Tiszta Szeretet Gyöngyei

A piacon sétált, megállt olykor, kezében lassan morzsolódtak a 27 szemes mala szemek. Tudata egy pontba sűrűsödőtt, elméje barátjaként figyelte a világ történéseit, az életlevegő egyenletesen áramlott testének dimenziói közt, a Nap fénye lágyan hatolt át minden sejtjén, érzésén és gondolatán, a békés Földanya mosolyogva simult lábai alá, szilárdan megtartva őt.
Csoda-e, ha a démoni világ képviselői irigykedve nézték. A legkíváncsibb mohó érdeklődéssel, de tisztes, biztonságos távolból, ugrásra készen megszólította:
- Mid van? Lássuk csak mi az?! Kabala? Szerencsehozó talizmán?
Szemei gúvadtak, szájából folyt a nyál, tenyere karom formán görbült.
- Ugyan...egyik sem. - felelte. Mit is mondhatott volna. Ami kezében volt, erősebb bárminél, ami megfogható a multiverzumban. A Tiszta Szeretet gyöngyeit érintette.

Carpe diem

Tavasztündér ezt írta:

„Nagyon figyelj erre a napra,
Mert ez a nap az élet,
Minden élet élete.
Rövid lefolyásában van
a lét minden valósága és igazsága
a növekedés gyönyöre
a tett nagysága
és az erő nagyszerűsége.
A tegnap csak egy álom,
a holnap pedig csak egy vízió.
A ma, viszont
– ha jól megéljük –
minden tegnapot boldog álommá,
és minden holnapot
reményteli vízióvá alakít.
Tehát nagyon figyelj a mai napra!”
 ( Szanszkrit szöveg részlet)

Útjelző:
- Szankszritul szépen lehet zöldeket írni. Buddha aláírással is vannak zöldségek, jópofának tartott szövegek a neten.
Ezt az idézet jópofa. Súlytalan, akár egy bosnyák fagyi, egy marék vattacukor.
Gyereknapra nagyra nőtt gyermekeknek Jézus szavait ajánlom:
Legyetek hasonlatosak a (kis) gyermekekhez. Nyitott szívvel fogadjátok, ami jön.

Tavasztündér:
- Oké Útjelző, igazad van! De számomra, ami leszűrődött belőle Lényeg az az, hogy minden - Mai Napot, vagyis éppen Ezt a Napot - igyekezzünk a lehető legjobban, úgy értve Minőségileg legjobban megélni, beleértve akár egy csésze kávé elszürcsölgetését is, átélve annak ízét és aromáját, zamatát, fenséges illatát, stb., stb. Kiragadtam egy egyszerű példát. Tehát, hogy a legvégén (a halálos ágyunkon) majd azt mondhassuk el, hogy igen megérte, mert ez egy tartalmas, tudatosan megélt és átélt Szép Élet volt, vagy valami hasonló. Ha más nem, az életemet végig fekete kávézva , de azt olyan professzionális szintre emelve tettem, műveltem, olyan örömmel, olyan átéléssel, szeretettel, hogy fönt a mennyben, vagy ott ahol éppen van, még Isten is elélvezett tőle!

Útjelző:
- Tavasztündér  épp ez az, ami tévút. Azért születik anyagi világba a lélek, mert hajtja a kíváncsiság, mint folyó a kavicsokat görgetik a vágyak. A carpe diem jelentése tévesen élvezet, emlékgyűjtés. A mennyben senkit sem érdekelnek kalandjaink, még minket sem
Ez a földi létezés alap oka: élvezetet hajszolni, úgymond megélni a mát, az egyszer élünk téveszméjét harsogva elbohóckodni az életálmot. Persze ezeknek a tetteknek is van ideje
Akikben viszont felcsillant valamiféle késztetés arra, mi is az élet, mi a tengernyi szenvedés oka, merre van a kijárat, azoknak a carpe diem azt jelenti:
tudatra ébredni. Előbb öntudatra, majd tiszta tudatra.
Aki élvezetet keres, had keresse, ő dolga.
Akik messzebbre tekintenek, nekik szólnak szavaim.

Így értette meg

A naptár tavaszt mutatott, gyümölcsöt érlelő májust, orgonavirágzást, langyos esőt. Léptei csendben neszeztek keresztül a falu egyetlen utcáján, úgy olvadt bele környezetébe, mint a helyi népek. Ahonnan érkezett, az orgona rég elvirult, a meggy pirosba fordult, az eper lekvárrá főtt az árusító standokon, itt azonban hűs levegő simogatta, Tavasztündér pajkos tekintete kísérte, a lódarazsak is megemelték előtte kalapjukat. Megállt a pisztrángos tó mellett, fényképezőgépét előkotorva halkan suttogott:
- Na halacskák, mondjátok, hogy csíííz!
- Ugyan már Útjelző! Tudod milyen világban élünk, nincs ingyen fotózás, hozzánk halakhoz is elért a modern világ! Egy zsemléért cserébe megnézheted táncunkat!
Így esett, hogy zsemledarabkák kezdtek hullani a tóba, a halacskák legnagyobb örömére. Vajon mióta esznek zsemlét a pisztrángok? Hová fajult a világ, ó egek!
- Tudja jó uram, a tanításban az áll, tilos a halakat etetni! – szólalt egy kőkorszaki hippi forma erdei faun mellette. – De örvendjünk együtt, hisz a modern világ csodájaként, látja? Ott fent! A kamera mindent vesz! Integessen csak bátran!
- Integetek! Jó faun, kérlek, majd küldj videót rólam, had legyek híres!
- Ejj hülyegyerek vagy Útjelző! Folyton a mókán jár az eszed, hogy lesz így belőled csendes visszavonult aszkéta, szent vagy netán, esetleg valami csoda folytán a legtökéletesebb létforma, 20 dkg porcukor?
Legyintett morcosan, majd köddé vált.
- Adieu halacskák, utam tovább vezet a rengetegbe, vár ezer fa, bokor és bogár, csobogó patak, vízesés.
Ment, ment tovább, lábba vitte vagy a föld szaladt lába alatt, ki tudhatja, kezében lassan morzsolódott imalánca, halkan zengett imája, szavait szél repítette, patak úsztatta, levelek zizzenése utánozta, Tavasztündér pólója alá csusszant, körbeölelte, La Morte pedig halkan lépdelt mellette, kávét kortyolgatva, gondolataiba merülve.
- Tudod mi jutott eszembe te vén Lókötő? Mennyi ganajtúró bogár van idén. Van egy mondás, mi szerint szar az élet. Az emberek azt hiszik, ők találták ki, pedig eredetileg a ganajtúró bogarak és tarka-kék legyek mantrázzák ősidők óta. A madarak könnyednek látják, a növények fényesnek, a kövek keménynek, a halak nedvesnek, az erdei őzek színesnek, az emberek…
- Az emberek pedig értelmetlennek.
Mit lehetett volna hozzátenni? Óvodások csipetcsapata érkezett, csengő-bongó kacagással, csiviteléssel, tarka gumicsizmák színes divatbemutatójával. Gyermeki szemükből élő csoda lángja tekintett vissza, ártatlanságuk feledtette a felnőttek szürke világát, ahol az élet ennyi: menni, rohanni, panaszkodni, szenvedni, értelmetlen dolgokat dolgozni, a kapott pénzből még értelmetlenebb dolgokat venni, körbe-körbe pörögni, mint valami itt felejtett búgócsiga. Elmerült a gyermeki tekintetek fényében, Istent látta bennük. Az Isten nézett vissza rá, Ő szólt hozzá patakcsobogásban, levélzizzenésben, dongó zümmögésben, közeledő vihar mennydörgésében. Őt látta ős öreg fák gyökereinek útvesztőjében, szürke fellegekben, kialudt tüzek hamujában. Ő simogatta arcát árnyas fák alatt, Ő vezette lépteit az élet vadon erdejében, Ő virrasztott nyughatatlan éjjelein ágya felett.
Megértette, Ő tekint ki a szemén keresztül, érez bőrén keresztül és tapasztal elméjén keresztül. Az Ő akarata ölt testet minden lényben, kőben és levegőben, a kozmikus magány csupán a szabad akarat gyümölcse. Addig, amíg az emberi lélek önmagát fontosabbnak tartja Őnála, addig kizárja magát a létezésből, az emberi élet így válik látszólag értelmetlenné, fájdalmassá és sorstól terheltté. Így értette meg, az Ő részei vagyunk, nem pedig az Ő maga. Így értette meg a szabad akarat csapdáját, illúzióját. Így értette meg, az emberi lélek gyermeki mivoltát, miként a rakoncátlan gyermek is szívesen lázad és szalad tova, azt képzelvén szabad és független, addig, míg el nem jő a hűvös éj. Akkor bizony sírdogál és Őt keresi, mint elveszett gyermek a szüleit. Gyermekek vagyunk, akik felnőttnek álmodják magukat, mégis az első nehézségre összeroppanunk. Így értette meg, visszatérni Őhozzá, az egyetlen igaz út. Visszatérni a szeretetbe, a feltétel nélküli teljességbe.

