A szerelem létezése

A szerelem létezése
“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”

(Marjorie Pizer)

A szamuráj halála

vércsepp a szűz hón
meséli el halálom
elolvad minden

A nő / Weöres Sándor

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

A csend mestere / Müller Péter

„Azt mondod, látod és azt mondod, érted.
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.
Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.
Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,
És a célokat mindig másoknak mutattad.
Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája
Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.
Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,
Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.
Te magad változz, hogy a titok örök fénye
Felragyogjon Benned és felébredjél végre.
Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra,
És a legmerészebb álmaid válnak valóra."

Weöres Sándor: A boldogságról

A kis jércét nem irigylem én,

Amikor kapar az udvar szemetén,

Irigylem a kotlóst,

Lázban, egyedül, az áthevülő tojásokon ül,

És a változás titka körül kerengi…

A boldogság útszéli szemét,

Szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,

Az érlelő kínt kell megérdemelni,

A gondolat itt, ott, mindenütt,

Élő szövetet bont és sebet üt.

Ha sokallod mennyi rajtad a seb,

Fuss, mint a háromlábú eb,

Fuss vissza, míg nem késő visszamenni,

A boldogság útszéli szemét,

Szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,

Az érlelő kínt kell megérdemelni.

Irene Simonyi verse

E kitavaszult" öszi nyáréjjelen,"
barackvirággal ékesitem hajam,
s a függönny résén figyelem, 
hullámzo gondolataid:

Lilith

- Leülök én is enni. Leülhetek, Maitre?
- Persze, ülj le! 
Asztalok,székek zörrenése hallatszott,majd az óceánok mélyének csendje.
- Milyen csend lett! 
- Igen. Jól hallod. 
- Valami gond lehet.
- Mit vártál? Amikor leül a Sátán ebédelni,ott nem tudni, ki lesz feltálalva.
- Rossz a reklámom, már évezredek óta! Hiába próbáltam új és újabb marketingeseket szerződtetni, mind csak a saját érdekét nézte, senki nincs,aki őszintén meghallgatna.
- Érzem magányod, a benned megbújó fényt, mely arra vágyik, végre valaki megsimogassa,akár egy csöpp cicát.
- Milyen a kaja?
- Ehető.
- Szerintem szuper! Nagyon jó! Igazán finom!
- Ne beszélj mellé annyit. Tudod,hogy tudom. Felettem nincs hatalmad Lilith.
- Eszünk még egy húst?
- Együnk.
Megosztotta vele az ebédjét. Magának vette a kisebb részt. Valamit megértett. Hálás volt a pillanatért.