Veled ébredve

Veled ébredve

Végtelen életemnek

Csodája lettél

Szemed tükrében

Szemed tükrében

Tisztára fürdöm létem

Áldott napjait

Világom lettél

Világom lettél, gyöngyszemű,

Izzó tűzvilágú Kedvesem,

Éltünk derűs országútjain

Kézenfogva lépünk, csendesen,

Szó nélkül, együtt rezdülve,

Csodája lettünk a világ

Csendes harmóniájának,

Léptünk felhők felett suhan,

Áldott békéd körbefon,

Karjaid közt az életet,

Békén lángolva álmodom.

Novemberi,kéklő ég alatt

Novemberi,kéklő ég alatt

Szunnyad a tenger gondolat,

Cikázva jönnek szállnak,

Akár lebegő békanyálak,

A kósza őszi nap sugári

Szárnyán, gondjaim,

Álmaim, suhanó fellegek

Paplanos ágyain,

Elsimulnak a ráncok,

Ősz fejemen.

Élet ragyogás

Őszi napsugár

Hajnali köd fátyolán

Élet ragyogás

Melletted ér az estve

Őszi este bársonyán,

A sápadt nap fénye

Süt le rám, kései

Madárdal simogat.

Selymes szavaid, Kedvesem,

Szívemben landolnak,

Gyógyítják mély sebeim,

Küzdelmes létem estjén.

Melletted ér az estve,

Kezed fogva, közös életünk

Felfelé lebeg, melletted,

Veled vagyok, az Egy.

Lámpás vagyok

Porlepte szobámban fekve, merengve

Várom egy jobb kor eljövét,

Százados őrült álmomból ébredve

Támad néhány kósza borult elme

Sötét árnya, hasztalan.

A fény gyermeke vagyok s bár elesve

Tűnök ellenségim lába előtt, szét

Szóródva nem leledzem a létbe,

Lámpás vagyok a lét kezébe,

Sorsom kezemben: hatalom.

Megfáradt őszi

Megfáradt őszi

Csontokon, dér lepte, hűs

Avartakaró

Világra jöttem

Világra jöttem

Deres léptű reggelén

Néma csend honolt

Őszi est árnyai

Őszi est árnyai buknak le

A távoli horizont színes

Fényei alatt,

Nem hallik más, csak kutyák

Bús ugatása.

A város moraja

A város moraja,messze lent,

Lassan pihenni vágyik,

Ami mára megmaradt,

Holnap újra itt ragad,

Köd lepte álmaimból

Könnyeim oltják szomjamat.

Őszi éjjelen

Őszi éjjelen

Szellemek közt látomás

Táncoló Buddha

Várom a holnapot

Várom a holnapot,

Várok egy szebb napot,

Múló gyötrelmeim feloldását,

Bűneimre bocsánatot.

Elhagyok minden bánatot,

Tűnni hagyom a tegnapot,

Volt múltjaim átkait,

Jöjjetek újszülött távlatok!

Megnyílok majd, áradok,

Látjátok, amint szárnyalok,

Gyermeki szívem szivárvány

Hídján kísérnek angyalok.

Tisztulni vágyom

Tisztulni vágyom

Létezésem vackában

Megszületek épp

Goethe: Én azért születtem, hogy téged szeresselek...

"Te azért születtél, hogy szeressenek

Én azért születtem, hogy téged szeresselek...

Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,

az utolsó dobbanás is a tiéd lesz kedvesem.

Te azért születtél, hogy szeressenek

Én azért születtem, hogy téged szeresselek.

S csak annyit ér az életem,

amennyi boldogságot adsz te nekem.

Azt adom, mi legnagyobb-

a szívemet, mely útra kelt és felkutatta tiedet.

Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem

Én veled leszek Te leszel a mindenem."

Kurt Tepperwein: A te életutad

Senki nem ismeri az utat, amely előtted áll.
Még soha senki nem járt ezen az úton,
és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad.

Olyan egyedülálló,
mint amilyen egyedülálló te vagy.
Igen, egyedülálló vagy,
és különleges,
egyedülálló módon kell hozzájárulnod az élethez:
ez a te igazi rendeltetésed.