Véletlenül nem váltál emberré ennyi év alatt?

Korán érkezett a tavasz, kócos hajjal, kissé maszatos sminkkel, pajkos tekintetében ismeretlen szenvedély tüze lángolt. A világ annyit érzett mindebből, hogy porviharok, zivatarok, jégeső és áprilisi strandszezon köszöntött be. Többen örültek, az öregebbek, akik még emlékeztek az évszakok változására, bizony csak fejüket csóválták. Az Útvesztő menedék előtti fenyőfán, vadgalamb melengette tojásait. Lódarazsak jöttek korhadt fát gyűjteni, rigók szedegették elemózsiájukat, hajnalonként apró szürke madarak csettegtek, este más tollasok fütyülték világgá égi boldogságukat.
Útjelző derűsen kortyolta kávéját, La Morte társaságában, csendben ültek, fél szavakkal megértették egymást.
- Legalább a hajnalok hűvösek, ahogy illik. – aznap La Morte nagyon angolosra vette a figurát, időjárásról kezdett beszélni. A tévé híreit ő is unta – Inkább lettem volna kertész, most virágokat ültetnék, a világ feledné a kaszát, az aratást, talán nagyobb sikerem lenne.
- Ősöreg barátom, ne keseregj, hisz dolgod végzed Te is, én is. Mert mi végre születik az ember, ha nem arra, hogy megismerje az Önmagát, majd másokat vigasztaljon? Mi végre létezel Te magad, ha nem arra, dolguk végeztével segíts az embernek megpihenni kis időre?
- Annyira félreértenek! Annyira félnek tőlem! Annyi torz mese szövődött körém!
- Látod a vadgalamb anyát? Ő hallgat, lát téged, mégsem fél.
- Ugyan mit tudhat rólam egy madár? Egy pillangó, a virágok, fák, halak és zsongó-bongó bogarak billiói? Mit számít, hisz míg nem embernek születnek, értelmük ennyi: enni, lenni, elmenni. Számukra a lét így kerek, bezzeg az emberek, nyekeregnek szüntelen: Jaj elmegyek! Jaj a holnap! Jaj nekem ezerszer, megszülettem, mi történik, hopp vége van!
- Mond haláli barátom! Véletlenül nem váltál emberré ennyi év alatt? Talán valami kórság vette el tisztánlátásod! Része vagy a Létnek, mint mi mindannyian. Emberként vakon, süketen lézengünk, míg egy nap, tisztul elménk homálya, meglátunk Téged, és…
- És visítotok, mint téli hajnalokon…
- Na, ne már Öreg Cimbora! Meglátunk Téged és így sóhajtunk: Végre! Hisz mosolyod haláli, kávéd forró, kell-e több?
- Ne is mond, a buddhisták rögtön azzal kezdik: Om La Morte! Tea nincs?
- Haladhatnál a korral…
- És a kávésok ezzel jönnek: Én édesítőszerrel iszom, de ne szacharinos legyen, hanem sztíviás!
- De akkor miért nem…
- És vannak, akik sem teát, sem kávét nem isznak, ők engem is körbe nevetnek…
- Igen, ismerem őket…
- Én ezt nem bírom tovább! Valaki váltson le! Választásokat akarok! Veszíteni akarok a választáson és kérem, küldjenek nyugdíjba!
- Ó Morty, nagy a baj… talán a kora tavaszi nyár égette meg tar fejed, mit tehetek érted?
- Ölelj meg kérlek… ülj mellém, add kezed…
Így ült egymás mellett a két ős öreg barát, egymás kezét fogva, nézték a napnyugtát, forró kávét kortyoltak, igazi cukorral és igazi tejszínnel, melléjük telepedett kócos hajával, lázálmaival a Tavasz, a világ pedig visszazökkent egyensúlyába.
A világvége, bizonytalan időre el lett napolva, újra.

Bizony, nincs új a nap alatt. Mint fent, úgy lent.

Advent első vasárnapján korán reggel hópelyhek hulltak, szállingóztak, kacagtak önfeledten, titokban macskabajuszra vágytak érkezni, de a hársfák ellen sem volt kifogásuk. A meleg szobából téliesnek, mondhatni decemberinek tűnt a kinti időjárás, az otthonok párás ablakai mögött néhol az emberség lángja is pislákolt. Ezt látva döntött úgy a jóisten, hogy még sem tart idén karácsony előtt világvégét.
La Morte cseppent sem bánta, hiszen egy világvége azért rengeteg vesződséggel, túlórával jár, és ugyan ki fizetné ki neki a plusz munkaórákat? Vagy hol válthatná be jussát? Kit kínálhatna utána forró kávéval, gyömbéres keksszel, kivel beszélgethetne hosszan, míg kézen fogva sétál a túlvilági aktuális barátjával a mogorva Kharónhoz? A vén révész, még nyugdíjasan is lelkesen szállította inkább csak oda, az áttetsző szürkévé fakult lelkeket, mihez is kezdett volna, munka híján? Élete során számtalan lelket megismert, úgymond neki is, La Morte-nak is tágas baráti, ügyfél és ismeretségi köre volt, erős lobbi erőt képviselve a Mindenhatónál. A Jóisten, persze nem kötötte a többiek orrára, valójában csak újabb ürügyet sikerült találnia világvége ellen, néhány igaz ember személyében. Jobban belegondolva, decemberben kinek van kedve végtelenségig végitélkezni és sorban csak azt mondani: pokolra, pokolra, őt is, ha tucatjával tárgyalja is a hasonló ügyeket, mikor jut legközelebb net közelbe, hogy kedvenc filmjeit nézze?
Bizony, nincs új a nap alatt. Mint fent, úgy lent. 

- Fiam! Végre valaki!

A tiszteletes magányosan, szomorúan ült gyóntató szobájában. Csupa szent ember lakta az egyházkerületet, de talán a megyét is. Gondolatai már az éjjeli teendőin jártak, lámpaoltás után titokban Harry Potter kalandjainak olvasása a paplan alatt, majd titkos fiókja mélyéről előhalászni dugi Nutelláját, ezüst nagykanállal adagolni a sötétbarna boldogságot.
Útjelző nem bírt magával, látva az atya magányosságát, belépett a megbánás szobájába, jobb kezét szívére téve meghajolt:
- Dicsértessék a Jézus Krisztus! – köszönt illőn.
- Mindörökké Fiam! Mikor gyóntál utoljára?
- ’91-ben.
- Sok idő eltelt az óta. Bizonyára van miről számot adni a Jóistennek.
- Bizonyára a Jóisten is így látja.
- Akkor hát, könnyebbíts lelkeden Fiam!
- Semmit sem bántam meg. Egyetlen szóért, melyet hallottam, egyetlen érintéséért, mellyel illetett, egyetlen percért, melyet ővele tölthettem, már megérte megszületnem, megtennem bármit, ami hozzá fűz, így hát semmit sem bánok. Még, ha nyolcmillió évig sütöget nyárson maga a nagy Jaldabaoth, lassú tűzön, ezüst nyárson, citrommal a számban, akkor is.
Tisztelendő atya levette szemüvegét. Letette az asztalra, komótosan a mise boros üvegre markolt, majd két poharat vett elő. Töltött.
- Fiam! Végre valaki! A szerelemre! Nazdarovje!
- Nazdarovje! 

Személyes példa az élet áldássáról

Idén gerincsérvvel kissé padlóra kerültem, három hétig járni sem tudtam, majd mankóval, négy hónapig lógott a levegőben a lebénulás lehetősége. Mégis, a nagy fájdalmak idején ( az elején ), döbbentem rá, mekkora áldás, hogy ha így is, de ráébredhettem, mi a fontos az életben. Hiszen a fájdalmak közepette, átértékelhettem addigi életem, tévedéseim, hibáim, gyengéim. 
Megértettem, bármi is történik, legyen az látszólag éppen sorscsapás, kegyetlen élethelyzet, az is áldás, hiszen valamit megmutat,valamire rámutat, gyengeségeinkre, vagy épp arra, mégis erősek vagyunk, hisz az élet egyéb helyzeteiben is talpon maradtunk, nem lettünk alkoholisták, drogosok, önpusztítók. Minden fájdalom és szenvedés ellenére képesek vagyunk meglátni a jót, a szépet. Ez áldás.
Azóta, ezt mondom, ha kérdezik ,mi újság velem? És így szólnak mások: Úristen! Te szegény!
Így felelek: Szép életem van. Áldott életem van.
És mióta így látom,legyek bár szegény,vagy egészségileg a régi 80%-a, akkor is, az életem áldott és szép. Így érzem,így látom.
És erre emlékszem,mikor új és újabb szenvedés, sorscsapás jön elém, melegen üdvözölve.

Mi szükség van mesterre?

Csengetés hallatszott, kétszer. A postás lesz – ötlött fel benne rögvest, az ajtót kitárva, fehér bagoly topogott a lábtörlőn, csőrében apró levélke, viaszpecséttel. Mint valami Harry Potter regényben.
Ez állt benne:

Tisztelt Kerekszemű!
Meghívjuk Önt, a Kerekasztal Keleti Lovagjainak első gyűlésére.
Aláírás:
Acélkezű király

Na,gondolta,ennek a fele sem tréfa, igyekezett hát eleget tenni a meghívásnak, ki tudja, vajon távolmaradás esetén, átalakul Fejnélküli lovaggá, esetleg lovaggá ütés helyett szimplán lezúzzák egy szívlapáttal. Gatyába rázta magát, felvette szurokfekete, Buddha fejes karkötőjét, majd elindult, a nagy ismeretlenbe. Ment, mendegélt, jó ideje bandukolt, mikor eszébe jutott, ugyan hová is tart? Címzést nem látott a levélen, vajon folyók és völgyek közé, vagy sivatagba vezet-e rögös útja? Hosszú lesz vagy rövid? Vannak-e sárkányok, varázslók, sötét mágusok, kikkel életre-halálra kell küzdeni? Aztán lesz-e mit enni, ha már asztal, ráadásul kerek, mint az ő szeme? Sose látott csak szegletes asztalt, kockás terítővel. Furdalta a kíváncsiság és lassan az éhség is. Így lépdelt tova, az ismeretlen, ködbe burkolt tájon, míg egyszer csak, ott derengett előtte, egy sem ilyen, sem olyan szentély.
Semmi sem jelezte, célba ért volna, mégis, szíve mélyén érezte, ez az. Pont ilyennek nem képzelte.
- Isten hozott, jó lovag! Acélkezű király vagyok.
- Hozott biz’a!
- Jöjj beljebb, foglalj helyet, választhatsz a székek között, megfelelőt. A többiek is jönnek hamarost.
Nézte a puritán környezetet, ősi képek csüngtek a falon, ódon könyvek porosodtak, várván az értő szemek és kezek érintését, eukaliptusz illata szállt, körbe és szerteszét, a szúnyogok legnagyobb bánatára, akik az ablak előtt zokogtak, panaszolva a lét igazságtalanságát.
Szállingóztak a lovagok, titokban talán hópehelynek látták önmaguk, teltek a székek, sűrűvé vált a csend, és ekkor, megjelent az Első lovag. Tekintete, akár az univerzum, békés és végtelen, mozdulataiból szent tisztelet áradt, kezében egy kopott, vaskos könyvet tartott. Felnyitotta, körbenézett hallgatóin, majd olvasni kezdett. Szavai úgy surrantak be a körben ülő lovagok fülén, ahogy kisvasút zakatol az alagútba, megvilágítva a sötétséget. Halkan, szelíden simogattak e szavak, mi tagadás, a hallgatóság buzgósága lassan alvó állapot felé haladt.
Első lovag felnézett könyvéből, tekintete, mondatvégi pontként ragyogott az asztal felett.
- Kérdéstek bizonyára akad tengernyi, kérdezzetek!
Némi fészkelődés, értetlenség és felriadás után, a legfiatalabb, ezt kérdezte:
- Mi szükség van mesterre?
Döbbenet ült ki az arcokra! Hogy mi? Miért? Ez kérdés? Egyáltalán, ki mer ilyet kérdezni?
- Azért van rá szükség, mert kell!
- Igen, és mert így szokás!
- Meg amúgy is, nehogy már ne legyen mestered!
- Mindenkinek van mestere!
Felbolydult méhkashoz hasonlított a terem, remegett a sok falikép, felreppent a por, ódon könyvekről.
Első lovag egyetlen intésére csend lett:
- Ezt máskor megbeszéljük. Mai témánk, az asztal lába és kereksége, bőven eléggé érdekfeszítő.
Kerekszemű, magába mélyedve ült. A kérdésen gondolkozott. Visszaemlékezett fiatalságára, mikor Mélyen Zengő Nagymedve mester óceán tekintetét fürkészve, azt találta neki mondani: ’ Nekem nem lesz mesterem. Önmagam mestere leszek!’ Az óceán végtelenségében derű ébredt.
- Nehéz utad lesz. Látom ezt választottad. Úgy legyen.
Majd évekkel később, látta magát, Fényességes Lótuszlábú mester szemébe nézve, válasz után kutatva, felvette a mester botját, majd dobbantott vele.
- Igaz. – szólt Fényességes Lótuszlábú mester.
Később, éveket gondolkozott azon, mi is volt a kérdés, mi is volt a válasz. Lassan tanult.
Nézte Első lovagot. Fehérlelkű Lótuszléptű mesterre hasonlított.
- Mennyi mester, mindtől tanultam. Válaszolhatnék a kérdésre. Csak vendég vagyok. Annyi tudós között, mi bölcset mondhatnék? Inkább hagyom, történjen, aminek történnie kell.
Az asztaltársaság, elcsitult. Meghozták a vacsorát, szerzetesek egyszerű lakomáját. Kit érdekeltek innen tovább a kérdések, mikor enni is lehet. 

