A szenvedésről

Elővette a zöldségeket, kitette a pultra,majd hámozni kezdte. Hullott a répaforgács, Cicó ugrott értük, valami szebbet sejtve bennünk, mint aminek látszottak, majd ráébredvén, ez sem szalámi, esdeklő tekintetét Útjelzőre vetette, jobb nincs? Nézte répáját, bőven nagyobb volt hatalmas tenyerénél, fejében a gondolatok sebesen szaladtak szerte és szét, az ablakon át fény szűrődött be.
- Nocsak, Isten már megint égve hagyta a villanyt, sok lesz az áramszámla.
Egy lépéssel gondolata után, felismerte, hogy a valóság, gyakran sokkal egyszerűbb magyarázatot kínál. Egyszerűen csak reggel lett, ezért hát a fényesség.
- No azért a második magyarázat az lett volna,hogy ez a megvilágosodás fénye.
Cicó, okos tekintetével nézte, majd az élet egyik legjobb tanácsát adta a magában mormogó, kócos Bolondnak:

- Igyál egy kávét Útjelző, attól színesebb lesz a világ, meglátod.
- Azt mondod? Talán igazad van, Cicó Mester.
- A Cicók ezer évek óta szőrös istenek, rózsaszín talpacskákkal, boldogságot varázsló dorombolás művészettel, megtestesült nőiességgel.
- A kávé,pedig az ébredés szent itala, a sötét matéria, mely mégis fényt hoz a lomha elmébe – suttogta síri hangján, La Morte.
- Szeretnétek ebédet is gyerekek? Vagy a reggel elmegy a meddő gondolatkergetéssel, képzelt leves lesz, álom krumplival, sajgó gyomrunk hogy lakik jól ezekkel?
Mint életünk is, csupa szín, mint egy festő palettája, életünk festője mi vagyunk, álmaink festjük, de a tett,az élet ereje, szavakban rejtezik csupán. Éhezzük a létezést, gondolkodunk róla, éhesen, fázva érünk végére, és ott kérdezzük: miért? Ennyi csak? Az ebéd hol maradt:
- Mondom én, nincs kiút ebből, bolondok. – Sors asszony nem bírt magával, hogy ne szólaljon meg.
- Ugyan már Sors! Vedd észre, csupán egy balek vagy, egy bűnbak, ócska kifogás, aki azért létezik, hogy ne fájjon az éhség annyira, kire hivatkozni lehet két élet közt, rámutatni ujjal: Tisztelt Bíróság! A bűnös, szenvedéseink miatt, Ő! A Sors! Ki más?!
- Kiutat keresel? Leszek bűnbakod, ha akarod. Választhatsz megoldást, ezret is, szenvedésed enyhítheted könnyedén!
- És miképpen gondolod furfangos tervezője az Életnek?
- Egyszerű, lépj ki házadból, menj a városba, ezernyi boltban ezernyi izmusra lelsz, válaszd bármelyiket, olcsón eladók, minden szenvedésre kínálnak valami jót.
- Gyermekem, ötleted gyermeteg, mint Te magad. Magad helyett ezernyi más bűnbakot mutatsz fel.
- Sokaknak bevált…
- Ez magad sem hiszed, ugye?
- De hát, a szenvedés fáj, kínoz, gyötör, az élettel jár, csomagban, mint üdüléshez a wellness, erre gyógyír biztos akad?
- A szenvedés, csupán egy gondolat, egy érzéssé váló gondolat, hasonló egy marék lépes mézhez, jól néz ki, kissé ragadós és édes is. Ezért szeretjük. Miért szabadulnánk tőle? Hisz emiatt születtél te is, Sors Asszony, gyermeke vagy, mindannyinknak.
- Apám! Végre felismersz! De jó! De mond, akkor most van vagy nincs kiút a szenvedésből? Vagy inkább, akar-e bárki kiutat?
- Gyermekem, kiút van, igen, túl az Istenen. Isten képe az utolsó kapu, amely megállíthat.

- Nem értem…
- Másik neved: Isten. Egy gondolat vagy, egy kép, szakállas vagy épp elefántfejű, acsarkodó vagy sasszerű, formád számtalan, kapu őrzője, démona, egy ócska festmény, málló szobor, semmi több.
- Istenkáromló!
- Ugyan, ne erőlködj, ülj le már. La Morte! Kávét gyermekemnek, ne legyen szomorú!
Érzed a kávé ízét, illatát?
- Ühüm… de jó!
- Látod? A szenvedés hol maradt? Van egyáltalán?
- De finom! És a pogácsa! Mennyei!
Szürcsöltek, majszoltak, a nap ragyogott, főtt az ebéd. Nyáluk összefutott szájukban az illatok felett. Szenvedés? Világ? Élet? Ugyan már…