Menj hát az utadon,
menj azon az egyedülálló módon,
amely csak a tiéd, de ne próbálj meg mielőbb célba érni.
Mert nincsen cél.
Maga az út a cél,
a cél csak az út vége, és egy új út kezdete.

Élvezd hát utadat,
a te egyedülálló, csodálatos életutad.
Engedd, hogy az élet mindennap megajándékozzon,
és ha készen állsz, engedd, hogy belső mestered vezessen.
Életed egyedülálló melódiáját
ekképpen fogod egyre tisztábban hallani magadban.
És énekelj!
Mert minden a te örömödre teremtetett.
Az egész teremtés éretted van!

Kiss Dénes: Részem lettél

-->

Úgy élsz bennem, akár a vérem,

nyitott szememben a világ,

fájdalmaink a létezésben

vagy ép üvegben a szilánk!

Belőlem már te ki nem válhatsz,

mint halál a születésből,

éjszakáimból az álmok,

élők a múló időkből.

Wass Albert idézet

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”

Virradat

-->

Annyi év,annyi harc után,

Andalító nyári délután,

Lelkünk örökre egybe forr,

Közelg a nász, a szív dalol,

S a boldog pillanat,

Lesz nem múló virradat

Közös életünk tavaszán.

Nászunk

Várom a napot

Egy hónap röpke már s

Nászunk teljesül

Dúlt harcaim

Dúlt harcaimra balzsamos gyógyírt

Hoznak az est fényei,

Könnyeim felszáradtak,

Csak szívem zakatol némán,bénán.

Ezer évnyi élet mögöttem, teleírt

Füzetlapjaim tanúi

Múlt hetek zivatarának,

Nyitott szívvel állok egy új élet határán.

Körbe vesz a csend, mint temetőben a sírt,

Mellettem Kedvesem léptei,

Szavai, szerelme adnak

Támaszt, új életem virrad ölelő karján.

Közeleg az est

Körbe vesz a csend

Hallgatnak ma a rigók

Közeleg az est

Harcos Katalin:Fohász

Uram, segíts! Most oly nehéz élnem!

Alig maradt erőm tovább remélnem…

ha felkelek reggel, mégis hálát adok,

hogy új nap vár, és munkába indulok.

Uram, adj erőt, hogy maradjon hitem

nehézségeimet leküzdenem,

családomnak lehessek támasza,

bajban segítsége, búban vigasza!

Uram, engedd, hogy elcsendesedjek,

félelmeimet ne szítsa a világ!

Templomod csendjében megpihenjek,

s lelkemben nyíljon új reményvirág!

Gyilkosom késett

Gyilkosom késett

Csapása árnyékba szállt

Őrangyal segít

Gyermeki kacaj

Gyermeki kacaj

Oly édes dallam csengés

Gyógyír lelkemnek

Napom harcait

Napom harcait

Bárány fellegek nézik

Kéklő magasból

Vajon ki ad bocsánatot

Vajon ki ad bocsánatot,

Annak, ki szakadék szélén

Látva állva téged, segítő

Kézzel megtaszít

Vajon kitől kap bocsánatot

Az ki felnevelt téged,

S pusztán jóindulatból, építő

Szavakkal elbutít

Talán megbocsátok neki

Talán megbocsát az Isten

Talán soha én sem, talán soha Ő sem

/szüleimnek ajánlom.../

Tóth Árpád: Szeretnék átölelni...

-->Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptü papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt

Nem teszek mást

Áll néma csend,csak az óra jár,

Kősziklaként állok, várok,

Körbe vesz a holt idő, akár tengerár,

Nem teszek mást csak állok,várok.

Vágyom a változást, vajh, merre jár?

Hová lettek az emberek,mások,

Létezésem élet-e, vagy a halál

Gúnyos dalára táncot járok?

Halk szavaim homokszemek, tán

Lesz, ki megfelel, egy látnok

Vagy angyal, de bánom én, a sátán,

Jöjjön, minek jönni kell, állok s várok.

Álmunk valóra válik

-->

Álmunk valóra válik,

A nap közel,

Isten s ember előtt,

Lelkem átölel,

Lelked átölel.

