Lélek

Ahogy sétált az utcán, szeme sarkából figyelve, mint érnek a dinnyék, miként kínálják magukat, csábító vörösen, zamatos, édes levükkel bájolva, végül úgy döntött, menjen lépre valaki más. Furcsán festene, hogy holmi dinnyék csábítsák el. Annyira talán nem öregedett meg.
A szunnyadó idő halkan felnevetett álmában, hallotta a vén csataló minden gondolatát. Majd aludt tovább, ráérősen. Kockás vánkosára hajtva fejét. Valamikor az időtlenség fárasztó terhét is ki kell pihenni, ez volt a mottója. Ifjú Tiszteletes, korán kelő lévén, sóhajtozva baktatott, ősz fejét gondok húzták, lábait béklyóba kötötte a világ álomittas valóságszerűsége. Sehogy sem tudta eldönteni, most akkor egy vagy kettő, élet vagy álom, édes a dinnye vagy inkább a barack. Szerette az élet fontos, súlyos kérdéseit, melyekre választ legfeljebb a szél adhatott volna.
- Adjon Isten Napot, Holdat, békességet – köszönt illően Útjelző. Néha összeszedte magát, próbált illedelmes lenni, Yoriko gésa ezt hallván visszavonult szobájába, hogy ne zengjen nevetésétől a ház annyira.
- Persze. Útjelző, az illedelmes! Ha-ha! Inkább az új papucsát viselné, mikor kimegy az utcára!
- Tiszteletem uram! Szép a dinnye! Mivel a szél, csendes napot tart, kérdeznék tőled valamit! Van lelkem?
- Van. Több is. A szibériai sámánok megkülönböztetnek utazólelket, amellyel lehet vándorolni az alsó és felső világ között, és van az állandó lélek, amely őrzi a testet.
- Honnan tudom, hogy én melyik vagyok?? Leszek?
- Mindkettő jelen van. Tapasztalat szerint, egy lélek van jelen, amit az elme különállónak kezel.
- Jó lenne felvenni a kapcsolatot a lelkemmel és "kikérdezni" mi volt ez, idáig mert Ő csak tudja, vagy mi várható és ki kik döntik ezt el.
- A mi volt eddig, az könnyű, csak emlékezned kell. A mi lesz, pedig képlékeny. A jövő, folytonosan elágazik, percenkénti döntések alapján.
-Értem, emlékezni "csak" a jelen életemre tudok, de ha volt több arra lennék kíváncsi mit hol rontottam el pld.
- Miért rontottál volna el bármit is?
Általános tévhit, hogy a szenvedésekkel teli élet, el lett rontva.
A vágyak és azokból a kötődések, melyek a szenvedés érzését megidézik.
A szenvedés, súrlódás, mint amikor autóval súrolod az út menti korlátot.
Még, ha szakadékba is esel, utána folytathatod, mint valami hülye játékban.
Nincs elrontott élet. Tanulás van, tapasztalás van. A gyerekek sem szeretnek iskolába járni. Az emberek sem szeretik, hogy korlátok közé vannak szorítva, érzik, hogy valami több és jobb vár rájuk, amit éppen nem kapnak meg. Amíg anyagi vágyakra gondolnak, hogy attól lesz jobb, addig anyagi vágyak után hajszolják magukat. Az anyagi vágyak kielégítése, amikor valamit megkap teljesen belőle az ember, üresség érzéssel járnak, majd talál egy újabb vágyat. Sokan drogokhoz nyúlnak, mert valami örömre vágynak, békére. A drogokkal (alkohol is ide tartozik), könnyű mámort érnek el. Kis időre, és utána jobban szenvednek.
Addig, míg kötődések vannak, ragaszkodások vannak, élethez, tárgyakhoz, személyekhez, addig szenvedés van.
A kötődéseket ledobni egy mozdulattal, csak hülye filmekben és a manapság divatos tévhitek szerint lehetséges.
Mikor az ember, eleget szenvedett, akkor megérik arra, hogy kiutat keressen belőle.
A befelé vezető út is sokáig tartott, a kifelé vezető út sem rövid.
- Végtelen végtelenje.
- Ne csüggedj, Láthatod, vannak, akik kifelé lépdelnek, láthatod, megy ez, mint az ágyba szarás.
-Hát azt még nem csináltam, de ha így haladok, lehet, megérem valamelyik szoci, otthonban vagy elfekvőben.
-Lehet, hogy ott végzed majd valamelyik nevezett műintézményben. A döntés, a tiéd, de vajon ezt akarod? Ha igen, akkor ma is mehetsz, minek halogatni.
Látom, mást akarsz, különben már halott lennél. Inkább vedd észre, korod ellenére mennyire ruganyos vagy, szellemed ép és friss, van humorod, szóval semmi akadálya annak, hogy jól érezd magad, hogy megkeresd elveszettnek hitt lelked, lelki békéd. Elég, ha séta közben hagyod, hogy a borús gondolataid megpihenjenek, aztán észreveheted, egyre többet pihennek. Örömet lelhetsz apróságokban, ha látni akarod, mennyire fiatal vagy, menj csak valamelyik orvosi rendelőbe és hallgasd a többieket. Meglátod majd, a szenvedésed semmi másokéhoz mérten. Kellőképpen öreg vagy már, nincs garancia arra, hogy túléled a mai napod. Vagy aláírtad valahol, hogy x évig élsz? Mutasd meg a szerződést és elhiszem.
Így akarsz elmenni, búsan és komoran, miközben, ha befizetted hiteltörlesztőd, akkor legalább egy hónapig akár békében is lehetnél, a következő határidőig rendezve van az életed, foglalkozhatsz a lelkeddel is.
- Értem. Akkor van lelkem. Ennyi elég is most. Megyek, megkeresem. Mondd, ugye halhatatlan?
- Az. Aztán ha nem találod meg estig, ne izgulj, attól még van, el nem szalad. Az a pillanat szokása, a rohanás. No meg az emberé.
A szél, előkerült, megcsiklandozta kobak fejét a két öregnek. Kacagott, majd fülükbe súgta:

Ki meghalt, visszatér-e?
S ha igen, hol, mikor…
Vajon arcom Ő simítja
Vagy csak az esti szél-e?
Vajon Ő ad meleget,
Vagy égő csipkebokor…