálként ismerték, bár aki megismerte közelebbről, az meghalt. Egy nap, csusszanó lépteket hallott, osonó árnyakat látott. Kardja, nem volt kéznél, de hát azért volt ninja, hogy bármivel harcolni tudjon. Egy lyukas lábast vett fel. Az ajtó kinyílt és a tenger áradt be, léptek zaját utánozva. Fenyegetően tódult a víz, tajtékosan, mindent elsöprően, akár egy cunami. Obata szan bátor volt. Lyukas lábasával merni kezdte, a végtelen óceánt. Bátorsága, rettenthetetlensége és sziklaszilárdsága megérintette a sinto isteneket, a végtelen óceán egyszer csak szárazon hevert Obata szan lábai előtt. A tenger döglött halait boldogan falták, sirály képében az istenek.
- Óóóó… és mi lett Obata szannal?
- Meghalt.
- Mi? Mi van?
- Tudod Cicó, a legnagyobb hősök is, bár a történelem emlékezetében feljegyzik őket, végül mind meghalnak.
- De a kiszáradt tengeren át elmehetett volna bárhová! Elmehetett volna a Halál elől!
- Obata szant, gyerekkorában meglátogatta Holdfény Asszony. Tőle hallotta ezeket, a szavakat: „Minek a világvégére menni, ha itt is mászkálnak a fűben hangyák?” A tenger meregetése közben értette csak meg.
Utolsó szavai voltak ezek a rettenthetetlen ninja mesternek: „Ma krumpli, holnap csokis keksz.” Sosem találták meg a testét. Kardja körül szivárvány fények játszottak.
- Elolvadok szavaidtól Útjelző… de, jól látom? Ott a sarokban… egy lyukas lábas…