Hideg házamban
Forró leves köszönti
Az esti órát
Meggyfám lombja is
Lehullt már, bambuszaim
Zölden nevetnek
November csendjét
Fejszecsattogás vágja
Hangos a reggel
Míg fámat vágom
Riadt pókok serege
Üdvözöl engem
Tegnap sajnáltak
Engem és én sajnáltam
Őt s magam is.
Kint hideg szél fúj
Bent egy kályha duruzsol
Lelkemben béke
Hulló hópihék
Megpihennek vállamon
Új tél érkezett
Hiába szaladsz
Végzeted én leszek majd
Halott vagy,egér
Fámat behordtam
Tavaszt várva gubbadok
Szürke ég alatt
Lobogó tüzem
Régi nyarakról mesél
Őszi estéken
Gyermeki kacaj
Oly édes, csilingelő,
Nekem nem jutott
Nagy szavak helyett
Inkább narancsot eszek
Kis csendre vágyom
Létünk éjjelén
Kezed kezemben, lépünk
Szivárvány úton
Ha eljő az éj
Lángba borulva állnak
Az istenek is
Őszinte mosoly
Gyermekszemekben látszik
Felnőtt sose légy
Novemberi nap
Melengeti megfagyott
Lelkem romjait
Téli napsugár
Táncol arcomon, szemem
Kéken mosolyog
A mai nap is
Elmúlt végre, hiába,
Új nap köszön rám
Templomba érve
Álltam az oltár mögött
Angyalok előtt
Angyalok hada
Hallgatta néma ajkam
Csendes szavait
Versemet írom
Csokit majszolva, csoda
Történik velem
Egyszerű létem
Magamra borítom, mint
Ázott takarót
November este
Hülye gyerek csiripel
Madarak helyett
Éltem felén túl
Jutva látom, mit érek,
Lyukas garast sem
Rossz verseimet
Nem hiába firkálom
Fogyjon a papír
Kályhám melege
Eszembe juttatja múlt
Életeimet
Mire várok még
A reggel elsuhant
már
Kávém is kihűlt
Reggel, ébredés
Nem űzte el álmaim
De kávém igen
Üres csészémben
Bámulom emlékeim
Poros romjait
Álmom, ha volt is
Messzivé lett, minden mi
Jött, semmivé lett.
Éveim száma
Mennyi, öreg vagyok-e,
Vagy csak végtelen?
