Ismertem egy embert, aki életének 76 évét azzal töltötte, mint sokan mások: élt, ahogy tudott. Aztán, egy nap, mikor éppen besütött a nappali világosság a hospice ablakán, megkérte a folyton csacsogó fiatalt, reikizze már meg, az jól esne. A fiatal csacsogó, pedig ösztönei által vezérelve ( azt sem tudva mit tesz ) megnyitotta a korona csakráját, az idős asszonynak. A matróna szeme tűhegyessé vált, tekintete áthatolt mindenen és mindenkin, majd így szólt:
- Most mindent értek, amit eddig mondtál!
A fiatal, semmit sem értett kevés eszével az elhangzottból, de szíve mélyén érezte, itt valami csoda történik.
A nagymama, másnap belépett az élet és halál közötti váróterembe, ahol kávé és csokis keksz volt kikészítve, La Morte mosolyogva bátorította:
- Egyen csak mama! Igen, igen, a fiatal érzékeli, ami itt történik, egyetlen üzenetet még át is hozok tőle, az Ön kedvéért leszek most postás.
Aznap, mikor megízlelte a kávé és csokis keksz ízét, a Mama könnyedén felállt székéről, kezét nyújtotta La Morte-nak:
- Mehetünk!
La Morte meghajolt előtte, leborult előtte. A világ virágba, fénybe borult.
Utóirat: sosincs későn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése