gyógyírt várok

szív fájdalmára
gyógyírt várok, hol késik
vajon ki tudja

együtt, nem külön

fő a bizalom
tisztelet és szeretet
együtt, nem külön

végzetét űzi

végzetét űzi
meglepődve nézi majd
tette gyümölcsét

látom igazi arcát

álcája mögött
látom igazi arcát
reménytelenül

emléked él még

emléked él még
gyertyák fénye nélkül is
halhatatlanul

csendes temető

kialudt mécses
maréknyi száraz virág
csendes temető

Mindenszentek napján

Mindenszentek napján, élettel telnek meg a sírkertek. Milyen szép szó. Kert. Pedig szeretteink bomló teste oszlik mélyen a földben, avagy maréknyi hamu, mi testükből maradt, várja a látogatókat.
Gyertyák, mécsesek lángja emlékezteti a halandókat, örök fényesség várja halála után a távozót, s ha van fény, árnyék is akad, van, akit az örök sötétség vár egy hosszabb ölelésre. Kinek-kinek érdeme, hite, világlátása szerint. A szabadnak tűnő akarat teszi lehetővé, akár a fénybe olvadást, akár a mélybe zuhanást, akár az emberi testet öltést újra és újra, akár alacsonyabb vagy éteribb szintű testet s tudatosságot megtapasztalva születést.
Az emlékezés szeretteinkre, könnyeket fakaszt, ez mutatja meg bennünk az embert, az emberi esendőséget, ez mutatja meg, van remény, a szeretet lángjának izzása izzad, cseppenként jelenik meg könnyeink formájában, a sírnál állva, vagy otthonunk menedékében, midőn felidézzük egykor volt, szívünknek kedves társunk emlékét.