Lélek

Ahogy sétált az utcán, szeme sarkából figyelve, mint érnek a dinnyék, miként kínálják magukat, csábító vörösen, zamatos, édes levükkel bájolva, végül úgy döntött, menjen lépre valaki más. Furcsán festene, hogy holmi dinnyék csábítsák el. Annyira talán nem öregedett meg.
A szunnyadó idő halkan felnevetett álmában, hallotta a vén csataló minden gondolatát. Majd aludt tovább, ráérősen. Kockás vánkosára hajtva fejét. Valamikor az időtlenség fárasztó terhét is ki kell pihenni, ez volt a mottója. Ifjú Tiszteletes, korán kelő lévén, sóhajtozva baktatott, ősz fejét gondok húzták, lábait béklyóba kötötte a világ álomittas valóságszerűsége. Sehogy sem tudta eldönteni, most akkor egy vagy kettő, élet vagy álom, édes a dinnye vagy inkább a barack. Szerette az élet fontos, súlyos kérdéseit, melyekre választ legfeljebb a szél adhatott volna.
- Adjon Isten Napot, Holdat, békességet – köszönt illően Útjelző. Néha összeszedte magát, próbált illedelmes lenni, Yoriko gésa ezt hallván visszavonult szobájába, hogy ne zengjen nevetésétől a ház annyira.
- Persze. Útjelző, az illedelmes! Ha-ha! Inkább az új papucsát viselné, mikor kimegy az utcára!
- Tiszteletem uram! Szép a dinnye! Mivel a szél, csendes napot tart, kérdeznék tőled valamit! Van lelkem?
- Van. Több is. A szibériai sámánok megkülönböztetnek utazólelket, amellyel lehet vándorolni az alsó és felső világ között, és van az állandó lélek, amely őrzi a testet.
- Honnan tudom, hogy én melyik vagyok?? Leszek?
- Mindkettő jelen van. Tapasztalat szerint, egy lélek van jelen, amit az elme különállónak kezel.
- Jó lenne felvenni a kapcsolatot a lelkemmel és "kikérdezni" mi volt ez, idáig mert Ő csak tudja, vagy mi várható és ki kik döntik ezt el.
- A mi volt eddig, az könnyű, csak emlékezned kell. A mi lesz, pedig képlékeny. A jövő, folytonosan elágazik, percenkénti döntések alapján.
-Értem, emlékezni "csak" a jelen életemre tudok, de ha volt több arra lennék kíváncsi mit hol rontottam el pld.
- Miért rontottál volna el bármit is?
Általános tévhit, hogy a szenvedésekkel teli élet, el lett rontva.
A vágyak és azokból a kötődések, melyek a szenvedés érzését megidézik.
A szenvedés, súrlódás, mint amikor autóval súrolod az út menti korlátot.
Még, ha szakadékba is esel, utána folytathatod, mint valami hülye játékban.
Nincs elrontott élet. Tanulás van, tapasztalás van. A gyerekek sem szeretnek iskolába járni. Az emberek sem szeretik, hogy korlátok közé vannak szorítva, érzik, hogy valami több és jobb vár rájuk, amit éppen nem kapnak meg. Amíg anyagi vágyakra gondolnak, hogy attól lesz jobb, addig anyagi vágyak után hajszolják magukat. Az anyagi vágyak kielégítése, amikor valamit megkap teljesen belőle az ember, üresség érzéssel járnak, majd talál egy újabb vágyat. Sokan drogokhoz nyúlnak, mert valami örömre vágynak, békére. A drogokkal (alkohol is ide tartozik), könnyű mámort érnek el. Kis időre, és utána jobban szenvednek.
Addig, míg kötődések vannak, ragaszkodások vannak, élethez, tárgyakhoz, személyekhez, addig szenvedés van.
A kötődéseket ledobni egy mozdulattal, csak hülye filmekben és a manapság divatos tévhitek szerint lehetséges.
Mikor az ember, eleget szenvedett, akkor megérik arra, hogy kiutat keressen belőle.
A befelé vezető út is sokáig tartott, a kifelé vezető út sem rövid.
- Végtelen végtelenje.
- Ne csüggedj, Láthatod, vannak, akik kifelé lépdelnek, láthatod, megy ez, mint az ágyba szarás.
-Hát azt még nem csináltam, de ha így haladok, lehet, megérem valamelyik szoci, otthonban vagy elfekvőben.
-Lehet, hogy ott végzed majd valamelyik nevezett műintézményben. A döntés, a tiéd, de vajon ezt akarod? Ha igen, akkor ma is mehetsz, minek halogatni.
Látom, mást akarsz, különben már halott lennél. Inkább vedd észre, korod ellenére mennyire ruganyos vagy, szellemed ép és friss, van humorod, szóval semmi akadálya annak, hogy jól érezd magad, hogy megkeresd elveszettnek hitt lelked, lelki békéd. Elég, ha séta közben hagyod, hogy a borús gondolataid megpihenjenek, aztán észreveheted, egyre többet pihennek. Örömet lelhetsz apróságokban, ha látni akarod, mennyire fiatal vagy, menj csak valamelyik orvosi rendelőbe és hallgasd a többieket. Meglátod majd, a szenvedésed semmi másokéhoz mérten. Kellőképpen öreg vagy már, nincs garancia arra, hogy túléled a mai napod. Vagy aláírtad valahol, hogy x évig élsz? Mutasd meg a szerződést és elhiszem.
Így akarsz elmenni, búsan és komoran, miközben, ha befizetted hiteltörlesztőd, akkor legalább egy hónapig akár békében is lehetnél, a következő határidőig rendezve van az életed, foglalkozhatsz a lelkeddel is.
- Értem. Akkor van lelkem. Ennyi elég is most. Megyek, megkeresem. Mondd, ugye halhatatlan?
- Az. Aztán ha nem találod meg estig, ne izgulj, attól még van, el nem szalad. Az a pillanat szokása, a rohanás. No meg az emberé.
A szél, előkerült, megcsiklandozta kobak fejét a két öregnek. Kacagott, majd fülükbe súgta:

Ki meghalt, visszatér-e?
S ha igen, hol, mikor…
Vajon arcom Ő simítja
Vagy csak az esti szél-e?
Vajon Ő ad meleget,
Vagy égő csipkebokor…

Jó vagy rossz döntések

Azért szerette a hétfőket, mert legalább öt kávé kellett ahhoz, hogy megtalálja szobája ajtaját. No meg azért is, mert a hétvégi bulizásban kimerült félistenek megpihentek, békén hagyták és messze elkerülték az Útvesztő dojo békés szentélyét.
Útjelző, derűsen ücsörgött az udvari lépcsőn, lelkesen köszönt rigónak, békának, csuri madaraknak, próbálta szóra bírni a zümmögő darazsakat, csodabarackot majszolt, magában ősi mantrát dúdolgatott. Megállapította, bizony ez a nap is áldással telt, csodás, pont megfelelő, bármire is.
A világ békéjét, egy kíváncsi tekintet színezte izgalmasabbá.
- Jöjj csak bátran, ma vegetáriánus napot tartok, nem eszlek meg! - Őztekintetű lány lépett elő a csalitosból. Kecses lábain, szinte táncolva libbent, letelepedett a lépcsőre, majd csodabarackért nyúlt.
- Ez az a híres gyümölcs, melytől ezer évig él az ember?
- Bizony ez lenne az. A harmincharmadik mennyországban kaptam, ajándékként. Miután megválaszoltam három, roppant furfangos kérdését Szörnyeteg Lajosnak.
- Mi volt a kérdés? – kérdezte Őzasszony, aki tekintetéről kapta ősi indián nevét.
- Semmiség, gyermekeknek való nyalóka, választásaink jók, avagy rosszak? Erre bárki megfelel, még Zé, a hangya is. A választás, hogy miként cselekszel, csupán emberi szempontok szerint lehet jó vagy rossz. Az ember, pedig meddig lát? Az orráig sem.
- Minden a mostban dől el. 
- Egyén függő, ki mit választ, mit tart jónak illetve rossznak. Egy pszichopatának nincsenek morális problémái. Sőt, ők a kérdést sem értik, miért kéne problémázni? Másképp dönt egy nő, egy anya, egy családos férfi, egy agglegény, az idealista és másképp a munkamániás. A döntés egyéni, személyre szabott, ki ítélheti meg, jó vagy rossz döntés született? Az ember, magát ítéli meg és el.
- Addig jó, amíg az ember magát ítéli meg az el az nem annyira, de amikor mások ítélik meg vagy a környezete megítélése, elvárása szerint dönt az semmi képpen sem jó.
- Márpedig magát és önmagát alapnak véve, másokat is meg és elítél. A végeredmény régóta látható és tapasztalható a világban.
- Nem úgy értem, hogy önmagát alapnak veszi, hanem képes tisztán látni, megítélni és cselekedni és talán itt kezdődik az önismeret és az önértékelés és egy nagyon jó kis irány a szabadulás felé.
- A szabaduláshoz nagyon nagy segítség az önismeret. Ez akár a kiútkeresés közben is kialakulhat. Az ítélkezés, jelen van, később is. Hasonlít a gyermekbetegségekhez, ahogy érik az ember, kinövi. Először halványodik, majd egyre ritkábbá válik, az érettségben pedig eltűnik, mintha sose lett volna.
- Igen, fantasztikus létállapot, amikor nincs ítélkezés. Amikor mindent és mindenkit csak befogadsz. Az, amikor ténylegesen eltűnik és sosem tér vissza, hmm, hát még nem tapasztaltam meg, de könnyed és jó ízű lehet, mint egy habcsók.
- Habcsókos cuppanóst az orrodra! Legyen szép a napod! – Szörnyeteg Lajos, mint nem várt cunami toppant be a beszélgetés folyamába. Igaz, ritkán volt ennyire vidám, ennyire ellazult. A riadt rigók, gerlék és csurimadarak, gyanakvással figyelték a közeli fenyőfa ágai közül, vajon reggelizett-e a vén fafejű, vagy őket is találós kérdésekkel akarja zaklatni. Mélyen magukban, habcsókokról és csokis kekszről álmodoztak. Az útvesztő dojo-ba betérő vendégek, sosem távoztak éhesen.
- Köszönöm Lajcsi! Neked is legyen a Napod csodaszép! – mosolyodott el Őzasszony.
- Ó, hogy az a… szóval, szép napot neked is Szörnyeteg Uraság! – morgott Útjelző, szíve mélyén oda kívánva kollégáját, ahová szokta.
- Kiszolgáltatott emberek esetében kötelesség döntéseket hozni. A kérdés itt az, hogy kinek !!!  A legkegyetlenebb megoldás mindig az: helyettük, róluk, nélkülük! – Lajos, nevéhez híven, szörnyen akadékoskodó tudott lenni.
- Kegyetlen? Emberi szemmel nézve az. Mert mit lát a lét összefüggéseiből az ember? Az ítélkezés mentesség állapota, befogadás helyett azt mondom, megengedés.
Sok probléma abból adódik, hogy az ember, igyekszik legyőzni a másikat (embert, állatot, természetet, érzéseket, gondolatokat).
Meleg van? Már megint? Lehetne hidegebb!
Hideg van? Lehetne melegebb?
Eső esik? Miért esik? Ne essen!
Az ítéletmentességben: hó hullik, hagyom. Meleg van, hagyom.

Útjelző, párduc kék tekintetét Őzasszonyra emelte, szinte csak neki, hozzá intézte, versbe foglalt szavait.

Hó esik,
Hagyom,
Pelyhei
Olvadnak,
Őszi avaron.

Könnyeim
Hullnak,
Hagyom
Eltűnök
Őszi hajnalon.

