2015. december 21., hétfő

Karácsony



Karácsony közeledett, a kertek alatt. Fehér szakálla csapzottan lógott, inkább szürke volt, poros, kissé sáros, reggeli dér sem csipkézte, tulajdonképpen unta már saját magát, a határidőket, a „be vagyok havazva” érzést, így hát hippisre vette a figurát, cigivel szájában sétált az Útvesztő templom felé. Hallotta hírét a helyi csokis keksznek, melyhez a csokoládét, valami lyukas lábasban főzik, attól lesz különösen zamatos, ízes, krémesen olvadó.
Az ünnepek elől kitérve, egy kis meghitt melegségre vágyva, sorra érkeztek a vendégek.
Kóbor Cicó kedvenc székéből, laposan figyelte a jövevényeket, ismerős arcokat és újakat egyaránt. Boldog esték közeledtek Cicó számára, sült húsok, fasírtok, halfilék izgatták gyermeki fantáziáját, rózsaszín orrocskáját.
Quan Yin fáradtan dőlt le menedékére, ezer keze, végre elpihent kicsit. La Morte, örök mosolyával bűvölte a látogatókat, régi ismerősként üdvözölve mindenkit. Az Asgard szülötte, ezekben a napokban letette rettentő fegyvereit, raszta haját lilára festette és végre letette fülhallgatóját, élvezte a csendet. A konyhában Fehér Sólyom, az ünnepre való tekintettel, tökfasírtot sütött, tökmagolajjal nyakon öntve, juhtúrós-lekváros puliszkával. Útjelző, buta szíve szaporán vert, valaki még hiányzott… Ifjú James, kissé késve esett be, randija volt, rebegte, és zavarában kettesével kezdte falni a mézeskalács szíveket. Tündérlány, aki másodállásban énekes is volt, a mennyei kórusban, slágergyanús dalát dúdolgatta, Bocitime, bocitime, megyek az úton, de szaporán… hős lovagja, közben ősi magyar hangszeren, dorombon, dorombolt alá ősi sámán rigmust. A kerti homokozóban műanyag Buddhákkal, porhintést játszottak a nagycsalád fiatalabb tagjai.  
- Gyerekek! Hagyjátok a homok kunyhóépítést egy kicsit! És szóljatok Majomúrfinak is, hogy kész a banán turmix! A műanyag lapátokat hagyjátok az ajtó előtt! Bár nincs ajtó, de gondoljátok, hogy létezik… na gyertek már, kész a beigli is!
Terített asztalnál, összeült hát a nagycsalád.
Útjelző ünnepi beszéde így hangzott:
- Egy kisbaba( 2 év körüli) nézett a szemembe,csak nézett és nyújtotta a kezét,meg akarta simogatni az arcom ( az apja vállán volt a lány),az ujjam nyújtottam oda és isten megérintett.
- Micsoda nyálfolyam! – törte meg a banánja végét Majomúrfi.
- Isten érintette Istent – lelkendezett Tündérlány.
- Bizonyára népszerű vagyok – szólt az Isten, akinek jöttét még Cicó sem hallotta meg, érdekes szófordulattal élve, isten tudja honnan került elő az Isten.
Quan Yin ezer szeme felpattant, Fehér Sólyom újabb adag töksüteményt hozott az egyre népesebb és vidámabb társaságnak.
Folyt a mézsör, a kóla és a turbolyás mentaszörp, táncra perdültek a lányok, a férfinépek pedig pajzán viccek mesélésébe kezdtek. A sarokba állított karácsonyfával begyújtottak a kandallóba, csak úgy ropogott a friss, gyantás tűzifa, előkerültek az ukulelék és balalajkák, a doromb és a köcsögduda, a vizeskanna, ezeréves cigány ritmus bújt elő és bizony, táncra perdült még az Isten is. A telihold sejtelmesen nézett az ablakon át.
Az idő haladtával egyre fokozódott a hangulat, a mézsört is erősebb ital, létsör váltotta fel, részegedtek a gyerekek is, szédültek a tánctól, valami varázs érződött.
Útjelző félre hívta az Istent.
- Te Isten! Annyira menő vagy, mit szólnál, ha játszanánk? Kártyával, tétre! Hm?
- Oké, Útjelző, pajkos tekinteted jó mókát sejtet, benne vagyok, de vigyázz! Csalni szoktam!
- Meglátjuk! A tét, legyen a te posztod, trónod.
- Legyen! Ha nyersz, te leszel az Isten. Ha vesztek, én leszek Útjelző.
Útjelző udvariasan megengedte Istennek, hogy keverje a lapokat, és ossza őket.
21-et játszottak. Útjelző, bátran lapjaira tekintett, összeadta és épp 21 jött ki elsőre.
- Most mit tegyek? – morfondírozott magában. – a végén még nyerek, aztán tényleg mehetek a dögunalmas mennyországba, hallgatni a sok imát, ájtatoskodást és senki sem fog őszintén beszélni velem. Hol félnek majd tőlem,hol behódolnak előttem, hol gyilkolnak, és hol vallást alapítanak a nevemben. Jó ez nekem? Ezt akarom? Erre vágyom? Miért is nem lettem inkább zen mester, akkor még gondolkodnom sem kéne. A fenébe!
- Egyszer élünk, Te Isten! Kérek még egy lapot! – kiáltott Útjelző.
- Lássunk, mink van! – Isten mosolygott szakálla alatt. - Mert nekem 21!
- Akkor vesztettem! – és Útjelző kiterítette lapjait. Minden lapja üres volt. Tiszta volt.
- Ööööö… Ööööö…-ennyit tudott kinyögni.
Isten kacagott, csilingelő nevetése betöltötte az egyre szédítőbb teret. Szakálla leesett, ruhája kissé félrecsúszott a nagy hahotában, és bepillantást engedett telt kebleihez.
- De hisz… de hisz…- dadogott a meglepetéstől minden jelenlevő!
Többet nem tudtak mondani, a létsör megtette hatását, szédültek, a világ forgott velük, úgy érezték mindannyian, zuhantak, valami narancssárgás fény hívta őket, egyre sürgetőbben.

Kilenc hónappal később:

- Milyen aranyos babátok van! Azok a szemek! Nézd, hogy néz velük! Mint egy kis istenke!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése