Isten a tévében

Isten kiment a piacra, halat vett, mert azt olvasta valahol, hogy volt egy gyermeke, aki szerette. Már nem emlékezett rá, hisz öregedett, szakálla fehér volt, persze csak azért, mert a templomok falán látta így megfestve és kedvet kapott hozzá. Megnövesztette és hála a kor technológiájának, nagyszerűen tudta festeni a kívánt árnyalatra.
- Volt egy fiam, legalább is azt mondják, pedig nővel sosem voltam. Egye fene, ismertem egy fickót,aki szerette a szót is, a halat is szaporítani,a legjobbak a filmek,melyeket róla készítettek, de azért a sült hal, érdekesebb.
Nekiállt, elővette tizennyolc centis filéző kését és nekilátott.
- Még jó, hogy fenn van a neten, a technika, honnan tudnám, miképp kell szálkátlanítani a halat?
Isten szeretett magában beszélni, mivel úgy érezte, rajta kívül senki sincs az egész univerzumban.
- Pedig úgy emlékszem, valamikor régen teremtettem, de ködös emlékképeken kívül más nem dereng. Talán Alzheimer kórós lennék? Ki tudná megmondani, ha nem én?
- Hülye vagy öreg, nem kóros! – kiáltott be a konyhába, Jézus.
- Megjöttél ifjúság? Már azt hittem, nem is létezel.
- Hát nem is, csak a képzeleted varázs alkotta illúziója, vagyok, hogy enyhítsem magányodat vén kurafi. Kellett neked a létezésbe lépned, maradtál volna a nemlét hatalmas, békés ürességében, lényegtelenül, személytelenül és halfilé nélkül. Egyébként is, megtehetnéd, hogy csak szálka nélküli halak szülessenek, elvégre bármit megtehetsz!
A filéző szerszám dolgozott, Isten élvezte, halkan nyögött, izzadt és úgy érezte, ezt sosem akarja abba hagyni. A hal végére ért, megcsodálta az üveges halszemek sokatmondó, bölcsességet, sugárzó sziporkázását. Gondolt is egyet, és úgy nyersen, kiszippantotta a zselégolyóhoz hasonlatos szemeket, szopogatni kezdte, élvezte a kiáramló folyadék enyhén sós ízét, semmihez sem fogható aromáját, illatát.
- Ez a Jézus jó fej. A legjobb barátja egy kurva, sírdogál sokszor magában és ráborította az asztalt a templomi árusokra a minap. A halat is ő hozta nekem. Azt mondta, valami hegyi beszédről maradt meg, mondjuk az illata, omlóssága érlelt áruról tanúskodik. Tanúk… remélem, ma nem csengetnek be hozzám, hogy hiszek-e magamban?
Az olaj sercegett és füstölt, ideje volt behelyezni bőrös felükkel a halszeleteket. Nagy műgonddal igazgatta, nehogy hamar odaégjen, éppen ropogós legyen a bőr, hogy megtartsa a húst. Locsolta még, hogy jobban csússzon, szájában összefutott a nyál, megnyalta ajkait, mennyei illatok szálltak. Bekapcsolta a tévét, vajon adnak e valami jót? Valami felnőtteset?
Akciósat? Ahol csurrannak, cseppennek, ahol indulatok heveskednek, ahol zsírban sül a kolbász, majonéz folyamok áradnak, ahol az illúziók mennyeket ígérnek.
Hosszan tartotta szájában a szaftos falatot, nyelvével igazgatta, ízlelgette, élvezte minden aromacseppjét. Megfeledkezett a műsorról, a teremtésről, össze-vissza nyomogatta, ami keze ügyébe került, míg egy ezotéria csatornára nem bukkant, merő véletlenségből.

- „Mája fátyol mind.....
Kukac, lepke - egyre megy.”
- Úristen! Milyen igaz! Ezt nem is tudtam eddig! Nahát! – örvendezett magában. Az élvezettől izmai ellazultak, filéző kése helyére került, ábrándos arccal törölgette szája széléről a hús levét. Imádta az illatát, napestig érezte volna, fürdött volna benne, parfümként szórta volna magára.
- Talán be kéne telefonálnom a műsorba, hallatnám hangomat, híres lehetnék.
Felvette buta telefonját, pötyögött, kicsörgött.
- Tessék? Itt az Isten Mézédes Bödönje TV! Mit szeretne?
- Mit is? Ó, igen, értem, de most beszólni szeretnék a műsorba.
- Rendben van, kit konferálhatok be?
- Én vagyok az Isten.
- Nagybetűvel?
- Igen.
- Csak, mert tudja, maga a hétmilliárdodik telefonáló, aki ezt mondja! Annyi istenünk van már, és a földön kívüli telefonálókat még nem is vettük bele! Nem lehetne valami más néven jelentkeznie?
- Jézus? Esetleg?
- Sajnos foglalt a név, azt írja a rendszer, egymilliárd felett van a Jézusok száma és szólok előre, a Buddha, Lao-ce és Sándor nevek is foglaltak már!
- Akkor lehetek Kovács úr?
- Az gagyi, nincs valami egyedi ötlete?
- Olvastam egy fickóról,aki kissé hibbant és azt sem bánja,ha kölcsönveszem a nevét, neki úgysem kell. Nevezzen csak Útjelzőnek.
- Rendben van, ilyen hülye névvel, sokkal színesebb lesz a műsor! Akkor halljuk hát, mivel szeretné etetni a hallgatóságot?
- Először a jutott eszembe, ha nem lennék ennyire okos, akkor jobb lenne, nekem is, meg a világnak is. Tudja, a teremtett, látható világnak. A látható világ, lehet csapda és lehet tanulószoba is. Vannak más, éteribb világok is, melyek szintén tanuló szobák. A végső válasz az, hogy egyetlen létezés van, mely világokat álmodik és bennük, számtalan formában kutatja önmagát. Isten elfelejtette önmagát, és most meditál. A felmerülő képek benne, a világok, az érző lények.
….
- Hahó! Hahó! Megszakadt a vonal!
A telefonban süket csend honolt. Ezt a szöveget a technika sem bírta már. Fényesség töltötte be a teret, egy fiatal, szakállas fickó állt előtte.
- Szia apa! Jól vagy? Annyira furán nézel ki, minden rendben van?
- Ki vagy te?
- Nem ismersz meg? Jézus vagyok, a fiad.
- A fiam?
- Anya! Apa magához tért, de nem emlékszik rám!
- Hagyd csak fiam, öreg már, de nem vén… és szemei örömfényben ragyogtak.