Az élet, a te döntésed

Újabb nap virradt, mely éppúgy magában hordozta a csodák lehetőségét, mint a szürke hétköznapokét. Az ég kék, a fű zöld, a levegő kellemesen hűvösnek bizonyult, hetek óta tartó forróság enyhült ezen a reggelen, a madarak áhítattal figyeltek, szinte el sem hitték, eljött a pillanatnyi megkönnyebbülés napja. Kávé illat kerengett körbe-körbe, La Morte kockás takarójában divatbemutatót tartott a tükörnek, Útjelző a végtelen csokis keksz tudat áldott állapotában pihente rövid-hosszú életének viharait.
Az idilli órát, Ifjú Tiszteletes tette szebbé, megjelenésével, érdeklődésével és kérdéseivel.
- Jó reggelt adjon Isten! Tiszteletem uram! Mit szól hozzá, mennyi kevés pénzből kell megélni? 
- Adjon az Isten szépet, jót, jobbat és áldás hulljon rád! Bizony, amit adnak, annak is elveszik a nagy részét. Tapasztalom a bőrömön.
- Szerintem sajnos ebben nem vagy egyedül. – sóhajtozott Ifjú Tiszteletes. 
- Így van. Tudod, amikor az ember élete fordulóponthoz ér, elveszíti anyagi javait, kilátásait a jövőt illetően, úgy érzi, kirabolták, becsapták, halálra ítélték, akkor bizony, ha jól számolom, négy választása lehet. 
1. Börtönbe kerül, mert az anyagi világgal való kötődése folytán eszét veszti a tehetetlen dühtől.
2. Megőrül, elmeosztályra kerül, mert kárt tesz magában, másokban, eszét veszti.
3. Meghal, önmagától vagy dühéből adódó betegségből kifolyólag.
4. Felemelkedett lénnyé válsz, aki kicsusszan az anyagi világ bilincsei közül.
- Értem… neked könnyű…
- Nehéz út vezetett idáig, mondani ezt könnyű, bizony, végig mentem, ha csak érintőlegesen is a lehetőségeken, borotva élen táncoltam. Már nem harcolok. Hátralévő életem békében és harmóniában fogom tölteni. Mert így döntöttem.
- Úgy legyen! 
- Csak egyéni döntés kérdése. Ezt nevezik, sorsunk kovácsolásának.
- Én az üllőt már csak ülőkének használom!
- El sem hinnéd, mennyire könnyebb az élet, mióta ez van. Mivel nem tudnak már jobban megszívatni, nem tudnak fogást találni rajtam, könnyebb a levegővétel, könnyebb a lépés, békések az éjszakák, a nappalok.
- De jó is annak, aki szorongás és stressz nélkül tud élni a problémákon nem, rágódik, kár, hogy nekem nem ilyen a természetem-próbáltam változtatni, rajta de a lelkiismeretem nem hagy nyugodni nem tudok a dolgokon egyszerűen "csak" átlépni.
- Nehéz út vezetett idáig, és nehéz az út többi része is. Szép életem van. Áldott életem van.
- Nem én döntöttem el, hogy a VILÁGRA jöjjek, nem én döntöm, el mikor döglök meg és sajna nem én döntöm el, hogy miként élhetem le ezt a nyomorult életet…- hördült fel Ifjú Tiszteletes. Szemei vérben forogtak, szikrát szórtak, szobájuk sarkában fejvesztve menekültek a pókok, ekkora indulat láttán.
- Te döntöd el, hogy éled meg az életed. Ez a te döntésed.
- Csúsztatás!!! Nem tudom, mert a körülmények nem olyanok pld: hiába akarok dugni, ha nincs, kit hiába keresek, nem találok, tehát nem én döntöm el...
- A megélésről beszélek. A belsőről, amit léleknek is nevezhetsz. A látásmódodról. Te döntöd el, ez vagy az, miképpen hathat rád, miként reagálsz rá. Mit tanulsz, elfogadod vagy elutasítod a világot, amely körbevesz.
- Értem, ez így is van! 
Ifjú Tiszteletes, Útjelző és La Morte, mosolyogva nézték, ahogy a Nap felkúszik a kék égre. Kezükben forró, friss kávé gőzölgött, gyömbéres kekszet mártogattak belé, hallgattak. Mit is mondhattak volna. A vulkán is, miután kitör, csendben füstölög tovább, majd idővel termékennyé válik, oldalában árnyas fák nőnek, ahol kései vándorok lelnek menedéket.

Vágyak és varázslatok

Nyártündér úgy gondolta, elég volt a naptejek illatából, a tóparti pecsenyesütők olajsercegéséből, ráadásul idejét sem tudta, mikor kapott utoljára szabadságot, hogy nyaralni menjen. Némi irigységgel bámulta a vízpartokon aszalódó embereket, akik hőgutát kapva lelkesen beszéltek nyári élményeikről, légkondicionált munkahelyeiken, eső áztatta őszi nappalokon, unalmasan csordogáló téli hétvégéken. Ő is szeretett volna mesélni testvéreinek, Ősz asszonynak, Tél apónak, Tavasz lánynak. Unta, hogy folyton kívánságokkal keresik meg, mióta a kívánságteljesítő dzsinnek nyugdíjba vonultak, a történelem ismert és ismeretlen istenei pedig leragadtak nagyképernyős színes tévéjük elé.
- Az istenek sem a régiek, bezzeg nekünk, évszakok szellemeinek sose jár semmi, csak a szánk. Persze, mehetek síelni vagy szüreti mulatságokba, de nyaralni? Sehol egy szakszervezet, valaki, aki megértene, megvigasztalna, esetleg helyettesítene, elég lenne két hétre…- így morfondírozott magában, bánata heves zokogásba fulladt, az emberek pedig csak azt látták, újabb zivatar villámai hasítják tűzifává a gyümölcsösöket, eső mossa el nagy nehezen tönkretett termőföldjeiket, valamint Józsi bácsit, akinek így ért véget hosszú élete, egy sárlavina alatt.
Nyártündér magába roskadva ücsörgött bárányfelhői társaságában, mikor egy torzonborz, vöröses hajú szent jelent meg előtte. Szemüvege párásan mosolygott, tekintete huncutul táncolt, hümmögő kacagása csiklandozta a kék eget.
- Ööö… jó napot adjon isten! A Rokont keresem, jó helyen járok?
- Hát te meg ki a jóságos mennydörgős ménkű vagy? Embernek tűnsz, de bizony mondom, csak azért mert fejed gömbölyű, lábad szegletes, még lehetsz akármi is!
- Tanárúrnak hívnak messze földön, úgy hírlik, a Rokon annyira jól érzi magát, éppen kékre festi az eget, gondoltam itt megtalálom.
- Itt ugyan nincsen, kár volt erre jönnöd, hacsak nem helyettesíteni szeretnél két hétre…
- Jó estét gyerekek! Kék az ég, a fű zöld, fejem kerek,lehetek immár Kerekfejű Hülyegyerek! Trallala! Trallala! – hallatszott messziről.  – Na mizu?
Nyártündér és Tanárúr egyszerre kezdte mondani a magáét, a nagy zsivajra előkerült Sátánné Őnagysága, valamint Szeleburdi Pillangólány.
Volt nagy örömködés, dáridó, még Nyártündér is feledte középsúlyos depresszióját, meggysör került elő, fakupából itták, szakállról, mézédes ajkakról és ki nem mondható helyekről is folyt, csordogált, bordóra színezve bőrt, földet, asztalterítőt.
Sátánné Őnagysága, sör oldotta nyelve akadozva bár, de forogni kezdett, leginkább bepörgött helikopterhez lett hasonlatos:
- Vágyom rá, az én Uramra, az én pajkos, őrült tekintetű ifjú Sátánomra… de vajon a vágy, melyet üldöz az egyház, a szomszéd, nyolcan nyolc guru és tizenhat apáca is, az vajon szabad-e?
- Szabad. – hangzott a válasz, Kerekszemű egyszerűen ráborította korsójából a drága nedűt, majd így folytatta:
- Nincs tiltva. A vágy, természetes. Amint el akarod nyomni, pusztítani, ellened fordul. Vágyakozásod tárgya lehet akár az Urad is, ha ellenállsz, bizony elbuksz. Ellenállás nélkül, szintén elbuksz. Látod a sört magadon folyni? Most arra vágysz, hogy visszavágj ezért, én arra vágyom, hogy testedről nyalogassam. Engedve vágyunknak mindketten vesztésre állunk. Hol a kiút ebből? Lásd meg igazi Önvalódat, merülj el benne és a vágyak, hipp-hopp, szertefoszlanak.
- Nahát! – kiáltott fel az időközben befutó Bodzavirágillatú Tündérleány. – Szoktam figyelni, talán az Önvalót látom, de elmerülni, legfeljebb a fürdőkád dús habjaiban merek egyelőre. Ez valami varázslat, ugye? Létezik varázslat?
- Létezik – hangzott duóban, mert Tanárúr sem bírta szó nélkül sokáig, igaz, nála órákat jelenlett egy-egy pillanat, mintha nem is ember, hanem élő szent lett volna. Talán így is van. Sose látták leszállni a miskolci villamosról, egyszerűen csak megjelent, hol nappal, hol éjjel, de sosem a kettő közt.
- Varázslat létezik. Az ember jobb, ha nyugton marad. Legyen bár a varázslat színe fekete vagy fehér, visszahat alkalmazójára. A varázslat alkalmazása, hullámokat vet, akár a vízbe dobott kő. Nagyobbat, kisebbet, változást okoz így is, úgy is. A nagy hullámok, képesek falakat bontani, áttörni, az erőszak azonban ugyanúgy visszaüt a küldőjére, ahogy az áldás is visszatér. Oda-vissza, szüntelen, míg az egyik fél meg nem unja a folytonos postázást, vagy amíg maga az univerzum un bele, hogy postahivatalnak nézik.
- Bizony, komolyan kell venni a mágiát, a vicceknek van saját helyük, a mágia viszont nem vicc – dörmögött pohara fedezékéből Tanárúr, tudta, nehéz megmondani elsőre, ki a mágus, így pohara mögött némi védelmet remélt felfedezni.
Nyártündér a sokadik sörét kortyolgatta, hallgatagon hallgatta csöpp társasága zöldségnek tűnő beszélgetését, magában fél szemmel kutatta Önvalóját, másik szemével a távoli utat nézte, hátha mégis, jön a váltás, két hétre. De csak egy kósza válltáska rugdosta a port, maga előtt.
- Tudod nyártündér, az a bajod, hogy folyton vágyakozol valamire. Hűsebb nyarakra, ja, bocs, vicceltem…
- Persze! Vicceltél mi? Arról bégetnek kedves bárányfelhőim, hogy sosem viccelsz, amikor pedig igen, akkor sem.
- Szóval, a vágyakozás mit hozott neked? Látod? Jégcseppes esőket, cikázó villámokat és migrént. Megéri? Na, ugye. Mit lehet tenni, vajon mit… megvan! Semmit. A küzdelem éppúgy semmis, mint a semmit tevés.
- Szépen vigasztalsz, mondhatom, folytasd csak így tovább, majd jól megsértődök, oszt maradok még egy hónapot, aszalt fejed kiakasztom egy szegre!
- Lassabban Tünde Asszonyság, messze még a vége, hogy reményteljest mondjak, közben szaladnom kell, viszlát, de megsúgom, sosincs cél, sosincs vég, melyet elérhetne! Vágyai legyűrik, ellenkezzen csak, szenvedjen bármennyit, sosem lesz enyhülés.
- Ó te megveszekedett kurafi! Elkaplak! Megaszallak! Állj meg! Állj… Áhh, menj csak… valami zacc csak van abban, amit mondtál.
- Van bizony – mosolygott Tanárúr, miközben áttetszővé válva elderengett. Körbenézve, üres korsók pihentek szerteszét, Szeleburdi kacagása és Bodzavirágillat bodzaillata lengett a térben, körbe-körbe. Utoljára még Sátánné Őnagyságának fekete haja lebbent egyet, majd csak a kék ég végtelenje maradt. Nyártündér, pillanatra magába pillantott… Kósza bárányfelhők meséltek róla később, a napról, mikor a hullámok, lecsendesedve belesimultak a végtelen égbe. 

