Útjelző remete beszéde

Útjelző remete ült kis földkunyhója előtt. Tekintete végigsiklott az erdei tisztáson, hegygerincen, völgyeken. Lelke sólyomként szárnyalt a táj felett, érezte a hegyi levegő hűsségét, a patak vizének tisztaságát, az erdő lakóinak rezdülését. Érezte az avar illatát, a szellő simogatását, a hajnalok hidegét, a nappalok perzselését, együtt ült a fákkal, lábainál a szorgos hangyák abbahagyták egy pillanatra szorgosságukat. Madarak lesték titokban jelenlétét, és arról álmodtak, következő életükben ők is remeteként szeretnének megszületni.
- Mi végre is vagyok itt? Annyi éve már, hogy elvonultam a világ őrültsége elől, az anyagi értékek értéktelensége elől, Mit is kerestem? Miért is lettem remete?
- Sok a szöveg, remete Úr!
- Na ez meg ki lehet?
Útjelző nem látott senki emberfiát, mégis, hallotta a szólítást. Meglepődés helyett kíváncsian nézett szét. A lehetetlen, mint fogalom, ismeretlen volt számára, így hát érzékeivel kutatni kezdte a hang forrását, kívül és belül, az összes világokban, dimenziókban.
- Itt vagyok előtted, te lüke!
És tényleg, Egy bolond gomba emelte meg kalapját Útjelző remete előtt, illőn bemutatkozva:
- Gyilkos vagyok, a Galóca Klánból. – mélyen maghajolt, két tenyerét összeérintve mellkasa, jobban mondva tönkje előtt.
- Ó! Egy bölcs bolond. Isten hozott! Mi végre szólítottál meg?

- Nem bírtam hallgatni eszement agymenésed, muszáj volt leállítsalak. Annyi év gyakorlás és tanulás,tapasztalás után még mindig hülye kérdésekkel szívatod magad? Vagy szimplán unatkoztál?
- Csak elméláztam az élet értelmén…

Durr! Hatalmas pofon landolt a remete arcán, hanyatt estében érezte a gombakalap selymességét, érezte a belőle áradó enyhe krumpli illatot, és boldogan vette tudomásul, vannak még jó lelkű lények az univerzumban, akik segítenek, a szürke napokon.
- Hűha! Ez jól esett kedves gomba barátom!
- Addig örülj, amíg csak lepofozlak, Te lüke!
- No de mondd, mit szeretnél? Valamiért csak jöttél?
- Úgy mondják az erdőben, Te uralod a létezést, ismerős vagy a tíz égtáj irányában, bejártad az alsó és felső világot, ettél a csodabarackból, Jáde császárral együtt ittál lábvizet, Majomkirályjal felhőbukfencet vetettél, taoista szentekkel golfoztál a mennyei királyság ürgelyukakkal szabdalt pázsitján. Azért jöttem,hogy segíts nekem emberként megszületnem,hogy én is remete lehessek és rólam is legendák szóljanak egyszer.
- Tényleg bolond vagy, Te gomba. A mendemondák, melyeket hallottál, lényegében úgy vannak, kissé színezettek, de hagyom, legyenek színesek, hozzanak békés álmot az alvóknak. Az alvóknak csupán meleg takaróra és édes szavak gügyögésére van szükségük. Az ébredőknek pedig egy jó erős kávéra, a bolond remetéknek pedig olykor egy kiadós felrázásra.
- Na de a kérdés! Ember leszek következő életemben?
- Az leszel.
- Király! Ez csúcs! Ez nagyszerű! – lelkendezett a Galóca, kinek nemzetsége általában az emberek életének gyertyáját oltogatta eddig.
- Embernek lenni,csupán egy, a létező formák közül. Nagy kihívás, nagy lehetőség. Emberként, a legfőbb tett,amit elérhetsz…

- A megvilágosodás! Ugye?! – vágott szavába Útjelzőnek, Galóca Úr.
- Nem, nem az. – mosolyodott el Útjelző remete. – A szolgálat,amit elérhetsz.
Hallgattak a fák és e szavakat hallva, kipattantak rügyeik, virágokat hoztak egy pillanat alatt,  s a virágszirmok áldásként hulltak. Mind, ki hallotta e párbeszédet, arra vágyott innen kezdve, hogy emberként szülessen meg, szolgálni, a Létezést.