Utunk, szívünk örökre egybeforr,

Ujjong a násznép, örvend a jelenkor!

Boldog istenek az égben,

Lépteink nyomán tengernyi virág,

Szárnyalunk nászunk mezején,

Örvend ki lát,

Szemekben meghatottság

Tündöklik,

S álomba ringat a világ.

Életem, sorsom

Két hete már, hogy küzdök,

A sötéttel,

Csak hull, ostromol rendületlenül,

Egyre lejjebb, egyre feljebb,

Az éjjel

Mállik vállamról a gond,

Szellemem szárnyal,

Napra napom felderül,

Elmerül,

Életem, sorsom: talány.

Bizonytalannál jobb,

A biztos halál.

Szabó Lőrinc: Pillanatok

Mióta tegnap megcsókoltalak
s te sóváran (de csak egy pillanatra,
mert máris tiltakoztál!) remegő
térdeid közt hagytad a térdemet:
folyton elém rajzol a hála, folyton
előttem állsz, utcán és munka közben
folyton beléd ütközöm: hátracsukló
fejedet látom, kigyúlt arcodat,
csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy
gyönyörű mosolyát az ajkadon.
Ilyenkor egy-egy pillanatra én is
lehúnyom a szemem és szédülök:
érzem közeled, arcom arcod édes
vonalaiban fürdik, kezemet
sütik forró kebleid, újra csókolsz,
s én rémülten ébredek: óh, hisz ez
már őrület – s mégis oly jólesik
beléd veszteni magamat: egész
tested körülömöl és én boldogan
nyargalok szét lobogó ereidben.

Rózsaszín-szürke levél

-->

A magánnyal járom néma táncomat,

Két kezed már csak álmomban símogat,

Mosolyod tündöklik a keleti égen,

Ajkadról nevem már nem száll el

Halvány szerényen bimbódzva örökzöld lombokat,

Emléked képe csak múltba hívogat:

Gondolj néha rám, ha tőled messze lennék,

Mert e kép, csupán néma szép emlék,

Ő volt ki most csak álmodban látogat,

S a papírra nem rajzol többé nekem virágokat,

Papírt se küld, melyre írna lanyha vigaszt,

A tánc közben fon körbe, e mélabús tavasz.

Az idő felett

A folyóparton állok én, duzzadó keblem

Mögött, ifjúságom betakarja a remény,

A közömbös tömeg folyama egyedül

Rohan, menekül önmaga s mások elől.

Reményvesztett arcukon az idő által

Szabdalt redőkön fájdalom tükrődzik,

Némán nevetnek a parton álló, néhány

Mosolygós arcú, felhőtlen angyalon.

Mindennap vasárnap

Mindennap vasárnap, oh már

Emlékünk múlt dala száll,

S ha mindennek vége szakad,

Ismerősként üdvözöl engem

a Halál.

Felcsillanó fénysugár

Dermedt magányban ázó nappalok,

A sötétben szunnyadó fény vagyok,

Fázósan, vacogva várom a hajnalt,

Hogy felragyogjak, akár az új napok.

Névsor

E négy sor, legyen névsor,

Én, magam és énmagam,

Megyünk bús hallgatagan,

Megyünk az elmúlás felé.

Messziről jöttem s messzire megyek

Messziről jöttem s messzire megyek,

A miértekre nincs felelet,

Üldözöm magam és életem,

Üldöz engem a félelem.

Nem mondták miért s nem mondták hogyan,

Elmentek felettem, elmentek boldogan,

S most elmegyek én is, jó éjszakát,

Számomra sosem lesz, csak volt a világ.

Sziklák emléke őrizem

A költő arra jár, merre sok madár

Találja fészkét, az út két oldalán,

Kőóriások közt kavicsos, hajdanán

Erre volt ifjú egyszer, a költő és ő.

Ő is lépeget s emlékez régi perceket,

Régvolt békekor elmúlt árnyakat,

Nedves szemében újabb könny fakad

S gondol rá, ott volt ő s a költő.

De mindez nincs ma már, hej

Ott van ma sok vadmadár,fészkük

Olyan, mint hajdan volt beszédük

Nekik, mikor ott volt ő s a költő.

