Akarat és szándék

A hirtelen leesett hó, olvadni kezdett.
- Tavasz lenne már? Hisz még csak január van, alig múlt vízkereszt, mit akartok, ti égi istenek? Varázslat van a levegőben, és kályhák füstje.
Útjelző baktatott a sűrű, sötét erdőben. Léptei karcosan zengtek a fagyott hókéregben, fejére jégcsapok vize cseppent, vadgalambok tekintete kísérte. Az időjárás, mint az élet, hirtelen fordulatokat vett, percről percre más arcát mutatta, tegnap még medvenyalókává fagyasztotta a gyanútlan vándort, ma pedig, rügyezni hívta a fákat, bokrokat. Friss vízmosások jelentek meg a hegyoldalban, barlangjukban a mackók tévéjük távirányítója felé tapogatóztak, Tavasztündér méltatlankodott, már megint korábban kell kezdenie.
- Bolond világ, bolond szél, mivé lett mind ez, inkább lennék Télanyó, neki mostanában alig akad dolga.
- Tavasztündér, inkább hallgatnál valami jó zenét, kevesebb zöldet mondanál.
- Pont te beszélsz zöldeket, vén bolond! Állandóan csak jár a szád, ahelyett, hogy jó cölöpként állnál rezdületlen. Lehetnél egy szép, buta cölöp, akit oldalba pisilnének az erdő vadjai. Nagyobb hasznod venné a világ.
- Kissé feldúlt vagy, tündérke, baj van?
- Baj? Te vagy bajban, te buta cölöpmajom!
- Én e? Aztán mire fel?  
- Rókatündér vetette ki rá hálóját!
- Igen, tudom.
- Jó napot adjon az Isten! Setsuko vagyok, a Rókatündér. Engem emlegetett valaki?
Smaragdzöld szemei izzó tűzben égtek, jól illet rá neve, mely tüzes szenvedélyt jelentett emberi nyelven.
- Mit szeretnél Setsuko? Vitatkozni? Kötekedni? Háborúzni vagy végre megölni engem?
- Azt akarom, hogy…
- Állj! Akarod? Mi vagy Te? Gyermek még, hogy akaratoskodsz?
- Gyerek vagyok és az is maradok,mert így döntöttem!- és toporzékolt,prüszkölt,szemeit villogtatta és villámokat dobált a fák közé rettentő felindultságában.
- Akarat… mi az… semmi, molyfing, tavaszi szellő.
- Azt akarom…
- Állj már le. Mi a szándékod? Az tudod-e?

- Szavakon lovagolsz Útjelző! Engem, Setsukót nem tudsz megvezetni, okos vagyok és átlátok rajtad, pojáca!
- Aztán tudod-e, mi a különbség az akarat és a szándék között?
- Szavak, szóvirágok, én varázsló vagyok, hatalmas mágus és úgy táncolsz akaratomra, mint ócska marionett bábu! Ha akarom! Akarom?
- Tudd meg, Setsuko, az akarat, nagyon kevés. Aki akar, az csupán vágyainak keres eleséget, és a vágyak éhsége ki nem elégíthető soha. A szándék, a létezés ereje. A létezés megengedi az akaratot, mint kisgyermekének engedi a gőgicsélést édesanyja. Míg a kisgyermek négykézláb mászkál szűkre szabott bölcsőjében, úgy az akarattal teli ember is csupán szűk keretei között toporzékol, üvöltöz, és fejét veri az asztalba.
- Akkor most mit is akarok? – kérdezte halkan, Setsuko.
- Mi a szándékod? Megölni engem?
- Igen.
- Mit akarsz?
- Azt akarom, hogy rabszolgám lény, az örökkévalóság hajóján.
- Látod? Amit akarsz, semmiség. Amit szándékozol, a lehető legszebb dolog, amit szándékozni lehet a Létálomban.
- Nem értelek. Halni vágysz?
- Nem értesz. Akit látsz, csupán vágyaid kivetülése, egy kép, illúzió. Öld meg, hogy láss engem. Öld meg, és meglátod magad.
- Öld meg a Buddhát, ha találkozol vele az úton… így mondják?
- Így.
Setsuko előrántotta kardját, szeme résnyire szűkült és lesújtott Útjelzőre. Úgy száguldott pengéje, mint valaha Obata szan lyukas lábasa. A Létezés levette álarcát.