Semmit sem kell

Hideg téli reggel,orrát sem akarta kidugni felhői mögül a Nap, Cicó is befészkelte magát a kályha mellé, La Morte kockás takarójába burkolózott és Útjelző is felvette vastagabb pulóverét. Igazi, januári reggel volt, fagyba dermedve várta a világ, Tavasztündér eljöttét.
Mit lehet tenni fázós reggeleken? Azon kívül…Barlangjukban a medvék álmukat szőtték, fák rügyei virágzásról álmodtak, madarak áhítoztak némi napraforgóért és szalonnaért, az emberek pedig tették,amit tenniük kellett.
- Te Útjelző? Én miért kávézok mindig? – tette fel a nap találós kérdését, La Morte.
- Ja! Én meg folyton alszok, vagy ártatlan cicát játszom! – szólt közbe Cicó.
- Mert kell. Azért. Mert emberi tulajdonságokkal rendelkeztek és az emberek, úgy érzik ezt, vagy azt kell tenniük.
- Tévét akarok nézni! És virágokat szedni nyári réteken,körtét majszolni, napozni a folyóparton! – kiáltott fel La Morte.
- Végre úgy lennék már egyszerű, kerekszemű macska,aki lustán heverészik egy pizza mellett,miközben keresztrejtvényeket fejt. – sóhajtozott Cicó.
- Unjuk már,hogy mindig kell valamit csinálni és ilyennek vagy olyannak, kell lennünk! Hát sosem lesz vége? Mi van a szabad akarattal – kérdezték kórusban.
- Semmit sem kell. A szabadság adva van. Valamikor régen, valaki, kitalálta, hogy így kell viselkedni, azt kell mondani, így kell öltözni és úgy helyes, ahogy lenni kell az írások szerint. Valahol ezt bűnbeesésnek nevezik. Vagy tudásszomj eredményének.

- Igen, emlékszem az esetre, akkor születtem! – mélázott el La Morte, a régi emléken.
- Azóta, mi, emberek, egyénenként is külön-külön, mi lettünk önmagunk bírái, vádlói, ügyvédei, áldozatai és hóhérai.
- Legalább azóta én lehetek a ti legjobb barátotok! – La Morte fagyos mosolya most kissé szebbnek tűnt.

- Pedig nincs semmiféle fenyegetés, büntetés, vagy pokol. Mind ez, csupán az emberi találékonyság eredménye, terméke, alkotása.
- Akkor én sem vagyok?
- Hm…ez fájdalmasan érinthet kedves, de te is csak elmeszülemény vagy, La Morte.
- Óóóó… már kezdtem izgulni, hogy tényleg létezem.

- Akkor mi az, ami van? – tette fel okos kérdését Kóbor Cicó, két mosakodás között.
- A szeretet van. Másképp is nevezik, nevezik Buddhának, Létnek, Istennek vagy épp Lyukas lábosnak. A szeretet, nem a csöpögős érzelmek pókháló fonata, vagy hollywoodi filmek érzelgőssége.

A szeretet, befogadás. Mint, ahogy a Nő fogadja ölébe a Férfit, hogy végre Egyé váljanak. Ahogy a tenger fogadja magába a követ, mely beleesik. Ítélkezés nélkül, feltételek nélkül, felesleges szavak nélkül. A szeretetben nincs: kell. Nincs megfelelés és nem megfelelés, nincs kettőség és többség, útvesztők sora sincs. A szeretetben minden természetesen van, létezik, torzítatlanul.
- Akkor még is csak létezem…- sóhajtott La Morte.
- Akkor mégis Cicó vagyok…- mélázott Cicó.
- A szeretetben mind létezünk, mind egyek vagyunk,ítélet nélkül,feltételek nélkül, befogadva.
Buddha mosolygott, Jézus mosolygott, az Isten mosolygott.