Edward Estlin Cummings:Magamban hordom a szívedet

Magamban hordom a szívedet, a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem. És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel, kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem. Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.

Tóth Árpád: Igézve álltam...

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Balázs Fecó: Érints meg...

Megint elment a nap,
ahogy mindig szokott.
Nem túl sok van már,
amit még itt hagyott.
Ami félig van kész, az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok
most nélkülünk változzanak.

Egy felhőn ülünk fenn a város fölött.
Távolról néztük, ahogy átöltözött.
Indulhatunk. Itt már tudjuk, milyen.
Rád bízom, merre.
Ne ez a bolygó legyen.

Érints meg még egyszer, lassan.
Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan,
érzékenyen,
és kívánj jó éjszakát.

Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
hogy minden nap,
mindenhol erős legyek?
A csönd volna jó.
Kicsit könnyebb napok.
Ne kérdezz semmit, ha látod,
hogy fáradt vagyok.

Érints meg még egyszer, lassan.
Úgy alszom el.
Legyen függöny mögött a világ.
Érints meg még egyszer, lassan,
érzékenyen,
és kívánj jó éjszakát.

Elment a nap,
ahogy mindig szokott.
De túl sok van már,
amit még itt hagyott.
Ami félig van kész,
az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok
most nélkülünk változzanak.

/Balázs Fecó/

A Világ tükre

Erőt merítek a homályból,

A világ múlt érzéseiből,

Fényből áradó szövedék

Pillanatok áradásaiból.

Személytelen erőt.

Tükörként fénylek, beszívom

A régvolt árnyakat,

Létem végtelenül szétterül

Az időtlenség tértelen síkjain.

A Világ tükre lettem,

Forrás, tó-tenger, folyó-patak,

Áradás.

Áldás a fény felé,

Homály fényű álmodás,

Harcom feladva, ember már

Nem vagyok,

Küzdöttek értem ördögök,

Küzdöttek értem angyalok.

A Világ tükre vagyok.

Átal estem éjjelen, túlragyogtam nappalon,

Megállt a pillanat,

A köddé vált idő, már nem szalad.

Az Út nyitva áll, nem választhatok,

Nincs mélység, nincs magasság,

A Világ tükre vagyok.

Cicák vigyázták

Cicák vigyázták

Ebédemnek illatát

Megosztom velük

Az ég könnyei

Az ég könnyei

Siratják a tegnapok

Poros lépteit

Álom az élet

Álom az élet

Tarka szárnyú pillangó

Holnap láthatlak

Álmos napjaink

Álmos napjaink

Harccal dúlt tettei mind

Múltunk gyümölcse

Álmaid őrzöm

Álmaid őrzöm,

Lelkemnek takarója

Átölel Téged

Ágyamon fekve

Ágyamon fekve

Pihe-puha érintés

Rólad álmodom

A város fénye

A város fénye

Kúszik a Duna felett

Hajók ringanak

A tavasz hangja

A tavasz hangja

Megérintett legbelül

Beszéltem Vele

A honfoglalás

A honfoglalás

Teljessé lett, ettem e

Táj gombáiból

Reviczky Krisztina: Lélek-tavasz

Apró csodákká szeretnék
porladni ujjaid alatt.
Halvány semmiségek
közt heverni, rajtad
megpihenni, mint
egy nemes gondolat,
egy fennakadt pihe
a fán, egy fáradt-szőke
hajszál a pulóvered ujján.

Kovács Erika: Jó volna...

...ha elmondhatnám,
hogy néha
nem akarok mást,
csak csendesen szeretni,
meztelen lelkedhez bújni
és a bennünk felsíró sebeket
szótlan, de borzongásig ölelni,
szívverésed mellemen érezni
és túlcsordulni gyönyört érintve
tenyeredben

Jó volna néha
csak úgy lenni
veled

lélegzet-visszafojtva
csendben

Veled álmodom

Veled álmodom, Veled ébredem,

Az élet egy Veled, életed egy velem,

Fogom két kezed, fogod két kezem,

Az öröklét csak Veled szép,

Akarom, örökké így legyen,

Veled álmodom, Veled ébredem.