Egy reggel az ifjú szerzetes, megkereste Útjelzőt, mert újabb kérdések furdalták zsenge énjét. Az élet, életek, mint tapasztalások helye és ideje, volt a téma. Az ifjúság nagyon furfangos témákkal tud előállni.
- A számtalan élet, mind-mind időhúzás. Persze lehet tapasztalásnak is nevezni. Mert így jobban hangzik. - szólt Útjelző.
- Szóval... akik csupán hasznos tapasztalásnak mondják életüket, azok csak 'lusták'? - kérdezte Ifjú James, aki fiatal kora ellenére mély bölcsességgel szemlélte a világot.
- Nem. Azok jól begyakorolt panelszöveget nyomnak arra, hogy igazából fingjuk sincs, mit keresnek, de legalább már nem siránkoznak, hanem némi vigaszt találnak önnön fafejűségükre. Azért mondják, az élet egy nagy tapasztalás. A hangsúlytól függ, hogy komolyan gondolják ( fingjuk sincs mit mondanak), átszellemülten mondják ( vigasztalják magukat) vagy szarkasztikusan mondják ( már tudják, hogy ez az élet egy bohócfesztivál).
Egy vers részlet sejlett fel s ezt mormogta orra alatt,a vén Varázs Ló:

"Nincs hová mennem
Nincs hová érkeznem
Rozsdás hajóm
Fekszik az idő
Partján
Elmúlásra várva
Hallgatom
A tenger zúgását"