2015. február 10., kedd

Átadom magam

Fejemben fészket rakott
A gondolat madár.
Már reggel ébredésemre vár
Kopogtatja lelkem halott
Poros falait, mohón falja
Perceim, pillanataim,
Áldott-átkozott nappalaim
S kiáltásom senki se hallja…

Én balga, szomorú szemű
Gyermeke a létnek
Mégis, ma is, tán holnap is
Valamit remélek
Mást, de nem jobbat,
Átal adom magam
E szent kárhozatnak,

Hogy elégjek, végleg…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése