Isten fáradtan ült kisszékén,a tükörben nézte mázolt arcát.
Lassan, komótosan nyúlt a vattakorongért. Apránként, előtűnt igaz arca,a
bohócmosoly alól. Levette kopott parókáját, sarokba dobta.
- Minden nap,ez a színház,új előadás. Fárasztó már.
- Nehéz lehet Neked- érzett mélyen együtt vele Útjelző.
- Ne is mond… Soha egy szabadnap, minden nap előadás, és szórakoztatónak is kell lennem, nehogy úgy járjak, mint ógörög testvéreim, akik elitták a maradék eszüket is, most meg alig élnek meg a kis nyugdíjukból.
- Miért nem vonulsz el egy kolostorba? Legalább nem az égben keresnének, tudnák, hogy ha levelet akarnak küldeni Neked, akkor lenne mit írni a borítékra, sőt, email címed is lehetne, vagy egyenesen közösségi oldalakon oszthatnád az észt. Biztos nagy sikered lenne úgy is.
- Fáradt vagyok már, nyugdíjas életre vágyom titokban, de szerinted, egy Istennek mennyi idő után lehet nyugdíjba vonulnia?
- Egy pohár bort esetleg? Vöröset?
- Végre van jó ötleted is te vén kurafi!
A poharak koccantak, majd újabbak követték őket. Isten szemei ragyogtak az elragadtatástól, no meg a bortól is. Útjelző huncut szemekkel figyelte öreg játszópajtását.
- Végre, kicsit könnyebb neki, holnapra kialussza karácsonyi depresszióját, remélem, elég részeg lesz ahhoz, hogy süketen aludja végig az ünnepeket – mondta magában.
Kopogás hallatszott.
- Gyere csak!
- Jó estét adjon az Isten! Bocsi a köszönésért, de nekem tetszik! Csak érdeklődni szeretnék, az ünnepek alatt ki fogja Isten szerepét eljátszani? Talán Én? – fehér Sólyom hangja reménytelin, mégis elszántan, erősen, de pajkosan zengett a csendben.
- Mi is a darab címe? – az Isten, már seggrészeg volt, nyelve alig mozgott, szeme keresztbe állt, elégedetten nézte arcát a tükörben, és színesre festette szemhéját.
- Élet. Ez a mű címe. Esetleg lehetek beugró művész, főhős a darabban?
- Ne is mond… Soha egy szabadnap, minden nap előadás, és szórakoztatónak is kell lennem, nehogy úgy járjak, mint ógörög testvéreim, akik elitták a maradék eszüket is, most meg alig élnek meg a kis nyugdíjukból.
- Miért nem vonulsz el egy kolostorba? Legalább nem az égben keresnének, tudnák, hogy ha levelet akarnak küldeni Neked, akkor lenne mit írni a borítékra, sőt, email címed is lehetne, vagy egyenesen közösségi oldalakon oszthatnád az észt. Biztos nagy sikered lenne úgy is.
- Fáradt vagyok már, nyugdíjas életre vágyom titokban, de szerinted, egy Istennek mennyi idő után lehet nyugdíjba vonulnia?
- Egy pohár bort esetleg? Vöröset?
- Végre van jó ötleted is te vén kurafi!
A poharak koccantak, majd újabbak követték őket. Isten szemei ragyogtak az elragadtatástól, no meg a bortól is. Útjelző huncut szemekkel figyelte öreg játszópajtását.
- Végre, kicsit könnyebb neki, holnapra kialussza karácsonyi depresszióját, remélem, elég részeg lesz ahhoz, hogy süketen aludja végig az ünnepeket – mondta magában.
Kopogás hallatszott.
- Gyere csak!
- Jó estét adjon az Isten! Bocsi a köszönésért, de nekem tetszik! Csak érdeklődni szeretnék, az ünnepek alatt ki fogja Isten szerepét eljátszani? Talán Én? – fehér Sólyom hangja reménytelin, mégis elszántan, erősen, de pajkosan zengett a csendben.
- Mi is a darab címe? – az Isten, már seggrészeg volt, nyelve alig mozgott, szeme keresztbe állt, elégedetten nézte arcát a tükörben, és színesre festette szemhéját.
- Élet. Ez a mű címe. Esetleg lehetek beugró művész, főhős a darabban?
- Miért is ne?
- Tényleg? Igazán?
- Ja.
- Zsír király! – Fehér Sólyom szárnyalt a boldogságtól, kirepült a színpadra és fergeteges táncra perdült.
- Én is játszhatok valakit? – kérdezte Útjelző.
- Ki szeretnél lenni? Én már foglalt vagyok – kacarászott a Teremtő.
- Zorba. Én is táncolni vágyom.
- Tánc? Mulatság? És mégis, hol táncolnál?
- A szakadék szélén, penge élén, az ürességben, fény és sötétség határán.
- Mekkora hülye vagy te Útjelző! Ez tetszik nekem! Annyi eszed sincs, mint egy útszéli lámpaoszlopnak! Lehetsz Zorba! Táncolj pojáca!
A nézőtéren a legyek sem zümmögtek, a telefonok is halkabbra vették magukat, az alaphangon bunkós is visszafojtották lélegzetüket. A színpadon fergeteges játék vette kezdetét, egy szabadon szárnyaló sólyom és egy vén bolond táncolta az Élet című színjátékot, a nagyérdemű legnagyobb örömére. Varázslat áradt mozdulataikból. Aki látta őket, elfeledte múltját, jelenét, jövőjét.
- Tényleg? Igazán?
- Ja.
- Zsír király! – Fehér Sólyom szárnyalt a boldogságtól, kirepült a színpadra és fergeteges táncra perdült.
- Én is játszhatok valakit? – kérdezte Útjelző.
- Ki szeretnél lenni? Én már foglalt vagyok – kacarászott a Teremtő.
- Zorba. Én is táncolni vágyom.
- Tánc? Mulatság? És mégis, hol táncolnál?
- A szakadék szélén, penge élén, az ürességben, fény és sötétség határán.
- Mekkora hülye vagy te Útjelző! Ez tetszik nekem! Annyi eszed sincs, mint egy útszéli lámpaoszlopnak! Lehetsz Zorba! Táncolj pojáca!
A nézőtéren a legyek sem zümmögtek, a telefonok is halkabbra vették magukat, az alaphangon bunkós is visszafojtották lélegzetüket. A színpadon fergeteges játék vette kezdetét, egy szabadon szárnyaló sólyom és egy vén bolond táncolta az Élet című színjátékot, a nagyérdemű legnagyobb örömére. Varázslat áradt mozdulataikból. Aki látta őket, elfeledte múltját, jelenét, jövőjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése