2016. március 9., szerda

Dzsinn



Látta a tavasz eljöttét. Egy reggel, arra ébredt, hogy visszavonhatatlanul kidugták fejüket a nárciszok, nyuszifarok formájukkal mosolyogtak a barkák, a boltban megjelentek a vetőmagos állványok, idős nékik kezébe visszatérő álomként jelent meg a kapanyél. A Nap fényesebben ragyogott, a szívek hangosabban dobbantak és hangosabban indultak a hajnali órák, madárdal zengett véget érhetetlenül, a város közepén is. Rozsdás izmok nyikorogtak, álmos biciklik pislogtak téli nyughelyükön, elfeledett örömök kerültek elő lélekrejtekekből.
Útjelző kidugta orrát vackából, nagyokat szippantott a kora tavaszi légből, szemeiben kék derű lángja lobbant, téli szürkeségét sutba vágva, nagy bátorságról téve tanúbizonyságot, kilépett a szabad ég alá. Tekintetét kiskertjén pihentette, azon gondolkodott, vajon a giliszták elérik-e valaha a Buddhaságot? A fák, mivel ülni nem tudnak, és bölcs guruk szavait sem hallhatják, vajon miként meditálnak? Ezen közben, léptei során, megbotlott, kis híján orra esett, egy ott felejtett paradicsomkaró mentette meg a bukástól. Úgy támaszkodott rá, mint egykor szeretett mesterének szavaira, bár ennek a karónak nagyobb hasznát vette.
- Hiába, no, egy földbeszúrt karó, néha nagyobb segítség az Úton, holmi szavaknál.
- Így van.
- Na, kezdődik. Szegény ember kijön a levegőre, és rögtön hozzá szól valaki. – szétnézve, senki ember fiát, sem közeli madarat nem látott, de még egy kósza fél téglát sem, aki szólhatott volna hozzá. Csupán egy avítt elemlámpa hevert, ki tudja milyen idétlen idők óta a fű között. Ősi mesék jutottak eszébe, felvette, dörzsölgetni kezdte.
- Na most tuttira előjön egy szellem, jön, a mit kívánsz édes gazdám, a kívánságok garmadája, ezer egy éjszaka, Seherezádé…
- Jó reggelt édes gazdám! Mit kívánsz!
- Basszus! – ijedtében messze dobta a lámpát, kis híján, a kerítés tetején bambuló Cicót találva el vele. Ki vagy te?
- Én dzsinn vagyok! A lámpa szelleme! Miért? Azt hitted, a mesék csupa hülyeséget hordtak össze-vissza? Kívánhatsz tőlem bármit! Teljesítem!
- Hűha! És mennyit kívánhatok?
- Sokat! – huncut mosollyal mondta ezt a szellem, hisz látta már, könnyű dolga lesz.
- Akkor azt kívánom, hogy ébredj fel, legyél Buddha.
A dzsinn arca elkerekedett, szemei felfénylettek, majd hatalmas hahotában tört ki.
- Magadnak kell, magad számára kell, kívánj valamit édes gazdám!
- Mit magamnak kívánnék, azt megkaphatom bármikor, némi csoki, mogyorókrém és keksz, mindig akad lyukas nadrágom zsebében, mi másra lenne szükségem?
- Esetleg kérhetnél egy nagyképernyős plazma tévét!
- Miért? Az ehető?
- Nem…
- Akkor az nekem haszontalan lenne.
- Kérhetnél hatalmat a világ felett, minden ember felett!
- Hm… az embereket nem akarom megenni. Nincs valami jobb ajánlatod?
- Kérhetnél gazdagságot, kifogyhatatlan pénztárcát.
- Mire lenne az jó,kedves Dzsinn? Minden, ami igazán fontos, ingyen van. Kérhetném inkább, hogy most azonnal Buddha legyek? Mentes a világi vágyaktól, a szenvedéstől, hasznára lehessek minden érző lénynek?
- Kérheted, persze. De ezt teljesítenem lehetetlen, hisz már most Az vagy, csupán ébredj rá.
- Nincs kérésem, hisz minden, amire szükségem van, jelen van, rendelkezésre áll.
Azt kérem hát, légy szabad dzsinn, szabad szellem.
- Köszönöm édes gazdám! Tudd meg, mikor régen a gonosz Dzsafar, a szultán nagyvezíre elvarázsolt és megátkozott engem, úgy határozott, addig legyek szellem, míg egy vén bolonddal nem találkozom, aki nem kér semmit, viszont megkínál csokis keksszel. Most immár szabad szellem vagyok, oda megyek, ahová akarok, azt teszek, amit akarok! Juhééé!
Öööö… maradok, melletted, vén bolond, hová is mennék. Minden, mi érdekes, itt van helyben, bárhol is legyek. Minden, mi fontos, itt van, bárhol is vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése