Cicó ébredése

Ködös reggelen, hűs éjszaka után, melengetőn sütött a novemberi nap. Kóbor Cicó, békésen aludt a romos sufni előtt, érzékeny fülével hallgatta, miről mesélnek a pókok, éber tudatával látta az alvó tücskök álmát, múlt nyarakról és fél szemmel azt leste, vajon Útjelző magához tért-e reggeli kávéja sokkhatása alól.
- Miért lenne jó felébredni? - kérdezte Cicó, Útjelzőt, hiszen olyan jó szenderegni a napon,s tudod, én úgy alszom, hogy közben mindent érzékelek. Csak egy elszáradt levél zörögjön, én tudok róla. Akkor miért töltsem ébren napjaim?

- Mondd csak Cicó? Érzed-e már az öregkort?
- Érzem. Reggelente csontjaim kissé ropognak, mint békacombok, a napsütötte mocsár szikkadt szemétdombján.

- Emlékszel-e régmúlt szép időkre?
- Emlékszem…
- Érzed a bizsergést szíved táján, ahogy visszaemlékszel? Érzed úgy, valami elmúlt, véget ért?
- Érzem…
- Hallod-e hajnalonta, ahogy selymesen, alig hallhatóan, ködlepelbe burkolva, őszi avarszaggal, lépked egyre közelebb és közelebb, hozzád, a Halál?
- Jaj! Jaj! Ne mondd ezt Útjelző! Félek! Reszketek! Hová szaladjak! Hová bújjak! Mit tegyek!
- Álomvilágban élsz Cicó. Mint mindenki más is. De van kiút az álmokból. A felébredés útja.
- Óóóó…öreg vagyok, Cicó vagyok, eddig azt hittem, mindent tudok…
- Állj! Ne panaszkodj, mire mész vele? Akarsz ébredni, vagy sem, te döntöd el. Maradhatsz kósza álmaid között, és álmod rémálommá válik a korral, a Halál, a betegségek, az elfeledettség vár rád, gyermekeid nem nyitnak rád ajtót, barátaid temetésén hullajtod majd könnyeid és ostobán az égre mutatsz,káromlod majd az Istent, a Sorsot, szánalmas életedért.
Erre vágysz? Ha igen, akkor szenderegj tovább, senki sem zavarja meg édes álmodat,melyben Cicó lehetsz, finom ételekkel kényeztetnek és tiéd lehet az összes lánycica,akit csak megkívánsz.
- Nem tudom…nem tudom,mire vágyom…ébredni, álmodni…de mondd Útjelző, mi az ébredés? Mi a jó benne? Megéri cserélni álmot, ébrenlétre?

- Értem kérdéseid, de válaszolni nem fogok. A válaszok semmire sem jó pamutgombolyagok, végtelenbe vesznek, összegabalyodnak és a kérdező, útvesztőként tévelyeg a válaszok között. Ezért nem válaszolok.
Kóbor Cicó mélyen magába nézett. Egy pillanatra eltűntek fejéből a fényes napok, csodás cicalányok, csábító macskakonzervek képei. Egy pillanatra eltűntek vágyai, álmai és szavai. Választ sem várt.

A novemberi fény táncolt az udvaron, a romos sufni előtt.