És nem vesz rajtuk erőt a halál

A szobádban

Ahol lelkünk a semmibe vész

Velem jössz-e majd síromig

Vagy hagyod meghalni itt

Egyetlen ártatlanságod,

Kedvenc jutalmad,

Legszebb mosolyod…

Lélegzeted éltet engem,

Érezlek magamban,

Vajon mindig itt leszek-e veled…*


Szilveszter napja közeledett, a nappalok szürkén osontak tova, az éjjelek sosem akartak véget érni. Vackukban összébb gömbölyödtek a sündisznók, nyári almákról álmodtak, fázósan nézték a felhők mögül néha, tétován előbukkanó napot a madárkák. Néha petárda durrant már, nyomjelző rakéták szántottak az éjjeli eget, ijedten, remegve várták az őrület végét, kóbor cicók és ázott szőrű, kivert kutyák. Egyszóval, a szokásos év végi hajrá zajlott a világban.
Kevés ritka nyugalomszigetek közül, az Útvesztő kunyhó félhomályában pihent, meleg kemence mellett a Múló Idő. Jól bevackolta magát egy kockás takaró alá, onnan pislogott kifelé, kíváncsian hallgatva Útjelző remete agymenését.
La Morte, mint mindig, kávéját bűvölte. Talán azért ivott annyi kávét, mert folyamatosan ébernek kellett maradnia, talán csak szerette az ízét. Sosem adott egyértelmű választ erre az egyszerű kérdésre. Merengve nézett maga elé, titokzatos mosolyával és ezen a szép, szürke estén, feltette a legvitatottabb kérdést, melyet az emberek sosem tudtak megválaszolni.
- Mondd csak te Vén Lókötő, az emberek mit kezdenek a szerelemmel? Vagy egyáltalán, mit esznek rajta?
- Ó, La Morte! Mi szállt meg téged? Valami van a kávédban, ugye?
- Sosem értettem az embereket ezen a téren. Bizony, sok munkát adnak nekem, a szerelmesek.
Ekkor, La Morte,egy könnycseppet morzsolt el szeme sarkában, Útjelző legnagyobb megdöbbenésére. 
- Egy kis zenei aláfestés? Tudod, úgy könnyebb okosnak lenni ebben a nehéz témában.
- Legyen Depeche Mode!
- Érdekes vagy La Morte! Érzelgős Halál lettél? Mi van veled? Jól vagy?
- Ezért kérdezlek…valami ismeretlen érzés kerített hatalmába…és ilyenek járnak a fejemben:

” Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.”**

- Ó, La Morte! A legszebb és egyben legmélyebb emberi érzelem fertőzött meg téged. Szerelmes vagy. Micsoda lehetőség!
- Lehetőség? Mire?

- Az Életre!
- Az Életre… nekem… a Halálnak?  Bolondját járatod velem! Vagy még sem?!
- A szerelem, lehetőség, izzás, tűz és hamvadás. Örvény, mely lehúz vagy épp tornádó, mely elrepít a csodák földjére. Fájdalmas és gyönyörrel teli, lélekemelő, és összezúzó, végletes és végtelen, kettősségnek tűnő és maga az egység!
Élővé varázsoló, és belehal, akit elér, szétfeszíti az embert, magával ragadja, és átviszi a túlon, feloldja az örökkévalóságba.
- De hisz akkor nem lesz akkor hatalmam többé azok felett, akik Életre kelnek a szerelemben!

- Igen. Így van. Azok felett, akik felébrednek, élővé válnak a szerelem tüzében, azok felett többé nincs hatalmad.
- Értem már, mit akart a költő mondani:

” Szeretők halnak, él a szerelem;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.”***

- Ti bolondok! Már megont nagyon okosnak érzitek magatokat! Gyertek, kész a vacsora, sült tök és fasírt. Legalább arra használjátok a szátok, amire való,addig is csendben vagytok!
Az illatok csodásak voltak, az ízek pompásak, és a kávé…La Morte tudta már, miért ülhet asztaluknál, barátként. Már nem volt hatalma rajtuk .



Idézett irodalom:
* Depeche Mode: In your room, a szerző által átírva - részlet
** Juhász Gyula: Szerelem? - részlet
*** Dylan Thomas: És nem vesz rajtuk erőt a halál - részlet