Az éj lassan elcsitul,
Nappali álmunk homályba
Száll, riadt gyermekként
Odvában vacog, a halál.
Búvik a mély rettenet,
Érintésed ősi varázs,
Báj, elűzöd fellegim,
Feledésbe hullt, a magány.
SZOMORÚSÁG
10 éve
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése