Elízium

Elíziumi mezők: az ókori görög mitológiában az üdvözültek árnyainak tartózkodási helye

Kharón: Az ókori görög mitológiában az alvilág révésze, aki a hatottak lelkét átviszi az alvilág határfolyóján.

Léthé: a görög mitológiában az alvilág egyik folyója; ha a holtak lelkei vizéből ittak, elfelejtették a földön átélt szenvedéseiket

Kerberosz: ógörög hitregékben az alvilág kapuját őrző háromfejű kutya

Az Elíziumi mezőn*,a  Léthé folyó* partján üldögélt. Szürke köd lepte a tájat, hang nem hallatszott, Útjelző nézte a folyót. És emlékezett mindenre.
- Hát nekem ez sem megy. – morfondírozott. Ide felé jövet, a Kerberosz* kutya megérezvén Cicó illatát Útjelzőn, szerelmes dalokat adott elő balalajkán, amit szegény Útjelzőnek végig kellett hallgatnia. Később Kharón* elkérte az összes csokit, így szegény Útjelzőnek azon járt az esze, vajon mit kezdjen a nyelve alatt talált arany tallérral?
- Ez a görög alvilág, kissé más, mint amit leírtak a könyvekben. Ha ezt tudom… akkor inkább másikba megyek kikapcsolódni- dohogott magában.
- Quan Yin áldása kísérje jöttöd Útjelző! – egy árnyalak suhant mellé s köszönt ily érdekes módon.
- Ó te magasságos! Hát hová keveredtem?
- Elíziumban vagy, hol másutt lennél? Hm?
- Minden furcsa, más, mint a könyvekben.
- Ugye? Ugye? – kacagott vidáman az árnyalak s szertefoszlott,akár a köd.
A szürke gomolygásban, minden egyformának tűnt, a léptek visszhang nélküli hangja lehullt,egy jaj szó nélkül.
- Ez lehet a túlvilág, valóban? A hülye könyvekben azt írják,hogy rettenetes démonok,véresszájú istenek várják az érkezőt…mondjuk,én élek, és élve jöttem ide….de miért is…emlékszem,a szív hozott.
Kolompszó hallatszott a távolból. Mintha egy ártatlan, magányos bárány közeledett volna, de semmit sem lehetett látni, csak a hang érkezett,minden irányból egyszerre, megfoghatatlan, mint egér farka a havas rétek füvében.
Egyszerre, egy lányt állt előtte. Szőkésbarna haj omlott vállaira, mély barna szemeiből szelíd erő sugárzott, alig válláig ért Útjelzőnek.
- Sheep vagyok. – szólt a jelenés.
- Igen… megismertelek… valóban te lennél az?
- Én vagyok, még ha tudásod mást is mond, még ha érzéseid tiltakoznak is ellene, még ha a mágia tüzében mást is láttál.
- Hiszen meghaltál, majd négy éve… és újjászülettél, a mágia tüzében, magam küldtelek emberi létezésbe újra! Ki vagy Te?!
- Sheep. Ki más?
Útjelző, okos fiú lévén, úgy döntött, nőket vitában legyőzni nagyobb lehetetlen, mint élve sétálni az Elíziumi mezőkön. Inkább úgy tett, mint aki elhiszi.
- Mond Útjelző! Mit keresel erre, hol élő ember, ezer évek óta nem járt?
- Választ keresek, Sheep. Vajon mit akar a férfi, mit akar a nő, és miért van az, hogy mindketten ugyanazt akarják, mégsem értik egymást?
- Ezért jöttél? Ennyiért?
- Az élők között, válaszra nem leltem.
- Útjelző! A nő, arra vágyik, hogy férfi a karjában oldódjon az örökkévalóságba. Semmi többet. A férfi arra vágyik, hogy a nő karjában oldódjon az örökkévalóságba, semmi többet.
- De hát akkor ugyanarra vágynak mindketten!
- Igen, ugyanarra.
- Miért hát a szenvedés, a bánat, férfi és nő között?

- Mert tudd meg Útjelző, a szív buta. Csak érezni tud, semmi mást. A titok ez: élni,csak buta szívvel lehet, és amikor érző szív találkozik érző szívvel, egyszerre dobbannak és akkor, férfi és  nő lépte egy irányban halad.
Az árny, aki Sheepnek nevezte magát, ellobbant a hirtelen fellángoló mágia tüzében.