A szellemi felébredés...megéri?

A szellemi felébredés nagyon kényelmetlen dolog,mert utána:
-nem hat rád a reklám
-hidegen hagy a propaganda
-nem lehet átmosni az agyad
-nem akarsz többé vagyont felhalmozni
Szóval,nagyon nehéz ügy. Inkább ülj a TV előtt,szívd magadba az univerzális tudást komoly és jószándékú politikusoktól,fogadd meg tanácsait a veled maximálisan együttérző bankároknak,legyen hited a sajtóban és TV hírekben leadott jelentésekben,bízz abban,hogy igenis,húsz év múlva is lesz nyugdíjad. Törekedj arra,hogy minden héten hasznos tagja legyél a társadalomnak,vegyél sok-sok akciós árut,évente cseréld le mobiltelefonod,dolgozz napi 12 órát,hogy mindezt megtehesd.
Tehát,ha mégis úgy döntesz,a szellemi felébredés útját választod,tudd,a társadalom szemében ez leszel:
-bolond
-különc
-ostoba
-lázadó
Vajon megéri? :)

Egyedi az út, mely a szivárványon át vezet

Ültek a homokkal borított parti fövenyen, lazán hátradőlve napernyős karosszékeikben. Kerek szemekkel nézték, mint veti hullámait az óceán, végtelenül, megállíthatatlanul, monoton egyszerűséggel. Kezük ügyében üveg vörösbor, némi penetráns aromájú sajt, vajas croissan, a naplemente érdeklődve szemlélte rendíthetetlen nyugalmukat, igyekezett késlekedni a lenyugvással, hallhassa karcos vicceiket, életről, halálról, meg mindenről.
Sirályok köröztek látótávolságra, fülüket-szemüket hatalmasra tárva, lesték szavaikat, valamint le-lepottyanó kifli darabkáikat.
- Ami fontos, szem elől rejtve áramlik tova, mégis mozdulatlan- sóhajtott kissé mélabúsan Kerekszemű Hülyegyerek. Néha maga sem értette, mit is akar mondani, és ezzel a sirályok mind egyetértettek.
- Hmmm – tette hozzá Tanárúr, kinek vöröses, lófarokba fogott hajával kacagva játszottak a szellőgyerekek, kóbor macskák, és olykor, néhanap egy kósza succubus.
- Egyedül lenni vágyom, hogy feloldódjak végre, de… hmmm… bocsika, megint találtam valami porszemet a sajtomon, várnom kell, míg megtisztítom, addig csak nem szublimálhatok Amida Buddha paradicsomába...
- Ugyan Quan Yin, ezer kezeddel ezerfelé tekintesz, ezer szemeddel, ezerfelé nyújtózkodsz, ennyi sajton millió porszem, sosem végzel, nélküled pedig nem megyünk! Ugye Tanárúr!
- Hogy mi? – riadt fel álmából – itt van a leendő zen mester, aki leborulásokat gyűjt? Adom! Adom!
- Hagyjuk, látom, ma sem megyünk sehová, legalább holnap is lesz esély, talán csokis keksz is akad.
- Édes vagy Kerekszemű, folyton evésen jár csöpp eszed, ha megeszed, mi marad, mi visszatart? Hol van már a túlsó part, rég mögötted!
- Ki? Ki ötte meg? Mögérkeztünk?
- Aludjon Tanárúr, a mennyország messze még, ki porszemmel lát porosan, ki succu-busszal utazik, ki pedig mese keksszel festi kékre az eget.
Így történt, ez a nap is úgy telt el, ücsörgött a három szent tovább, a Lét-óceán partján, kezükben vörösbor, penetráns sajt és croissan.
Szemük lecsukódott, mint könyvek fedele délutáni szunyókálás közben.
Hittek benne, hogy együtt sikerül majd. Szívük mélyén érezték, még ha egymás mellett ülnek is, egy időben, egy helyen, akkor is, egyedi az út, mely a szivárványon át vezet. 

