Angyali kéz érintése simítja
Homlokom barázda ősz ráncait,
Nyolc évszázadnyi szenvedés,
Akasztja szegre rozsdás láncait.
Ódon puszták, zord hegyek illata,
Vad csaták emléke messze él,
Ősöreg szívem életfáján zölden
Virít az új kezdet, fényes remény.
Mázsányi súly az idők terhe,
Mögöttem tengernyi lélekhatár,
S mi előttem áll még, a végtelen,
Oltalmat nyújtó, otthonmelegű nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése