La Morte karácsonya

A reggelben volt valami varázslatos. Talán a telihold tette, talán az éjjeli kóborlás. Kósza emlékek merültek fel a mélyből, égi sajtról, farkasüvöltésről, erdei rohanásról, a vizes irha illata, mocsarak párája, farok csóválás.
Útjelző a tükörben bámulta arcát. Kissé piros szemek, kicsit több borosta a szokásosnál, némi vér a szája szélén. Tehát, akkor igazak a legendák, gondolta, vérfarkas lettem.
A felismerés könnyűvé tette, szinte szárnyalt, ahogy kilépett az utcára, keleten a napkelte fényei varázslat tüzét idézték. Állt és nézett, hosszan, úgy érezte, valami nagyon fontos dolog van készülőben, valami új, valami kezdeti, valami ismeretlen, valami erőteljes. A vér száguldozott ereiben, fékevesztetten, ifjan, megújhodva.
Éhsége világi dolgokra irányult immár, szaporán szedte lábait, gondolatban már előre beleharapva meleg zsemléjébe, friss hagymával és mazsolás túróval. Menet közben álmodott, a rutin vitte csak bejáratott útján, el sem tudott volna tévedni, bár néha szerette volna, ha annyira hülye lehetne, mint az út szélén ácsorgó villanyoszlop.
Rigófütty zökkentette ki álmos szenderégésből. Rigó, télen? Tél van? Vagy tavasz jöttét hirdeti a madár? Bár, mintha karácsonyfa állna a főtéren…
- Jó reggelt, adjon az Isten!
- Jó reggelt…- a döbbenettől tátott szájjal állt meg, előtte ugyanis, a Húsvéti Nyúl állt, télikabátban, piros sállal nyakában, kezében egy kosár répával.
- Meg tudná mondani, merre találom a tavaszt?
Útjelző, kettőt pislogott, majd összeszedte magát. Mindig is nyitott volt a lehetetlenre.
- A tavaszt ott leled, ahol a Húsvét találkozik az olvadó vizek patakcsobogásával, füstölt libacombokkal és hol a mentaszörp nemzeti ital.
- Értem. Köszönöm uram, hogy igyekezett nem segíteni szegény eltévedt Nyuszin. Örök hálám jeléül adok egy répát, esetleg ha Önnek nem lenne.
Ezzel Nyuszi fogta magát, felpattant egy arra járó szellőre.
- Mi jöhet még? Élet vagy halál?
- Én mindig itt állok melletted,karácsonykor éppúgy,mint szerdán vagy épp május elsején- szólalt meg La Morte, akinek kávéja a leghidegebb reggeleken is forróbb volt a pokol tüzénél.
- Legalább rád számíthatok mindig, öreg barátom. És persze, a reklám miatt megjegyzem,Te főzöd a legjobb kávét a világon.

- Szóra sem érdemes cimbora. Tudod, hogy rokonlelkek vagyunk?
- Ööö, ezt hogy érted?
- Örök utadon mindig melletted vagyok, sosem hagylak el. Mint ahogy te sem, engem.
- Én az általános, kollektív emberi álmokat, érzéseket érzékelem, érzem, mint ahogy kavicsé érzi tó mélyén a környező vizet, halakat és napszakok változását. Te, La Morte, érzel-e így?
- Benne vagyok mindenben, és másik, titkos nevem ez: Élet.
- Haláli a szöveged!
- Hívtak már előadónak többször is,de sajnos, akkora sikerem volt,hogy belehalt a röhögésbe a közönség,így manapság nem hívnak.
- Én mennék, ha hívnának. Egy csokis kekszért a lelkem is odaadom. Olcsó bohóc vagyok.  

- Lélek? Te sem hiszel benne, miért emlegeted? Egymás között vagyunk, ismerem minden titkod, beszélhetünk szerényen, akár szavak nélkül is, a lelket hagyd másoknak, hadd keressék, a boldogsággal együtt.
- Így hallottam:
*” A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyujtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.
A gondolat itt, ott, mindenütt
élő szövetet bont és sebet üt.”

- Szép! Weöres Sándor idézet, és Te, mit mondanál?
- Essen csak az eső, fújjon az orkán, jöjjön a tornádó, mit nekem!

A közönség sorai felől eget verő tapsvihar zúdult elő. A függöny legördült. A közönség belehalt a gyönyörűségbe.

* Weöres Sándor, Gnómák – A boldogságról, idézet