Hallgatnék, ha tudnám, hogy kell

Hallgatnék, ha tudnám, hogy kell. Beszélnék, ha tudnám, hogy kell. Mit tudok?
Zoknit stoppolni, na azt tudok.
Útjelző napját újfent bearanyozta nemtudása, s örömmel látta, józan esze a mai napig nem talált vissza onnan, ahol elhagyta.
Birman Kisasszony jött felé az Úton, szeme járt fel-alá, egy fadarabbal birizgálta az útjába eső valóságot, lábával felrúgta az égbe, a halkan legelésző bárányfelhőket.
Mikor meglátta Útjelzőt, az Út szélén, amint varjakat etetett és cicákat simogatott, odalépett hozzá és így szólt:
- Mindenki isteni megnyilvánulás!
Útjelző felnézett Birman Kisasszonyra, hallgatott, persze közben magában ezt gondolta: ’De jó! Végre egy nálam is bölcsebb’, majd így szólt:
- Minden az. Még az úton heverő lócitrom is, még a szar is, melyet pottyantunk, az út pora, a citrom savanyúsága és sóhajok susogása is.
Voltam egyszer aranyeső bokor, néztem a leveleimen nyugvó esőcseppeket s a rajtuk megtörő napfényt. Csodás volt.
Birman Kisasszony kerek szemekkel hallgatta Útvesztő napszúrásra emlékeztető szövegét.
Útjelző, aznap szófosásban szenvedett, így folytatta monológját:
- A varjak valószínűleg zen buddhák. Nézd csak a meg a japán szótó zen szerzeteseit, mind feketében jár, mint a varjúk. A varjúk okosak. Azért nem születtek embernek.
Birman Kisasszony azon tűnődött, vajon bölcs társa milyen gombát ehetett ezen a reggelen, vagy csak megint túl sokat evett vacsorára kedvenc párolt kelbimbójából, melyet juhtúróval szórt meg? Már a juhtúró gondolatától kiverte a víz.
Megrázta Útjelzőt, a fülébe kiáltott:
-Hahó! Te vén bolond! Úgy elbeszélgetnék, szemtől szembe veled!
-Na gyere, de vigyázz! Szemtől szemben beszélgetni velem veszélyes. Felébredsz és akkor te sem fogsz tudni semmit.
- Ki Tudja! Ez a pillanat létezik csupán, ez számít, ez a valóság!
Hisz Bennem van minden! –Birman Kisasszony tudta ám a frankót.
- Hűha! Te sokkal okosabb vagy nálam! Én balga, csak azt tudom, hogy tudásom, csupán picsafüst. A Pillanat itt ül mellettem és készül halálra röhögni magát…
- Na látod! Felismerted a pillanatot és jelentőségét! A Pillanat álcázza magát, és sokszor nem ismerjük fel a jelentőségét!
-Nincs álca, csupán annyira okosak vagyunk, hogy nincs hely bennünk a Pillanat felismerésére.-Útjelző megsimogatta nemlétező szakállát, mert úgy érezte, most valami nagyon mélyet mondott. Annyira mélyet, hogy maga sem tudta, mire is akart kilyukadni. Titokban mindig arról álmodott, hogy milyen jó is lenne lyukas hajóként elsüllyedni, mert akkor értelme lenne a kilyukadásnak…
- De Van! De Nincs! Pillanat Vagyunk!!!-Birman Kisasszony úgy fújtatott,akár a cicák,mikor bolonddal találkoznak az ablakpárkányon.
- Látod, pár percen belül te vagy: AZ, aztán te vagy a Pillanat és közben Birman Kisasszony is vagy,meg sok más dolog egyszerre. Micsoda kavarodás…
- Mind Én Vagyok!!!
- Akkor én is Te vagyok. Ez tetszik. Itt is vagyok, ott is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok!
Útjelző és Birman Kisasszony ült az Út szélén és hangosan nevettek, hahotáztak, velük nevettek a varjúk, az ablakpárkányon bámuló cicák, velük nevetett a világmindenség.
A virágok ontották az élet illatát, ezen a borús, októberi napon.