Oroszlán

Szeretett kinézni az ablakon. Valahogy úgy érezte, mintha egy másik univerzumba nyerne betekintést. A kertben bambuszok nyújtózkodtak, árnyékot vetve a házra, csendes ívben hajoltak, mivel volt bennük művészi véna, igyekeztek kihozni a maximumot magukból. Csodabambuszoknak is nevezhették őket, szemük sem rebbent, akár dicsérték, akár átkozták jelenlétüket. De nem ezért szerette látványukat. Gyermekkorában még csak nem is hallott bambuszról, legfeljebb tölgyet, bükköt, karácsonykor pedig fenyőt látott. Később, találkozott útszéli eperfákkal, fiatalként a Világfa ágai közt sárkányokat kergetett, liftért kiáltott az alsó világban, ejtőernyőről álmodott a felsővilágban, a Világfa ugyanis körbe érte a végtelent, mint lent, úgy fent.
Olvasott emberként, belefért napirendjébe a legalja szennylaptól kezdve a lexikonok széles köre, szeme szomjasan itta könyvespolcok, könyvesboltok látványát.
- Boldog békeidők. Hová tűntek? Mely sarokban bújtatok el? Miféle varázs, ármány, praktika fedi valóságotokat emberi szem elől? A bölcsak vajon tényleg látják?
- Bugyuta kisember! Mikor leszel már oroszlán? A csend, az egyetlen valóság. – szólt egy éltes hang, kissé tébolyultan, az ágy alól.
- Te lennél a mumus? Csak mert anyukám azt mondta, mumusok vannak az ágy alatt, akik kisfiúkra vadásznak, zsákba teszik őket és megeszik vacsorára.
- Mit csinálsz most! Te kisfiú!
- Téged kérdezlek. Most, hogy jobban megnézlek, te nem is mumus vagy, hanem egy kopott, öreg, elhanyagolt plüss oroszlán. Szóval, legyek olyan, mint te? Elhagyatott, számkivetett, elfeledett, pehely puha vattával kitömött gyerekjáték?
- Hallgass, mert megeszlek! – majd próbált szörnyen ijesztő arcot vágni. belül azonban érezte, a kisfiú látja őt, a maga valójában. Melyet igyekezett titkolni, még maga elől is.
- Bújj elő kisoroszlán! Hadd poroljalak le, mesélek neked, ha szeretnéd, vagy hallgatok veled együtt. Látod a napkeltét? A fény-árnyék játékát? Hallod, hogy füttyögnek madárkák, kint a kertben?
- Ugyan! Ez mind csak a fejedben létezik, kisfiú! A valóság csupán a csend, és punktum! Ezt én mondom, maximálisan én!
- Ó! Te makacs, maximalista plüss oroszlán! A valóságnak számtalan arca van. Lényegtelen, mit gondolsz róla, de vajon a valóság, mit gondol rólad?
- Koang?
- Azt nem tudom mi, de figyuzz csak ide. van ribizlis süteményem, ha szeretnél.
- Csokis a vége?
- Igen.
- Szóval, a te híres csokis kekszeddel jössz már megint. Bolond! Unalmas! Brrrr! Ááááooorrrr!
- Jól van, jól van. Nekem több marad. Ha mégis kérsz, egyet félreteszek neked. Bármikor jöhetsz. Egy keksz, mindig akad számodra.
Ropp… ropp… meggyfán a rigó, hallotta, látta.
- Bár engem kínálna!- sóhajtott.  A meggyfa gyengéden megcirógatta fényes, fekete tollát.
- Hallottad. Bármikor kérhetsz.