Fejemben fészket rakott
A gondolat madár.
Már reggel é bredésemre
vár
Kopogtatja lelkem halott
Poros falait, mohón falja
Perceim, pillanataim,
Áldott-átkozott nappalaim
S kiáltásom senki se hallja…
Én balga, szomorú szemű
Gyermeke a létnek
Mégis, ma is, tán holnap is
Valamit remélek
Mást, de nem jobbat,
Átal adom magam
E szent kárhozatnak,
Hogy elégjek, végleg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése