Probléma megoldás

Karácsony előtti utolsó nap volt. Az év egyik legfeketébb napja. Az éjjelek egyre közelebb kerültek a nappalok hosszával, a lélek,a fény-sötétség határán táncolt, az ősi legendák szerint ezekben a napokban megnyílnak az alvilág kapui,esélyt adva az embernek,hogy szembenézzen önmagával,majd megünnepelje azt,hogy mindezt túlélte.
Útjelző napok óta borongós hangulatban várta az ünnepet.
- A fenébe, legalább egy ici-pici gumidémonom lenne, akivel harcolhatnék. Mások milyen jól szórakoznak belső árnyaikkal, nekem meg csodalámpát adott kezembe az Úr. Inkább maradtam volna a homokozó lapátnál…- dohogott magában a vén bolond.
- Adjak neked a sajátjaimból? – kérdezte Fehér Sólyom, akinek igencsak szép gyűjteménye volt műanyag szellemekből.
- Á, hagyd csak. Gyártok magamnak, homokból. Mióta létidőm homokja lepergett, és La Morte fején feltörtem az idő homokóráját, van mivel játszadoznom.
- Homokból? De hisz az a szemedbe megy, és mindenfelé titkokat fogsz látni, meg sorsot, meg Jézust, meg…

- Ajjaj! Gyere ide azonnal! Kimosom a szemed, por ment bele!
Útjelző langyos vízzel, óvatosan és kíméletesen öblögette Fehér Sólyom szemeit, vigyázva, nehogy túl hirtelen érje a fény, lassan, ráérősen tisztogatta. Örömmel látta visszatérni belé a smaragd és jáspis színeit, mint két drágakövet.
- Egyre tisztább, egyre szebb! Próbáld meg, látsz?
- Kissé homályos még a kép! Te vagy az, tényleg? Vagy csak a varázspor játszik velem furcsa álmot?
- Álmodsz még? Mi játszódik lélekszínpadodon?
- Azt látom, hogy itt vagyok, és ott vagyok, én vagyok, és más vagyok, sólyomként szárnyalok, vagy épp utat mutatok, máskor gyári munkásnak vagy épp Jézusnak álmodom magam, titkok keresőjének, úgy érzem, az életem egy ragacsos kulimász és kapálózok, mint legyek a pókhálóban. Ez a probléma, hogy minden vagyok, de még sem, mennék is, de még sem, maradnék, de még sem…
- Állj meg kicsit, gyere ide, ülj az ölembe. Így ni. Kicsit mosom még szemeid, közben főztem neked varázsos bájitalt, kortyolj belőle.
- Fincsi! Mi van benne?
- A lelkem, semmi más.
- Ez annyira finom! Érzem, hogy lebegek tőle!
- El ne szállj! Inkább mesélek valami unalmas szentbeszédet, melyet egyik füleddel hallgass, a másikkal enged kimenni.
Így beszélt Útjelző, unalmas szentbeszédét így mondta, aki hallotta, menten felébredt inkább, csak ne kelljen repetát kapnia belőle:
”A probléma egy helyzet, aminek gyökerei a kényelemben, a tanult mintákban gyökereznek és most kényelem alatt a sorsra vagy karmára való hivatkozást is értem. A probléma megoldásának első lépése, mikor észrevesszük, nem a másik ember a probléma, hanem az "én" hozzáállásom, viselkedésem, gondolataim, viszonyulásaim. A problémákra van egy jó megoldás, ami bár a legnehezebb, egyben a legjobb is. Menj le alvilágodba, nézz szembe démonaiddal. A többi adja magát.

Mikor a homokórában lepereg az utolsó homokszem is, akkor nincs mese. Addig lehet homokozni, műanyaglapáttal játszani. Igen, amikor az idő eljön, akkor az Erő is ott van. Mindig itt tart valami, egy kis dolgom van még, egy kis megoldásra váró probléma.”
- Elálmosodtam szavaidtól, nincs valami jobb? Valami ébresztő?
- De, van.
Csend lett. A levegő, forróvá vált, ahogy a két lélek egybeolvadt, és akik látták, azt mesélték, mintha két sólyom vált volna egyé, vakítóan, mint a Nap.