Üdv a klubban

Kályha duruzsolt, ontotta melegét, önzetlenül és tisztán, mindenkire, aki a szobában volt. Egyszerű fűtőtestként kezdte pályafutását, majd előző életeinek jutalma képpen, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az Útvesztő kolostor fő melegítője címet szerezhette meg, enyhülést hozva fáradt vándornak és kóbor Buddháknak egyaránt.
Gautama Buddha, szokásos vaddisznó pörköltjét kanalazta, miközben egy zen buddhizmusról szóló könyvet lapozgatott.
- Hihetetlen! Ezek a könyvek nem írnak róla, hogy hercegkoromban képzett botanikus voltam. Egy nap, mikor már Buddhaként ismertek, épp a nehézfejű tanítványok még nehezebb kérdéseit igyekeztem elengedni a fülem mellett, mikor a fűben észrevettem egy ritka virágot. Lehajoltam, letéptem és a napfény felé tartottam, hogy jobban láthassam jellegzetességeit. Egyik tanítványom pedig félre értette, és azt hitte… na hagyjuk, mit hitt, már nem fontos, azóta is rohangál a világban, és arról a virágról mesél.
Jézus, aki éppen az óriás képernyős plazmatévén nézte a karácsonyi műsorok ismétlését, helyeslően bólogatott.
- Ja, ahogy mondod barátom, mindig kiforgatják a szavainkat, tetteinket. Az ember fia nem tehet úgy egy lépést, hogy valaki ne kössön bele, vagy ne értse félre. Mikor azt mondtam, nézzétek meg a mezők virágait, ki öltözteti őket? Vagy, nézzétek meg a madarakat? Ki nem engedi leesni őket az égből? Mi lett ezekből, a mondatokból? Divatházak, virágárusok és műholdas tévécsatornák, prédikátorok és vallási háborúk.
Kopogás hallatszott. Jézus felpattant kényelmes foteljából, szaladt ajtót nyitni:
- Fenébe! Kellett nekem azt mondani, hogy kopogtass, és ajtó nyílik.
Egy fehér szakállas fickó állt a küszöb előtt. Kényelmes, bő ruhában, saruban, kötött sapkában, kezében Rolls Royce kulccsal játszadozva.
- Nahát! A Mikulás! Buddha! Ma is csokit eszünk! Juhééé!
- Már elnézést, de a Mikulás épp a rénszarvas szakszervezetekkel tárgyal a jövő évi abrakemelésekről. Én Osho vagyok.
- Ó-só? Milyen só? Köszönöm, de nem kérünk sót, majd ha havazik, akkor jöhet Ön is, járdát szórni vele.
- Mondom, a nevem Osho Rajneesh

-Á! Szóval Te vagy az a fazon, aki jobban ismer engem és Buddhát, mint mi magunk, és aki sasliknak nézi a nőket.
- Igen. Miért, baj?
- Engem nem zavar, mert én vagyok a megtestesült szeretet és megbocsátás, még magamnak is megbocsátok, mikor felnőtt csatornákat nézek éjfél után. Buddha pedig jól el van a kiskertjével, ahol kedvére termelhet mangót, és megsúgom, van egy privát homokozója is, műanyag Buddhákkal.
- Bejönnék, ha megengeded, hűvös az idő odakint, bár ellenségeim inkább tűzre vetnének, a híveim pedig sasliknak készülnek, már nem bírom ezt a hajtást.

- Gyere csak be, nem rég jött egy Tolle nevezetű is, ő egy könyvkiadó fazon, remek humora van, biztos jól elszórakoztatjátok majd egymást.
Azt mondják, sok jó ember kis helyen is elfér, így hát a történelem nagyjai vidáman elfértek az Útvesztő kolostorban, békében, jólétben, s a nagy békességet csak ritkán zavarta meg Yoriko gésa agymenése:
- Ti nagy emberek, mind bunkók vagytok! Beképzelt, ellenszenves fickók. Ó Istenem! Csak nehogy zen legyek következő életemben, mert felvágom az ereim! Még, hogy zen találós kérdések! Minek? Nincs is válsz rájuk! És ezen agyaltok? Marhák! Aztán kitaláljátok, hogy semmi sem létezik és a semmi nemlétezésének nem létezése, sem létezik.
Te meg Útjelző mit röhögsz? Te is egy idióta vagy! Akkora az arcod, hogy nem fér el a városban! Inkább arról írjál tanmesét, hogy papuccsal nem lépünk a szőnyegre!
- Yoriko, kérlek! Mi lenne, ha inkább a szent birsalmabefőtted ennéd?
Jézus, Buddha, Osho és Tolle mély együttérzéssel fordult Útjelző felé.
- Isten hozott a klubban. Szivart? Konyakot?