Asgardi látogató

Fázós éjjelek után, fázós nappalok jöttek. Cicó boldogan szendergett kedvenc párnáján, kedvenc székében és fülét sem mozgatta addig, amíg nem a hűtőajtó nyílott. Boldogság, mily csodálatos is vagy, akár egy szelet felvágott! Útjelző csendben tette dolgait, melyek épp annyira lényegtelenek és semmitmondóak voltak, mint addigi élete. Minden reggel kiült lélekszakadéka szélére, és minden reggel tovatáncolt, kacagva, önfeledten, ahogy csak a bolondok képesek. Teát főzött, forrón kortyolgatta, hogy érezze perzselését, a belső melegséget, érezze fagyos szobájában,hogy él,mellette, La Morte, inkább kávét ivott, két cukorral,tejjel,ahogy szokta. Két, öreg cimbora, üres pillanatokat töltött meg jelenlétük, és módfelett vidáman szemlélték az emberi élet morbid humorát.
Vendég zörgetett az ajtón, mely persze nyitva volt, éles szemű szentek láthatták, hogy nincs min zörögni, ki is volt biggyesztve egy cédula:
”Kopogtass bátran, úgy sem hallom!” Alatta kisebb betűkkel: „ Kapu nélküli kapu ez,te lüke!”
- Gyere bátran, vagy épp bátortalanul, bárki is vagy! – kiáltott Útjelző, kíváncsian várva, vajon ki lehet az idegen, aki erre jár, ahová utat, csak madarak röpte mutatja.
- Szia! Az Asgard küldöttje vagyok. Úgy hallottam,valaha te is ott éltél egy ideig, s most,remeteként éled semmitmondó életed, valami Útvesztőben.
- Üdvözlégy asgardi! Mit szeretnél?
- Mutass nekem Utat.
Útjelző kezében megállt a teásbögre,La Morte csendesen mosolygott, Cicó a füle botját sem mozgatta,halott cifrább mondatokat is hosszú élete során.
A könyvespolc üresen állt, az összes térkép, útleírás és élménybeszámoló, szent földekről és varázslatos tájakról, a kályhában végezte.
- Tudod, könyvekkel nem szolgálhatok, s mondhatnám, erre vagy arra, vajon értenéd-e?  A tíz égtáj egyike sem vezet sehová, azt mondom hát, tanácsként, útmutatásként, ülj le, maradj kicsit, készítek egy teát, van mellé csokis keksz, aztán meglátod.
- Minden szavad áhítattal hallgatom!
- Menj a fenébe! Ne áhítattal hallgass! Marha! Érzed a tea forróságát? Érzed illatát, perzselését? A keksz íze mennyei örömmé válik benned? Látod! Ne tévesszen meg, hol éltem, honnan jöttem és hová tartok, hagyd fenébe a rólam szóló legendákat, szép szavakat!
Nézz a szemembe, mit látsz!
- Téged látlak!
- Engem? Nézz jobban! Nincs Én, melyet láthatnál, nincs Útjelző, akit láthatnál, nincs Te és nincs semmi más.
- De hát kék szemeid azúrkék egeket idéznek, hegyekben csillogó tengerszemek csillogása ragyog belőlük, kopasz fejed, akár egy hóember guriga kobakja, hihihi!
- Asgardi, az isteneknél sokat ihattál, ha ennyire részege lettél a létezésnek.
- Odin mellett harcoltam és előtte a fáraók oldalán, titkos mágiákat gyakoroltam. Az ősi írások szóltak egy jövendő korról, mikor az okosság telefonokban él majd, mikor az akciós banánnak nagyobb értéke lesz az emberi érzéseknél, hogy akkor, a létezés sötét éjjelén eljön a Lámpáshordozó, aki utat mutat majd szegény asgardi harcosoknak…
- Állj már le! Túl sok a mitológia! Még bele sem kóstoltál a kekszbe. Egyél pár falatot, addig is csendben vagy.
A csokis keksz ropogása zengett, Cicó kinyitotta csipás szemeit, álmosan nyújtózkodott és odalopózott kedvenc bolondjához, némi felvágottért.
- Mi a baj, a sok szöveggel? Miért baj, ha épp Cicó vagy asgardi harcos valaki? És mitől szoronganak az emberek? Tudod, egyre erősebb félelemszag gyűlik orrocskámban.
- Sok beszédnek, sok vége van Cicó. A szavak, akár az erdő vadonja, rengeteg útvesztőt és csapdát rejtenek. Az emberek részegek, a létezéstől. Részeg álmukban embernek, Cicónak, félistennek vagy épp gyári munkásnak képzelik magukat. Józanodásuk kezdetén afféle baromságokat hordanak össze, hogy buddhisták, taoisták vagy éppen jehovisták, kommunisták, meg ezernyi más izmust találnak ki, pedig egyetlen szóval leírva, minden izmus egy kalap szar.
- Útjelző! Részeg vagy!
- Igen Cicó, jól látod. Részeg táncom járom, akár Zorba, kurjantok és csapdosom lábam, az Utat járom, az út nélküli utat, áttörök a falakon és mit nekem visszaút, benzint hugyozok s lángommal, lobbantom hídjaim, égtájak, világfa, mit nekem, túl mindenen...
Cicó kacagott, La Morte táncra perdült, az Útvesztő dojo falai kiestek a féktelen tánc közben, és tovatűnt az erdő, a részeg álom.
Halvány fény szűrődött be csukott szemhéján, kávé illatát érezte, rigó fütyült a közelben. A fenyők halkan susogtak, a közeli tavon kacsák pletykáltak.
- Jó reggelt, szép napot adjon az Isten! – hallotta.