Így legyen

-          - Ahogy egy számomra fontos ember mondta, a felhők felett mindig süt a Nap.

-          - Akkor is, ha nem látszik…

-          - Akkor is. Ez a Nap, bennünk van.

-          - Igen! Őrizni kell!

-          - Ő őriz minket.

-          - Oda-vissza nem?

-          - Nem. Az ember, csapongó, feledékeny. A belül izzó Nap, azonban örök.

-          Hacsak nem oltják ki fájdalmak, kudarcok, csalódások, a könnyek… vagy nem oltják ki?

-          Senki sem olthatja ki. Az ember megfeledkezhet róla a fájdalmai által, azokra figyelve. Az ember, nagy okossága folytán hajlamos a maga kis világában istent játszani, aztán sírdogál, hogy nem lett szép a teremtés.  

-          - Akkor mit tehetnék, ha tényleg nem az? Csak át kéne engednem magam annak a sodrásnak, ami így is - úgy is magával visz? Ahelyett, hogy magam akarom a sorsomat irányítani?

-          - Amíg magunk akarunk irányítani sorsot, életfolyamot, mintha csak a folyók folyásirányát akarnánk megfordítani. A gondok ott kezdődnek, hogy azt tanították nekünk: egyszer élünk és kész, ennyi volt. A teremtésben nincs olyan idő, amit mi ismerni vélünk, múlt - jelen - jövő. Minden történés egyszerre jelen van, akár csak, mint valószínűség (jövő), a múlt pedig a jelennel együtt folytonos. Az ember, elméletileg erre a pár évtizedre lát, amit életének nevez. Az élet, ennél sokkal hosszabb, sokkal több rétűbb. A hosszú, nagyon hosszú életfolyamnak csak piciny szeletét látjuk. Az embernek nincs befolyása egy percre sem, nem hogy egy életálomnyi időre. Ami nekünk fájdalmas, csalódás, könnyek tengere, az csupán az általunk akart (!) valóság be nem teljesülése.
Mit tud tenni az ember? Vagy elfogadja, hogy „Legyen meg a te akaratod!” és ekkor csökkennek fájdalmai, elcsendesednek kavargó gondolatai…

-          - Elfogadni!

-          - Vagy pedig harcol, küzd, és a végén: meghal. Mint bárki más, fájdalmak, szenvedések és könnyek között. Ami ennél is rosszabb, akár hisz benne, akár nem hisz, van folytatás, más formában, más testben, más névvel és emlékezet nélkül, tettei következményeinek gyümölcseit learatja. Ez a törvény.

-          - Ezt mind elméletben, az eszemmel tudom, de abban a parányi, hangyányi kis emberlétben nehéz felfognom a távlatot. Csak a most-béli fájdalmat érzékelem, mert az ért el hozzám.

-          Az ésszel felfogás és megértés megadja a lehetőségét ennek: Igen! Elfogadom, sőt! Megengedem, hogy így legyen!