Tartarosz

Útjelző, sokszor üldögélt szerény lakhelyének ajtaja előtt. Egykedvűen ücsörgött, nézte a felhőket, hallgatta a bárányfelhők nyakában hosszan-mélán zengő kolompokat, madarak röptében, pillangók násztáncában lelte örömét. A mindenség ragyogott, tavasz után nyár jött, majd ősz és tél,és megint tavasz.
Körbe-körbe, mint a szamszára kereke. Derűs napokon, de olykor esőseken is, visszaemlékezett régi arcokra… néha úgy tűnt, egy-egy új arcban, a régi tekintetet látja, ismerősnek látja, közelinek érzi.
Útra kelt hát. Egy sámántól kapott dobot,a nagy utazáshoz. Lassú ütemre, ahogy a szív dobban, kezdte az ütemet, magában dúdolta, szívem szívedre dobban, mindig a Te nyomodban…és ütötte a dobot. Hívta segítőjét, a szellemmadarat, ki utat mutatott neki a Világfa gyökerei közt, lefelé a legsötétebb Tartaroszba. Lámpását előre tartva, kíváncsi szemekkel nézte, ahogy démonok, mesebeli szörnyek iszkolnak útjából. Ment előre rendületlenül, mögötte az Út bezárult, nyoma sem volt, eltűnt a sötét erdőben.
Megállt. Szétnézett. A csend süketen és bénán hevert, és porrá vélt. Sem fény, sem sötétség, sem élet, sem halál, ahol Útjelző tartózkodott.
Körbenézett volna, ha lett volna tér, kérdezett, de visszhang sem volt.
- Ez lenne a halál? Ennyi csak? Érzem, szívem nem dobog, testem messze van, lélegeznem sem kell. Hol vagyok? Merre tovább?
Hang szólt, testetlen, visszhangtalan, akár a fa hal kopogása.
- Mit szeretnél?
- Óó… te ki vagy?

Válasz nem érkezett, ilyen hülye kérdésre, miképp is válaszolhatna Az?
- Oké, értem. Adj tanácsot, mit tegyek?
- Amit szeretnél, Útjelző. Amit szíved mélyén leginkább szeretnél. Az lesz.
Időd homokja pereg, dönts most, vagy nincs több döntésed!
- Érzem, hogy várnak rám. Mennem kell, bölcs Halál, vagy hívjanak bármiképp, Útjelző elköszön, s lelép! Adieu, la morte!
Sólyom szárnya lebbent a sötét semmiben, fehér sólyom libbentette szárnyát, Útjelző máris rég elfeledett testében találta magát. Szíve állt, levegője rég elfogyott. Mint üres otthonba tért vissza. Kályhájába gyorsan tüzet szított, szobájában gyertyát gyújtott.
A konyha felől tökfőzelék illata szállt. Fehér ruhájában, Sólyomasszony tüsténkedett, már várta Útjelzőt.
- Vártalak! Régóta vártalak, te vén bolond!
Az ablak felől beszűrődött a tenger halk morajlása.