Vajon hová lesz a gyertya lángja, mikor a szél elfújja?

Mióta itt élek, ebben az országban, azt látom, az embereket leginkább az örök élet foglalkoztatja. Hitük szerint kerülhetnek különböző helyekre, haláluk után, egy a közös majd mindegyik hitrendszerben: jelen formájukban, valahogy ezt az életálmot szőhetik tovább.
Vajon hová lesz a gyertya lángja, mikor a szél elfújja? A temetőkben, emléksírokon, gyertyák milliói égnek. A gyertyák azt hiszik, örökké élnek, istenük szentháromság: tűz, gyufa, kanóc.
Öregedvén kisebbé válnak, fogynak, amint életerejük fogy. Egyeseket a kósza szél olt ki hosszabb időre, netán örökre. Hol élnek tovább a kialudt gyertyák? Viaszuk elfolyva, hol lesz újra égő gyertya? Netán kimész érte a temetőbe, napok múlva, hogy újra formázd? Újra gyújtsd? Azt mondod, Te ne nem gyertya vagy, hanem ember… Vajon mit szólnak ehhez a gyertyák? Kérdezted már őket?
Életed lángja, mikor kialszik… vagy úgy látod, hogy kialszik, a test, mint olvadt viasz, formátlanná válik, beleolvad a környezetébe, ki az, aki újra összerakja azzá, ami előtte volt? Szóval, a lélek őrzi a formát. Milyen formája van a szélnek? Hited szerint, Isten lehelete van testedben, vagy szikrája, azt nevezed léleknek. Látod?