Mikor utoljára meghaltam

Mikor utoljára meghaltam( 2005), nagyon érdekesnek találtam a tényt,hogy kampec van. Mivel még félig itt voltam,beleszaladtam valami portásba,tőle kérdeztem:
- Ez most komoly? 
- Az. 
- Zsír király! Akkor mehetek tovább? 
- Persze. 
- Szuper! De vissza is mehetek? 
- Vissza is. Dönthetsz, élsz tovább vagy most meghalsz rendesen. 
- Gondolkozom rajta...
- Fogy az időd kolléga...
- Oksa,akkor mivel kíváncsi vagyok, mi jöhet még, visszamegyek egy kis időre az életbe.
- Legyen akaratod szerint! 
- Ööö..valahogy nem sikerül...
- Trallala...trallala...te bajod...
Így történt, hogy felfedeztem az akaraterőnél milliószor erősebb erőt, melynek neve sincs. Oszt most itt írok 

Csokis croissan

Sündisznó képzésre indult, útközben,vasparipájára várva, kutakodni kezdett mindent is rejtő hátizsákjában. Ezt és őt látva, két fiatal,picike, alig tollas csurimadár ugrándozott közelebb.
- Jó napot Útjelző bácsi - csiripelték fiatalos lelkesedéssel.
- Sziasztok! 
- A Nagy Csokis Keksz Tanítást szeretnénk megkapni!
- Ó ifjúság! Kemény ám a keksz, hogy bírnátok vele? De lássuk csak, mindent is tartalmazó zsákomban találok számotokra valamit...
Rövid kutakodás után, csokis croissan került elő. Az ifjú csurimadarak boldogan fogadták a puha, selymes, lágy tanítást, reptüket szivárvány kísérte.

A boldogság

"Önmagunk megtisztítása azt jelenti, hogy életünk minden területén tisztává leszünk. S mivel a megtisztulás fölöttébb ragályos, önmagunk megtisztítása okvetlenül elvezet a környezetünk megtisztulásához." -

Gandhi

- Kerekszemű! Mondd, mit jelent szerinted tisztának lenni? – kérdezte, a fiatal taoista.
-  Az anyagi világról leválni, vágyaktól fokozatosan mentessé válni. Törekedni erre.
- Na jó.....mondjuk hogy leváltál.....ott ülsz vágymentesen valahol,gépiesen eszed a reggelidet mer ugye az ízét nem élvezheted az is vágyat kelt. Aztán olvasnál valamit, de ezt sem teheted vagy elővennéd a gitárodat, de ez sem ok...bezártad az öt érzékszerved. Mit csinálsz akkor egész nap?????????
- Általános emberi gondolatvilág, a mindig csinálni kell valamit, a mindig élvezni kell valamit. Elmondhatnám, mi történne,de ésszel ugyan értené bárki,aki olvassa,tapasztalat híján azonban fel nem fogná teljesen,csak felszínesen.
A vágytalanság: boldogság. 
Látod? Ugye nem érted a szíveddel? Az elme felfogja a választ,de nem tud vele mit kezdeni. A szíved, érzi, ismeri, emlékszik erre az állapotra. Az ember, azonban általában és jelentős többségében a "fejében" él (Tényleg él? Nem. )

Komolytalan mese

"- Miért büntetsz ártatlanokat - magaddal? ;)
Ezért :) 
Egyszer régen,az idők kezdete előtt megkérdezte Isten a lelkeket,mennyire szeretnének szenvedni a XXI. században. 
- Nagyon! - felelték kórusban a lelkek.
- Választhattok - szólt az Isten,majd bemutatta a pokol legrettenetesebb kínzó eszközeit.
- Csak ez a választék? - kérdezték legyintve a lelkek.
- A legrosszabb, a legkínzóbb, annyira kemény,hogy az Ördög maga sem képes mit kezdeni vele.
- Azt akarjuk! - kiáltották a lelkek.
- Íme! -szólt az Úr és bemutatta a lelkeknek, Viktort,akit Béka király vagy Útjelző néven ismernek.
A legerősebb,leginkább ébredni vágyó lelkek,azóta is,mikor ébredni akarnak végre,Viktort kérik. :) "

A bűn létéről vagy nem létéről

A nyugati civilizáció legnagyobb árulása az emberrel szemben,a keresztény vallásban gyökerezik. Innen ered, a mindenki bűnös, aki él, eszméje. 
Az elmúlt két évezredben ez az eszme megmérgezte az emberi gondolkodást. 
Épp ideje felismerned, cselekedhetsz bármit, de minden tettednek, gondolatodnak, akár kimondtad, akár elhallgattad, következménye van. Ezért bűnös lennél? Nem. Egyszerűen, mivel ember vagy, gondolkozol,érzel, így vagy úgy, de tudatosan cselekszel. Mivel minden tettnek következménye van, értelmetlen bűnről beszélni. A bűn, feltételezi azt is, hogy felmentést kaphatsz tetteid alól. Nem kaphatsz. Ez olyan, mintha a forró vízbe hideget öntve, bűnbocsánat címén a víz, forró maradna.
Azt mondom, mivel ember vagy, felelős vagy tetteidért, gondolataidért, érzéseidért. Ezt a három dolgot ugyanis irányíthatod. Tehát az ember nem bűnös, nincs felmentés.
Az ember, felelős és tudatos lény. Felel tettei következményeiért.
A magát bűnösnek érző embert nagyon könnyű befolyásolni, irányítani, bármilyen alantas célra felhasználni (lásd besúgó szervezetek és mozgalmak, háborúk).
A tudatos ember: szabad ember.

Szívével lát az ember

Az elmúlt évek alatt kialakult az a nézet,hogy így jó,és úgy jó,de ha nem ebbe a jóba tartozol,akkor nagy az egód, meg amúgy is nagy, és ha megszólalsz,akkor egó játszmázol de bezzeg x és y mester a távoli univerzumból ideszületve bizony, megmondta a frankót, olvasni is lehet tőlük a tengert árasztó bölcsességet. 
Most pedig itt van,a spiri bújdosás. 
Nos, mindegyik baromság azért ennyire szépen olvasmányos és idézhető úton és útfélen és mellett, mert van egy mákszemnyi igazság bennük,ettől annyira édesek,mint egy szép,színes nyalóka,amit jóízűen be lehet nyalni.
Tartozz bármelyik irányzathoz,valláshoz,ezobigyóhoz, egyetlen igaz mestered van,akire vagy hallgatsz, vagy nem ( általában a vagy nem opció szimpatikus ugye? ).
Ez pedig a te szíved. A Kisherceg óta tudjuk és papagáj módjára idézzük is, igazán csak szívével lát az ember. Talán ideje lenne erről őt is ( a szívünk) megkérdezni.