Feledés

Van szíved?

Dobogjon

Ha kell

Vidd az enyém

Neked adom

Tépd ki

Mellkasomból

Ne dobogjon

Dob az út

Porába

Márts bele

Kardod

Vagy vidd

Vedd magadhoz

Nekem

Már nem kell

Már nem kell

Csendesen szitáló köd cseppjei hulltak Útjelzőre. A hideg, dermesztő levegő, szinte állt, moccanni sem mert, az égen úszó szürke fellegek, ezen a napon, szótlanul ballagtak égi útjukon.

A tenger, halkan, lágyan simogatón morajlott, apró kölyökhullámok osontak a Vén Bolondhoz, lopva puszit leheltek orcájára, csintalanul.  Egy egész világmindenség óvta, védte és érzett együtt vele.
- A tenger… ide vágytam, itt vagyok. Bár, a Léthé* folyó partján lennék inkább, hogy vizébe lépve a feledés ködébe vesszek…
Szíve, lassan, alig hallhatóan, érezhetően vert, szinte állt. Az idő értelmet vesztett tétovaságában szunnyadt a lábainál.

- Ti istenek! Mily tréfát űztök buta fejemmel? Láncoljatok inkább sziklához, örök időkre! Küldjetek sólymot, minden nap, hogy szívem kitépje, felfalja! És a szív, újra és újra dobban majd, mert nem tud mást! Vigyétek! Egyétek! Nekem, már nem kell!
Fehér sólyom ereszkedett le mellé. Nézte zafír zöld szemeivel.

- Tudom, merre van a Léthé, elviszlek, ha akarod, veled együtt lépek hűs habjaiba, hogy kövesselek a feledésbe.
- Miért tennéd? Mi hajt? Látod? A szív, mely érez, oly buta, mást nem tud… kérlek Fehér Sólyom, könyörülj rajtam, tépd ki mellkasomból! Fald fel! Vagy vesd az Út porába, útjelzőül…
- Te bolond! Te kurafi! Térj észe már! Nézd! La Morte is sír, ennyi fájdalom láttán! Mit mutatsz Te? Milyen Utat?
- A szív, szenvedés. Mi mást.
- Veled megyek… ha meghasad szíved, az enyém vele hasad, ha menned kell, én veled leszek. A feledés ködébe, Veled megyek. Szavaimra tanú az Ég, a Föld, a Tenger.
- Így legyen!
- Így! Legyen!
A felkelő nap, üresen találta a tengerpartot. Szellőgyerekek, boldog kacajjal játszottak, egy fehér sólyomtollal.

*Léthé: az alvilág folyóinak egyike a görög mitológiában. A görög lethe szó jelentése: feledés. Az ókori hiedelmek szerint a holt lelkek azért ittak a Léthé vizéből, hogy elfeledjék világi életüket a túlvilági élet előtt.