AZ

Köd paplan lepte a tájat, akár egy tolldunyha, földre szállt felhő, a fák kontúrja csupán felsejlett, akár egy álomvilágban. A közeli patak csobogása izgatott gyermekkacajként csilingelt. Távoli neszezés hallatszott, az erdő mélyéről, talán egy szarvas kotorta zúzmók és gyökerek után a téli avart, talán az erdei istenségek járták körútjukat az embervilág tarka díszletei közt. A köd, sejtelmessé, titokzatossá tette a létálmot.

Cicó álmatag tekintettel bámult, hegyes fülecskéivel kémlelte a neszeket, kifinomult érzékeivel hallgatta földalatti járatokban futkározó egerek cincogását, rókakölykök gügyögését, kabócák hegedű tudományának gyakorlását.

Szerette a tél csendjét, a fák álmainak fürkészését, a jéghideg éjjelek tiszta kristálycsengését, csillagok lámpás hunyorgását. Reggelente dér lepte ágakon táncoló fények, tündérek szárnyain sziporkázó napkelte fénye tette ünneppé a mindennapokat.
Kóbor Cicó elfoglalta kedvenc helyét, Útjelző ölébe feküdt, puszit adott neki, majd lágyan dorombolva élvezte a simogatást, karmait ki-be meresztgette az élvezettől, szemeit résnyire húzva nézett fel rá, és átadta magát a végtelenül kéjes gyönyörnek. Imádott Cicónak lenni, Útjelző ölében.
A tűzrakó helyen pajkos lángnyelvek nyaldosták a vaskos fahasábokat, akár szerelmes párok izzanak egymás ölelésében. Nézte a tüzet, nézte, érezte élő erejét, hallgatta meséit, távoli tájakról, tengerzúgásról, a tűz asszonyáról. Varázslat illata szállt a szélben, mintha szantálfa erdő közelsége adná, avagy egy közelben elsuhanó rókatündér, ördöglány.
Teának való vizet tett fel. Érezte, vendég érkezik eldugott remete kunyhójába, a kietlen erdő mélyére, a névtelen patak partjára. Poharat vett elő, kettőt is. A gőzölgő tea illatára kirügyeztek a közeli fák, áldást daloltak a fenyőrigók, orrcimpája remegett az erdei kisisteneknek. Léptek halk zizzenése simult a fák lombja közé, alig hallhatóan suhant, szinte lebegve közeledett, haja zuhatagként omlott vállára, smaragd szemei csillogtak, ajkáról gyöngyöző kacaj szállt, ahogy a közelbe ért.
- Adjon az Isten szép reggelt, napot!
- Isten hozott! Már vártalak.
- Én is. Tudtam, hogy létezel. Valahol. Kártyát vetettem, mágiát űztem, hogy rád leljek, megtaláljalak. Az istenek segítették lépteim, hosszú évek alatt.
- Nehéz út áll mögötted, mögöttem. Jer ide, pihenj kicsit, teát főztem és csokis kekszet sütöttem. Lyukas lábasommal tengert mertem, démonokat űztem alvilági palotáikban, hajam őszbe fordult, lényemről a világi hús elporladt, nézd mi maradt.
- AZ maradt. Hosszú éveken át, tiportak, kérdésekkel üldöztem az Istent, az Eget és a Földet, felkutattam ezer és egy éjszakát, álmokat és felhők felett a Mennyországban kerestem nyomodat. Végül, mi maradt belőlem, nézd!
- AZ maradt.
Ültek egymás mellett, nézték a ködöt, a reggeleket és éjjeleket. Csillagpaplannal takaróztak, napkeltében fürödtek, nevüket rég elmosta a múló idő folyója, őszbe borult hajukkal szellőgyerekek játszottak.