Ember szeretnék lenni.

Napsütötte, derűs nyugalom tengerén, vígan dalolva magában hasította a hűs habokat,az Útvesztő nevű tenger járó. Delfinek követték, mosolyogva ugráltak utána, kergették az apró halakat, egymást, gyermeki kacajjal örvendve a létnek, valamint a csokis kekszeknek, melyet a hajó kapitánya dobált nekik:
- Egyetek ti delfinek, jobb ez holmi szusinál és ecetes hagymánál!
La Morte, a tetőfedélzeten élvezte a napsütést, a sós párát, a kubai szivart és az olasz presszókávét. Érdeklődve figyelte a delfingyerekek játékát, pajkosságát és mindig nevetésre kész derűs lelkületüket.
- Bizonyára nem hallottak még semmilyen tanítást, azért ily jókedvűek és gondtalanok.  
- Jól mondod örök barátom, bizony, a delfineknek igazuk van. Úsznak a langyos tengerben, sem tanítást, sem intelmeket nem hallanak: „ne egyél csokit, mert hizlal” vagy „a sok só árt a szívnek, hát ne ússz tengerben” és hasonló marhaságokat, az élet egyetlen kérdése számukra annyi, hogy fenébe a kérdésekkel.
- Vajon milyen vallásuk lehet nekik? És hisznek-e bennem? – La Morte különösen filozofikus hangulatban volt ezen a szép téli napon.
- Kérdezd meg tőlük.
- Vajon értenek emberül is?
- A delfinek minden nyelvet értenek. Okosak, és sakkozni is tudnának, ha valaki megpróbálná.
- Mondd csak kapitány, honnan tudsz te ennyi mindent? A delfinekről és a sakkról?
- Az úgy volt…- Útjelző kapitány megcsóválta farkát-, hogy…
- Te a farkad csóválod?
- Igen… lebuktam?
- Mindig is éreztem, hogy egy rókatündér vagy, te huncut!
- Öreg vagyok már, sok éve ember alakot öltöttem, és elárulom valaha tizennyolc farkam volt, mára egy maradt, azt csóválom, mikor nem látja senki, legfeljebb egy másik rókatündér.
- Miért nem delfin lettél? Most halakat kergetnél, sziréneket vacsoráznál, és vízi sakkot űzhetnél a mélység uraival.
- Embernek lenni nagyobb kihívás, így választottam ezt a formát.
- Mekkora duma! Átlátok rajtad Te vén lókötő!
- De tényleg! Az ember képes az ébredésre, a megvilágosodásra, a vallások kitalálására, az inkvizícióra és a szentté válásra!
- Ez csak szöveg,duma,halandzsa .- La Morte haláli mosolyát villogtatva, nagyot húzott kávéjából, és így folytatta: azért lettél ember, mert hallottál egy rókatündérről, aki szintén emberré lett és őt kutatod, a tengert járva, az alvilág mélységeiben, a kövek alatt és a csokis kekszek ízében.
- De hát az emberi létforma…
- Bla-bla-bla! Hagyd már a süketelést! A vágyaid miatt lettél emberré, mint mások is. A vágyak öltenek emberi formát, és egyetlen vágy van, a megismerés vágya. Isten milliónyi álma, a megismerés vágyában tükröződik vissza.
- Akkor most mit higgyek? Mit mondjak? Mi a valóság? Mi az élet értelme? Mi végre való az összes beszéd?
- Tudod, vén cimborám, egyszerűbb lenne delfinnek lenned. A világ is jobban járna.
- Mit szólnál ahhoz, ha újra rókatündér lennék?
- Embernek lenni jobb. Te mondtad – kacagott fel La Morte, s vele nevettek a delfinek, a szirének, és morajlásában a tenger.
- Embernek lenni fájdalom és gyönyör, elmúlás, és félelem az elmúlástól, gondolkodás és tervezés, szervezés és várakozás, megannyi apró öröm, hajsza a boldogság illúziója után és a végén mi marad? De mégis, mennyi szín, mennyi pezsgés, tűz, szenvedély és a nyugalom illúziója, a tökéletesség illúziója, a valaminek lenni illúziója! Megéri! Azt mondom, megéri! Egyetlen perc, melyben megélhetem a teljes boldogságot, a teljes elnyugvást, a teljes lángolást, megéri ezer évig embernek lenni!
La Morte, e szavak hallatán, elcsendesedett. Halkan sóhajtott, bögréjébe merítette átható tekintetét,s halkan,hogy más ne hallja,így szólt:
- Ember szeretnék lenni.