2016. január 1., péntek

Újévi beszéd



Eljött a hajnal, eljött a reggel. Süket csend ülte meg a várost, az eldobált petárdák abbahagyták durrogásukat, mennybe mentek a tűzijátékok, aludni tértek az emberek. A létezés végre fellélegzett, a világgá rohant állatok is pihenni tértek, Cicó békésen szunnyadt kedvenc székén, fülét se mozgatta, bőséges reggelije után. A kertben egy vadgalamb ült a bokrok alatt, ki tudja miért, talán nem is galamb volt. Újév első napján hóbortos koboldok játszadoztak még az emberek érzékeivel, babona magvakat hintettek a fogékony elmékbe, ruhák sem száradtak a hajnali mínuszok közepette, udvari szárítóköteleken legfeljebb jégcsapok lógtak.
Útjelző élvezte, hogy dér csípi végre arcát, a hideg fejszenyél melegedett kezében, a fahasábok lustán buktak jobbra, balra, mint éjjeli részegek az árokparton. Szerette volna megszólaltatni kedvenc motoros fűrészét, persze csak a móka kedvéért, de visszafogta magát. Még a szomszéd ajtaja előtt is lábujjhegyen osont, fával megrakottan, a nyikorgó talicska nyekergésével most nem sokkolta kábult álmukat álmodó embertársait.
- Mennyi babona… felnőtt emberek…- kuncogott magában.
- Ne seperj kifelé, és ne egyél halat, és ne egyél szárnyast és nem mindegy, bab vagy lencse… mert ugye a bab, nagy pénzt hoz,a lencse meg kicsit…amit teszel ezen a napon,azt teszed egész évben…hehehe…- kacarászott, de érezte, valami sehogy sem megy ma. Az ebédet elsózta, a fejszenyél megrepedt, a farönkök ma nem akartak hasadni.
- A végén, még megértem a nagy babonaság okát – és nevetett a kék égre, szemei könnybe lábadtak a fene nagy jókedvtől. A környező háztetőkről okos szemükkel nézték a verebek, mi lelte vajon, vajon a jókedv tárgya ehető-e? Le is szálltak ízibe, a favágás végén, szemezgetni a forgács közül előkerülő kukacokat.
Cicó álmos szemekkel nézett visszatérő barátjára.
- Hallottam ám gondolataidat. Ezer éves babonák ezek, az ükapám is mesélte már őket. Azt mondta, hithű cica újév első napján ne egyen halat, mert szálkás lesz a bundája tőle.
- Arról mondott valami az öreged, miért durrognak a pezsgősdugók, petárdák, miért a színes fények csillagok helyett?
- Az életöröm miatt, de ezt csak hallottam, hogy ilyenkor éjjel, az emberek, örülnek az életnek. És mi Cicók? Kutyák? Szarvasok és galambok, minek örüljünk? Tudod, mi ilyenkor a reggelnek örülünk, mert végre csend lesz.
- Életöröm, azt mondod Cicó? Érdekes. Ezért hát a rengeteg bor, pálinka és kábító anyag, hangzavar és dudaszó, sziporkázó fények és bacchanália? Ez lenne az életöröm?
- Szerintem köze sincs hozzá, de mit érthetek én az emberek dolgaihoz? Hisz csak egy kopott bundás, öreg cicafiú vagyok.
- A létöröm, más. Az életöröm, csupán félelem, a haláltól. Ugye, La Morte!?
- Ja, az. Én már csak tudom, hisz kevesen fogadnak el engem barátjuknak.
- Szóval, gyerekek, legyetek éberek. Táncoljatok és örvendezzetek, ha úgy érzitek, ezt kell tennetek. Kacagjatok, vagy sírjatok, ha így érzitek, de ne részegedjetek meg alkoholtól, fényektől vagy mindenféle tablettától és főzettől.
Nézzétek a vadgalambot, ott a bokor alatt. Csak ül és meditál, mint egykoron a Magasztos tette. Vagy hallgasd meg a faliórát, miről mesél, mikor azt mondja tik-tak?
Vajon az óra mutatója mit mutat?
A kertek alatt osonó Idő, fültanúja volt ezeknek, a szavaknak. Kerek szemekkel hallgatta, majd gondolataiba mélyedt. Azóta is áll, nem mozdul, lassan belepi a dér, a hó, hajnali fagyok borítják be takarójukkal és ő, a múló idő csak áll, rezdületlen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése