Sápadt telehold fénye cirógatta arcát, álmai valóságnak
tűntek,egyikből a másikba szállt, gondolatai alatt érezte, valahol egy lóláb
lóg ki. Fél szemmel kereste. Álmában néha felderengett a sejtés, túl életszerű
a látvány,túl logikus,steril, mintha az történne,amit elhatározott,amit
kigondolt,amit szeretett volna. Gyermekkorának homokozóbeli játéka jutott
eszébe,homokvár építés, műanyag katonákkal vívott harcok, hasbarúgás egy
műanyglapát tulajdonjogáért, cserébe marék homok szemekbe szórása. Boldog gyermekkor.
Boldog felnőtt kor.
- Milyen felnőtt? Honnan veszem ezt a gondolatot,hisz a felnőttek szürke,unalmas arccal,komolyságot erőltetnek lelkükre, észre sem veszik a hulló őszi falevelek táncát, öregemberek ráncaiban nem látják…a mit is…a ránctalanító krémek hiányát talán? Vagy az idő vasfogának nyomát?
Mit lát egy felnőtt? Megkérdem.
Bandukolt a kisváros utcáin,nézte a felnőtteket. Kérdezte volna őket, meg sem álltak, siettek tova,küldetésbe,munkába,vagy egyszerűen,mint a legtöbben,megszokásból siettek,maguk sem tudták,hová,merre. Így tanulták,látták másoktól is. Egyedül Jehova Tanúi álltak,várrtak. Na jó,őket inkábbb nem kérdezte semmiről.
- Ó te szegény Kerekszemű Hülyegyerek! Látom,telve vagy kérdéssel! Kérdezz engem!
- Hát te meg ki vagy?
- A Buddha. Legalábbis így emlegetnek,bár hiába járok kelek a világban,senki sem ismer meg. Próbáltam már névtáblát aggatni pólómra,mint irodaházak dolgozói,de akárkihez mentem is oda,kérdésekre várva, a legjobb esetben is csak fánkot nyomtak a kezembe.
- Te vagy az,akinél menedéket lehet venni?
- Ja, lehet. Bár amikor ezt mondtam azoknak,akik végre meghalgattak,elmagyarázták,merre találom a legközelebbi hajléktalan szállót.
- Biztos felnőttekkel kezdtél…
- Ki mással? A gyermekek ismernek,felismernek, boldogan zsonganak körbe, van,ahol elhalmoznak füstölő szerekkel,étellel-itallal, virágok illatával. Van,ahol a gyerekek bunkert kérnek tőlem,vagy búvóhelyet bújócska játékukhoz. Közben persze kacagnak, zengő nevetésük csiklandozza bensőm.
- Adj tanácsot,mihez kezdjek a felnőttekkel? Folyton sietnek, szaladnak, komolyságot kevernek komorsággal, balra fordulnak jobb helyett, szemüket nézésre használják,látás helyett, menedékként házukban bújnak meg, házuktól remélnek kegyelmet La Morte mosolya elől.
- Hagyd őket. A felnőttek,csupán kisgyermekek, játékuk örömtelen ugyan, sebeik vére festi pirosra az esteli eget, vénségükre La Morte elhozza számukra a lehetőséget,mindnek,hogy egy nap ez legyen nevük: Kerekszemű Hülyegyerek.
- Ó Magasztos! Mit tehetek érted? Kérj tőlem,egy kegyet, mozijegyet vagy valami hasonló csacskaságot, esetleg kóbór kiscicát!
- A Nirvánában időtlen időkben időzvén,csak megmoccant bennem valami, ami arra késztetett,megkeresselek. Taníts meg kalácsot sütni. Tudod,kalács nélkül a Nirvána,üres.
Így történt,hogy a Buddha,akit vásárokban árulnak,nevető,kövér istenségként, tulajdonképpen,a sok kalácstól lett kissé telt forma,nevetése pedig gyermekek kacaja, édes,akár a kalács.
- Milyen felnőtt? Honnan veszem ezt a gondolatot,hisz a felnőttek szürke,unalmas arccal,komolyságot erőltetnek lelkükre, észre sem veszik a hulló őszi falevelek táncát, öregemberek ráncaiban nem látják…a mit is…a ránctalanító krémek hiányát talán? Vagy az idő vasfogának nyomát?
Mit lát egy felnőtt? Megkérdem.
Bandukolt a kisváros utcáin,nézte a felnőtteket. Kérdezte volna őket, meg sem álltak, siettek tova,küldetésbe,munkába,vagy egyszerűen,mint a legtöbben,megszokásból siettek,maguk sem tudták,hová,merre. Így tanulták,látták másoktól is. Egyedül Jehova Tanúi álltak,várrtak. Na jó,őket inkábbb nem kérdezte semmiről.
- Ó te szegény Kerekszemű Hülyegyerek! Látom,telve vagy kérdéssel! Kérdezz engem!
- Hát te meg ki vagy?
- A Buddha. Legalábbis így emlegetnek,bár hiába járok kelek a világban,senki sem ismer meg. Próbáltam már névtáblát aggatni pólómra,mint irodaházak dolgozói,de akárkihez mentem is oda,kérdésekre várva, a legjobb esetben is csak fánkot nyomtak a kezembe.
- Te vagy az,akinél menedéket lehet venni?
- Ja, lehet. Bár amikor ezt mondtam azoknak,akik végre meghalgattak,elmagyarázták,merre találom a legközelebbi hajléktalan szállót.
- Biztos felnőttekkel kezdtél…
- Ki mással? A gyermekek ismernek,felismernek, boldogan zsonganak körbe, van,ahol elhalmoznak füstölő szerekkel,étellel-itallal, virágok illatával. Van,ahol a gyerekek bunkert kérnek tőlem,vagy búvóhelyet bújócska játékukhoz. Közben persze kacagnak, zengő nevetésük csiklandozza bensőm.
- Adj tanácsot,mihez kezdjek a felnőttekkel? Folyton sietnek, szaladnak, komolyságot kevernek komorsággal, balra fordulnak jobb helyett, szemüket nézésre használják,látás helyett, menedékként házukban bújnak meg, házuktól remélnek kegyelmet La Morte mosolya elől.
- Hagyd őket. A felnőttek,csupán kisgyermekek, játékuk örömtelen ugyan, sebeik vére festi pirosra az esteli eget, vénségükre La Morte elhozza számukra a lehetőséget,mindnek,hogy egy nap ez legyen nevük: Kerekszemű Hülyegyerek.
- Ó Magasztos! Mit tehetek érted? Kérj tőlem,egy kegyet, mozijegyet vagy valami hasonló csacskaságot, esetleg kóbór kiscicát!
- A Nirvánában időtlen időkben időzvén,csak megmoccant bennem valami, ami arra késztetett,megkeresselek. Taníts meg kalácsot sütni. Tudod,kalács nélkül a Nirvána,üres.
Így történt,hogy a Buddha,akit vásárokban árulnak,nevető,kövér istenségként, tulajdonképpen,a sok kalácstól lett kissé telt forma,nevetése pedig gyermekek kacaja, édes,akár a kalács.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése